Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túl gondol, vagy tényleg nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl gondol, vagy tényleg nem normális, hogy a párom tartja a kapcsolatot azzal, akivel előttem ismerkedett, csak egyoldalú volt az érdeklődés és Friend zone-ban maradt?

Figyelt kérdés

Aludtak egymással, de nem történt meg az. Viszont, amikor szóba kerül, akkor olyan érzésem van, mintha nem akarna róla beszélni és ezt nem amiatt, hogy ezekről nem beszélünk, stb. Hanem mintha fájna neki róla beszélni. Ezáltal azt gondolom, nincs túl rajta és csak beéri velem, mert én viszonoztam az érzéseit. Teljesen összezavarodtam, mert annyira rosszul esik, hogy tartják a kapcsolatot. Találkozni nem találkoztak, bár már ebben is elbizonytalanodtam.

Azzal érvel párom, hogy magányos az illető és csak barátkozni akart vele, szó sem volt arról, hogy több legyen köztük. Pedig korábban, amikor ismerkedtünk, akkor úgy hangzott a történet, hogy nem történt köztük semmi, mert hiába vágyott rá az illető is, de nem akarta ezzel elrontani a kapcsolatukat. Nekem ez egy ilyen elutasítás, miszerint nem jön be neki, nem vonzódik szexuálisan, csak lelki szemetesnek és ego fényezés miatt jól esik neki, hogy van.

Emiatt az ellentmondás miatt és amiért nem beszél róla, hanem terelni kezdi a szót, nekem kétségeim vannak és megingott a bizalmam. Kétlem, hogy megcsalna, de nagyon zavar, hogy ilyenekre fordítja az energiáját. És úgy érzem, mintha csak beérné velem.


2022. okt. 24. 11:14
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Mintha en irtam volna a kerdest :D

Engem rettentoen zavart,hogy beszelnek, ez volt a pasim legnagyobb gondja a kapcsolatunkban,hogy en lelancolom ot mert nem hagyom oket beszelni.

Foleg emiatt voltak veszekedeseink, szakitottunk es mar ment is hozza :)

2022. okt. 24. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
Hat nem akarok bunkó lenni vagy ilyesmi de ja, valószínűleg csak beéri veled és amint alkalma nyílna a másik not felszedni, te repülnel is. Sajnalom :(
2022. okt. 24. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
2-es, ez nem bunkóság. Köszi a véleményed. Sajnos én is így látom... azért írtam ki a kérdést, hátha valakinek van olyan nézőpontja, ami erre magyarázatot nyújt. Mert fogalmam sincs, mit higyjek.
2022. okt. 24. 11:40
 4/19 anonim ***** válasza:
80%

Egyes vagyok. En beszeltem vele errol, azt mondta nem erez mar iranta semmit,csak baratok, engem szeret stbstb megis allando veszekedes volt ebbol, mert nem birta elfogadni,hogy engem ez zavar es mindig felhozodott valami miatt, ami generalta a feszkot.

Aztan mikor meglattam miket irt neki, tudtam,hogy a nagy szeretlek dolgok nem jelentettek semmit,ami szakitas utan be is bizonyosodott, egybol felvette vele a kapcsolatot.

Nagyon vigyazz az ilyen dolgokkal, altalaban tenyleg csak maganyuzok vagyunk ilyenkor. Az exem is mondott olyat,hogy jaj most szakitott az exevel es tamogatasra van szuksege,mert kikeszult blablabla :)

2022. okt. 24. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Én nem tolerálom azt, hogy pátyolgassa a lelkét, miközben velem sokszor érzéketlen. Kerüli a konfliktust és nem képes lezárni kapcsolatokat úgy, ahogy azt kellene. Legalábbis ezt veszem észre. És ki tudja, még hány ilyen "barátja" van... szerintem nem véletlen érzi ilyenkor azt az ember, amit. Hogy hülyére van véve, mert a másik még saját magával sem őszinte.
2022. okt. 24. 12:52
 6/19 anonim ***** válasza:
58%
Én is azt gondolom, általánosságban is és a te esetedben sem véletlenek a megérzések.
2022. okt. 24. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Nem azt mondom, hogy ne beszéljen mással, de ezt is meg kell beszélni, mi fér e téren egy kapcsolatba.


Én sem viselném el. Ha már párkapcsolatban van veled, rád fókuszáljon, téged vigasztaljon, ha szükséged van rá.

2022. okt. 24. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Ulj le vele beszelni,mondd meg,hogy ne beszeljen vele tobbet.

Kivancsi lennek a reakciojara..

2022. okt. 24. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
Hú szerintem ez nagyon gáz. Egyáltalán nem túlgondolt hanem a másik részéről ez nagyon durván tiszteletlen. Én biztos hogy szóvá tenném mondjuk kb ha valaki ilyet csinál a mellettem Én már nem lennék vele az 100%.
2022. okt. 24. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:

Erősen megingott a bizalmam. Az ellentmondások miatt.

A beszélgetésünk végére azt mondta, hogy akkor nem beszél vele többet. De szerintem ezt akkor kellett volna megtennie, amikor mellettem döntött.

2022. okt. 24. 13:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!