Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben? Szerintetek bocsánatot kérjek, vagy felejtsük el a dolgot?

Figyelt kérdés
Szóval a barátnőm elég félénk és szégyellős típus, de van akinek megnyílik, tehát vannak barátai, meg velem is nyitott tud lenni. Az én barátaim körében viszont ideg visszahúzódó és szótlan szokott lenni. A múltkor pedig véletlenül megaláztam, vagyis ő ezt mondta. Mert mindegy, volt egy baráti beszélgetés, és elkotyogtam, hogy sokszor síkositóval csináljuk, mert nem tud annyira felizgulni, pedig már a gyógyszert is elhagyta emiatt mivel engem ez zavar. Szerinte pedig nagyon megalázó volt rá nézve, hogy megosztottam ezt a problémáját, és akkor nagyon halkan megjegyezte, hogy ha esetleg ha tovább nyalnám vagy ujjaznám is, akkor nem kellene mindig síkosító, de hogy ő érti a “gyors meneteket” és megvan vele. Már többször mondta, meg szex közben is, hogy hogyan meg hol izgassam, de aztán általában szabadkozik is, mert tudja, hogy ennyi idő nincsen, mert mire ő elég nedves lenne, nekem már kb a kedvem elmegy. Szerintetek szakítsak vele, és felejtsük el a dolgot? Őszintén kérdezem, annyira azért nem ragaszkodom hozzá, nem ő az egyetlen nő a világon/ az igazi. Szóval mit gondoltok? 25F és 23L

2022. nov. 2. 10:51
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%
Szakíts vele az ő kedvéért. Nem tiszteled, és nem is szereted.
2022. nov. 2. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
96%

Kérdező, neked zeró szexuális kultúrád van, erre mondják azt, hogy alacsony oktáv. Ezen kívül a párodat nem is tiszteled. Én a lány helyében már kiraktalak volna az első kibeszélésnél….! Azért mert te pocsék szerető vagy és nem értesz a női testhez, nem a párodat kell hibáztatni….!

Alap egy bocsánatkérés!

2022. nov. 2. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
95%

Ha úgy érzed, hogy nem ő az egyetlen a világon, és vannak más nők is, nincs semmi okod húzni az idejét. Mert nyilván vannak más nők, akikkel boldogan élnél, de amikor szerelmes vagy valakibe nem ezt érzed. (Ideális esetben.)

Ha meg még szex közben is elunod magad, és képtelen vagy kicsit változtatni a szokásaidon, hogy neki kicsit könnyébb legyen, az még egy ok a szakításra.

Előtte viszont tényleg kérj bocsánatot, mert az egy dolog, hogy ilyeneket nem beszélünk ki a haveroknak, de úgy hogy ő is ott van, főleg nem. Tényleg megáláztad.

2022. nov. 2. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
95%

Igazi agyhalott és az ágyban is tehetségtelen, béna, ömző, amit aztán ráken a partnerre!👏🏼👏🏼👏🏼

Gratulálok, inkább ne csajozz a nők érdekében.

2022. nov. 2. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
94%

#14+1


Szakits vele te utodott!!!

Nem erdemled meg őt, remélem lesz csajod, aki ugyanúgy kifogja teregetni a társaság előtt, hogy nem tudod kielegiteni, aztán majd megerzed te is milyen megalazo az egész! :))))

2022. nov. 2. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
94%
Amúgy ez tényleg rohadt megalázó másnak beszélni a szexuális dolgokról még ha jó is vele. Én férjem soha nem mond el semmit róla. Egyszer én is elkezdtem a szexről beszélni másoknak, de csak annyit mondtam hogy mennyire rohadt jó vele. Na ezt ő is megalázónak vette. Te meg konkrétan ezzel szarrá alázhattad
2022. nov. 2. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
94%

"elkotyogtam, hogy sokszor síkositóval csináljuk, mert nem tud annyira felizgulni, pedig már a gyógyszert is elhagyta emiatt mivel engem ez zavar."


Amúgy el lehet gondolkozni, hogy kinek a hibája, hogy síkosítót "kell" használni.... Szerintem ezzel jobban magadat égetted be. Nem tudod eléggé felizgatni.


"Szerintetek szakítsak vele, és felejtsük el a dolgot? Őszintén kérdezem, annyira azért nem ragaszkodom hozzá, nem ő az egyetlen nő a világon/ az igazi."


Szerintem, jobb lesz neki nélküled. Majd legalább keres magának olyat, akivel nem kell síkosító, hanem felizgatja normálisan, ahogy kell. És nem csak egy maszturbációs segédeszköznek tekinti.

2022. nov. 2. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
94%
Fúj, de proli vagy. Ilyet "kikotyogni"....
2022. nov. 2. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
87%
Kérj bocsánatot, seggfej és hagyd békén a lányt. Biztosan jobbat érdemel. Te meg vegyél két fogaskereket, kend be síkosítóval és tedd közé a farkadat. Rövid idő alatt megoldja a problémádat, nem kell sokáig várnod, hogy bekapja.
2022. nov. 17. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!