Együtt élni, közös gyereket nevelni úgy,hogy a pár tagjai között a jövőben már nem lesz semmi?

Nagyon hosszú,úgyhogy csak az olvassa el,aki ráér.

14 évi kapcsolat és egy 8 éves gyermek van mögöttünk már.

A párom Facebookon ismerkedik,erotikus tartalmú levelezéseket folytat idegen nőkkel (szerintem,de egyértelműen bizonyítani nem tudom).

2 évvel ezelőtt 1x már lebukott, akkor adtam egy esélyt magunknak, mert az üzenetekből nyilvánvaló volt, hogy élőben nem találkoztak.

Nagyon megviselt a dolog.

Javarészt a közös gyerekünk miatt,(picit a saját érzéseim miatt is)adtam esélyt a folytatásnak.

Ha csak ketten lettünk volna, akkor a szakítást választottam volna, mert számomra ez már a megcsalás előszobája.

Reménykedtem, hogy többé nem tesz hasonlót, hisz látta mit okozott.

Tudattam vele, hogyha mégegyszer eljátsza, akkor végeztünk.

Az azt megelőző 1 évben is voltak kisebb dolgok,amik miatt már bizalmatlan voltam, de azokat betudtam annak,hogy össze volt zavarodva, mert azt hitte, hogy én éveken át érzelmileg csaltam őt( valószínűleg még mindig igy hiszi).

Pszichológushoz is járt emiatt, mert szerinte nem úgy volt,ahogy én elmondtam, hanem úgy, ahogy ő gondolta.

Évekig tartottam valakivel a kapcsolatot,akiről tudtam, hogy ha én is akarnám, akkor bepróbálkozna nálam.

Sosem adtam rá lehetőséget!

Csupán néhány havonta beszéltünk és akkor sem lelkiztem vele, csak jól esett, hogy keres,kiváncsi rám.

A lényeg, hogy van a páromnak egy új Facebookja,amiről én le lettem tiltva (próbáltam a névre rákeresni),így volt egy sejtésem, hogy azon biztosan nem autóalkatrészekkel bizniszelget.

Nem mondtam én neki semmi konkrétat, de a reakciói elárulták, hogy beletrafáltam.

Persze,így utólag azt sem tagadja, hogy ő már azelőtt is írkált nőkkel(még kitudja miket csinált),mielőtt még megingott volna a bizalma bennem.

Szerinte ebben nincsen semmi rossz.

Azt tegyük hozzá,hogy havi 1-2 szex van,mert ő fáradt.

Arra bezzeg nem fáradt, hogy másoknak írogasson.

Nincsen hétköznapi intimitás sem (puszi,ölelés),csak ha én kezdeményezem.

A fizikai megcsalás kizárva, mert minden percével eltud számolni,a munkahelyén meg csak férfiak vannak, mivel a fémiparban dolgozik.

Alapjáraton jól megvagyunk együtt,de tényleg.

Sokat viccelődünk,jól kijövünk egymással,a napi dolgokat vita nélkül csináljuk meg, összedolgozunk mindenben.

A teljes fizetését haza adja, pedig nem keveset keres.

Én a gyerek születésétől kezdve háztartásbeli vagyok,mert nulla segítségünk van a gyerek körül.

Mostmár iskolás a gyerek,már nem beteg hetente,így végre mehetnék dolgozni,de már fél éve,hogy nem találok részmunkaidős állást.

A párom munkarendje olyan, hogy sehogy nem tudja kivenni a részét a dolgokból, tehát teljes munkaidőben nem tudnék melózni.

Szóval,nagyon nem ideális a helyzet.

Ami biztos, hogy nem szeretnénk külön nevelni a gyereket!

A gyerek nem érzi,hogy gond van közöttünk és neki nagyon fontos,hogy a családunk egyben legyen.

Iszonyú lelkis gyerek.

Viszont én nem tudom hogyan lehet ezt úgy kivitelezni, hogy egyikünk se sérüljön,ha egy fedél alatt folytatjuk,de mégsem együtt.

A tegnapi beszélgetésünkből tisztán felfogtam,hogy ő már nem szeret engem.

Külsőre még mindig bejövök neki és el van velem,de nincs elköteleződve felém.

Én egy életre terveztem vele és amúgy sem vagyok az a fajta,aki inkább kidobja,mint megjavítja a dolgokat,de erőszakos sem vagyok.

Nyilván ennyi év után már én sem vagyok szerelmes,de bennem sikeresen kialakult az az érzés,ami szükséges ahhoz, hogy egy életen át együtt legyen az ember valakivel szeretetben,tiszteletben.

Tehát bennem vannak érzések és erős kötődés felé.

Viszont van csalódottság és bizalmatlanság is részemről.

Úgy is mondhatnám kiábrándultam kissé.

Jelenleg szomorú vagyok és nem igazán fogtam még fel,hogy mire készülök.

Kb el sem tudom képzelni az életet nélküle,pedig sokszor éreztem már úgy,hogy jobb lenne nekünk külön.

A gyerek születésétől kezdve vannak már gondjaink.

Eleinte elhidegültünk a családja miatt.

Nem állt ki mellettem amikor kellett volna,sőt inkább melléjük állt velem szemben.

Az utóbbi években már nem volt gond a családjával,de sajnos így is idáig jutottunk.

Igazából nem is tudom, hogy mit akarok én,de abban szinte biztos vagyok,hogy ő már nem fog változni.

Nyilvánvaló,hogy én sérülni fogok ebben a helyzetben,de mégis így szeretném csinálni.

Azt tudom,hogy ő sem akarja nélkülünk folytatni,de változtatni saját magán nem akar,hanem azt várja, hogy én ezt fogadjam el.

Ki mit tenne a helyemben?