Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nekem, vagy a páromnak van iagaz? Jogos a "hisztije"?
Folyton úgy pakol el mindent (PET palack, fűszeres, befőttes üveg, stb, bármi ami lezárható) hogy nem rakja rá rendesen a tetejét. Sokáig tűrtem, annak ellenére hogy párszor majdnem kiborítottam ezt-azt, de nem szóltam. Aztán egyik nap sikerült elérnem hogy valami kiömlött szanaszét, ekkor viszont kicsit megelégeltem és kérdőre vontam, illetve megkértem hogy legyen szíves odafigyelni ezekre. Nem is kellett több neki, rámmordult és 1 órás vitatkozas lett belőle ahol minden egyes hibámat felsorolta, de persze ő nem kért elnézést amiatt ami miatt elkezdődött a veszekedés, s nem is mondta hogy ezután odafigyel majd, pedig nekem ennyi elég lett volna.
Hozzáteszem, tudom hogy én sem vagyok tökéletes de ezt el is ismerem. Vannak hibáim mint mindenkinek. Csakhogy ő ugyanezt nem hajlandó belátni saját magáról, azt gondolja sokszor, ő szharrta a spanyol viaszt. Illetve, a kiadásainkat az utóbbi időben egyedül fizettem, pedig ő is dolgozik és tudna bele adni, de nem kértem. Azt mondtam neki, akkor ő is szálljon bele a lakbérbe, rezsibe, amire azt felelte: biztos nem.
Namost én vagyok a hülye aki nem ért meg egy nőt vagy nála van valami gond?
F
Vannak bizonyos típusú emberek(nők), akik szembeállítva a hibáikkal vértámadásba lendülnek automatikusan, minap vitatkoztam pontosan így egy nőrokonnal, hiába mondtam neki többször, az életben nem akarom látni többet, csak jön, csak megjelenik, csak itt van.
Már sokkal enyhébb vitákért kizárok az életemből bárkit, ő meg egy mérgező pióca, hála istennek nem itt lakik, de már várom azt a pillanatot, amikor gyakorlatilag elérhetetlen leszek számára.
Iszonyat szemét, hulladék nők vannak, normális nők nem is gondolnák, akik ilyennel még nem találkoztak.
"Sokáig tűrtem, annak ellenére hogy párszor majdnem kiborítottam ezt-azt, de nem szóltam. Aztán egyik nap sikerült elérnem hogy valami kiömlött szanaszét, ekkor viszont kicsit megelégeltem és kérdőre vontam, illetve megkértem hogy legyen szíves odafigyelni ezekre" pont ez a baj. A kis dolgokat is említeni kell, bár nem vetted észre, már egyből "magas cén" kezdted, mert régóta magadba fojtottad ezt. Sajnos én is ilyen vagyok, de miután rájöttem, felfedeztem, változtattam rajta. Hidd el, ez sokat jelent!
Az megint már kérdés, amit a többiek is írnak, meg Te is, hogy nem száll be a költségekbe (a vita során ezt is ráolvastad, ami szintén nem a jó időpont volt, természetes hogy ellenségesen reagált). Ezt is nyugodt körülmények között kellett volna vele megbeszélned.
Nők...
Szóltál neki többször is, és semmi változás. És még neki áll feljebb. Dobnám kifelé az ilyet.
"Illetve, a kiadásainkat az utóbbi időben egyedül fizettem, pedig ő is dolgozik és tudna bele adni, de nem kértem. Azt mondtam neki, akkor ő is szálljon bele a lakbérbe, rezsibe, amire azt felelte: biztos nem"
Szerintem már szeretőzik. Vagy ha nem is, már elhidegült tőled. Olyankor szokott az lenni, hogy minden szar, amit csinálsz. Szar ez, szar az, mindenért hibás vagy. A jó k anyját az ilyennek. Dobd ki.
"Még jó, hogy eltartod. Te vagy a férfi, a te dolgod."
Egy ilyen hisztis p...t tartson el, akinek két anyja van! Neked meg az a dolgod, hogy főzz/moss/takaríts az uradnak, b..meg!
"Azt mondtam neki, akkor ő is szálljon bele a lakbérbe, rezsibe, amire azt felelte: biztos nem."
Elmegy a büdös k..va anyjába az ilyen. AKkor én meg "biztos nem" vásárlok be a saját pénzemből. Bezzeg az egyenlőség meg a jogok kellenek, mi? Akkor lesz szíves a költségeket is fele-fele arányban fedezni.
#19
Részben igazad van, de ha olyan hülye a kérdező, hogy korábban nem kért a nőtől semmit és csak akkor akad ki rajta és csak akkor hozza fel, amikor tök másról vitáznak és dühös, mert éppen megsértődött, akkor mégis milyen választ várt volna?
Ez miért nem merült fel korábban, akkor megfelelt neki? Gondolom amíg a punci kéznél volt és nem volt balhé addig őt sem érdekelték az anyagiak.
A kérdező nem normális és tuti sunnyog valamit, az egész kapcsolat gáz. Egyébként meg ne legyen már akkora papucs, miért tartja el a nőt, ha neki nem tetszik? Normális ember szakítana már ilyenkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!