Miért akkor hátrálnak ki mire végre megbízom?

Amikor összejövök valakivel, eleinte lazán kezelem, mert úgy vagyok vele lehet vsak átmenetre vesz úgyis, lehet csak kihasznál úgyis, nem tervezek vele, inkább azt várom, hogy egy kis ideig boldogság van, aztán lelép úgyis.

Meglep sokszor hogy de még mindig hív, még mindig jön/vár, még mindig velem van, el kezd meglepni, hogy bajban is velem van, akkor is ha nem vagyok toppon, ha betev vagyok is, meglep hogy én vagyok prioritáson, nem keres másokat, én vagyok az egyetlen, én kellek, bevon az egész életébe.

Sok bizonyíték, jel van, látszik is valakin ha szerelmes, kötődő, amit valójában végigmozizok mi zajlik a másikban.(gyakorta mennek a szavak is, a szerelmes vagyok beléd, szeretlek, veled tervezek, többet akarok stb, de a tettekre figyelek)

Es amikor elkezdem hinni azt hogy valódi kapcsolatban vagyok, tényleg barátom van, nem alkalmi szexkapcsolat, nem egy laza kapcsolat, tényleg szeret,..., attól a ponttól indul meg a mélyzuhanás. Én elkezdek megnyílni, boldog lenni, önfeledt, tervezni, már nem óvatosan félve, hanem szabadon bátran ölelni, nyakába ugrani, szexben is oldódni, lazábbnak lenni, a másik meg teljes ellenkező irányt vesz. Hidegül, nem akarja szorosabbra mint korábban, de a dumák még mindig mennek, de valójában már nyitna másokra, valamiért csak addig kötődnek amíg én nem, vagy amíg én nem merek kötődni, nem vagyok oldott, tele vagyok felelmekkel, vagy elengedéssel hogy úgyis el fog menni, elhagy, és amikor meg azt érzem tényleg szerelmes, bízhatok, nyithatok, merhetek boldog lenni, akkor 180 fok.

Minden csak addig tart míg nem merek álmodni, de mikor elhiszem hogy az álom valóság, akkor meg beüt a crack.

Oka?