Lehet, hogy párkapcsolati válság miatt érzem rosszul magam? Nagyon lehangolt vagyok.

Sziasztok!

Tudni kell rólam, hogy világ életemben egy pozitív, mosolygós ember voltam és sokan így ismernek. Párommal 5 éve vagyunk együtt, 24 évesek vagyunk mind a ketten. Hatalmas volt a szerelem mikor megismerkedtünk, odáig voltunk egymásért, első igazi szerelem volt mindkettőnknek. Végeztünk már az egyetemmel, együtt lakunk 1 éve.

A szexualitás nagyon durván alább hagyott köztünk, aminek eleinte tudtam/tudtuk az okát, de nem igazán következett be változzás. Először az volt, hogy mivel nem éltük együtt, vagy egyik vagy másik családjánál aludtunk, nem tudja igazán elengedni magát az ember. Majd összecuccoltunk, akkor az jött, hogy nagyon lefáradt mindig párom, sokat dolgozott suli után, de én is ráadásul én suli mellett.. Munkahelyet váltott, ahol rugalmasabb a munkaidő, sokkal jobb beosztás van, de továbbra se sűrűsödött. Nem vagyok az a fajta lány, akinek állandó visszejelzés kell, hogy jól néz ki, de azért ezt eléggé betesz az önbizalmamnak. Vékony, sportos lány vagyok, edzeni járok, nagyon figyelek magamra, mindig csinosan jelenek meg mellette. Más módon kimutatja, hogy fontos vagyok, megölel néha, puszit nyom a homlokomra, meg ő olyan kis bújós inkább, de nekem a szex az olyan dolog, hogy szerintem nagyon szerves része egy kapcsolatnak. És a havi 1-2 rendszeresség szerintem elég durva.. Leültünk már ezzel nem egyszer - olyan is volt, hogy sajnos sírtam miatta, mert már nem bírtam hova tenni - és mindig elmondta, hogy jól tudja, de nem miattam van, fáradt, nem úgy jön ki stb.

Hogy éreztessem mennyire sóvárgok ezért, múltkor mikor állásinterjúra mentem, láthatóan szimpatikus voltam sok embernek, egy kolléga még be is próbálkozott elhívni egy kávéra, természetesen finoman elutasítottam, de aznap végig vigyorral az arcomon mentem haza.. Tehát azért egy nőnek jól esik a visszaigazolás, hogy igen, jól néz ki és van még öbizalma. És tényleg érzem, hogy törődik velem és szeret engem, mert mikor nagyon komolyra tereltük ezt a beszélgetést majdnem sírt ő is, ahogy győzködött, de egyszerűen nem értem, akkor miért nincs változás. Elvárásokat se állítottam fel elé, mindig elégedett voltam azzal, amit kaptam, tehát nins ilyen teljesítésbeli probléma. Csak nagyon szar érzés, mikor te nőként szépen tetőtől talpig gyantázva, fiatalon, szép pizsibe bebújsz már előbb az ágyba és mire bejön, inkább már elalszol.. És ez majdnem minden este. Vagy behívnád zuhanyozni, de ott se gyakran történik semmi. Persze ő egy visszafogottabb srác is, mindig is az volt, holott én mindig erősítem benne, hogy semmi oka erre, mert nagyon jóképű és okos, de ilyen a személyisége. Lehet ennyire különbözne a libidónk..? Szeritnem azért egy heti 2-szeri alkalommal elvárható lenne együttlét és nem én vagyok nimfomán :D

Csak azon kapom már magam, hogy indokolatlan erősen lehangolt időszakaim vannak, méregetni kezdem magam a tükörben, hogy túl vékony vagyok? Kicsi a mellem? Kérdőjelezem magam. És ha látja, hogy lehangolt vagyok, ölelgetne, vagy nyomna egy puszit, de legszívesebben elhajolnék.. Hogy akkor köszi, de ezt így ne. Nem tudom valaki érzett-e már itt így, vagy volt-e hasonló helyzetben, mert olyan, mintha egy állandó csalódást és sebet ejtene rajtam, mikor én minden erőmmel igyekszem. Most még az álláskeresés is nehéz, záróvizsgák is a nyakamban és csapnak össze a fejem felett a hullámok még pluszban, szóval ráadásul ebben a stresszben főleg ézékenyebb vagyok.

Mi a véleményetek erről? Volt itt valaki nagyon hasonló helyzetben?