Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes egy ilyen nővel folytatnom?

Figyelt kérdés

Két komoly, hosszútávú kapcsolata volt előttem. Mindkét párját megcsalta.


Elmondása szerint:

Az elsőt úgy “dobta ki”, hogy évekig szenvedett mellette, mert rossz volt a kapcsolatuk. Nem akart egyedül maradni, így elkezdte csalni a párját. Szétmentek, ekkor jött a másik pali, akivel csalta.


1 éven belül megcsalta őt is. Bevallotta, együtt maradtak, majd elkezdte ismét csalni egy rakat másik emberrel. Ekkor kivágta a második pali.


Láttam kavarni mással mellettem is, de egy-két részegen készült pucér képen túl nem jutott senkivel. Ezt lerendeztük, helyretettem, most már nem csinál ilyet.


Viszont felmerül bennem a kérdés: egyáltalán meg lehet bízni egy ilyen nőben? Én úgy érzem nem, hiába ölök bele energiát.


Mostanában gyakran előfordul, hogy iszik. Nem lesz matt részeg, de sokat jártatja a száját.


Ilyeneket hallottam tőle, bár csak egy-egy alkalommal, amikor ivott:

- fogalma sincs mit szeretne az életben,

- nem biztos benne, hogy tud szeretni,

- néha olyan érzése van, mintha azért csinálna baromságokat (kavarás, megcsalás stb.), mert hogy így bűntudata lesz és okolhatja magát.


Józanul nem mond ilyen kattant dolgokat.



2023. aug. 11. 19:17
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem kattant dolog, analizálta magát. Szerintem hagyd.
2023. aug. 11. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Mit szeretsz ebben a nőben?
2023. aug. 11. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 Noren1989 ***** válasza:
77%

Falu qrvàja, sajnos-nem sajnos.


Nem kezdenék vele.

2023. aug. 11. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 Sunshinedoll ***** válasza:
100%
Igazi főnyereménynek hangzik... (nem)
2023. aug. 11. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Ha jót akarsz magadnak, akkor megszabadulsz tőle.

Egy piás ribi.

2023. aug. 11. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Gatlasok nelkul megcsal barkit. Ne ilyet akarj.
2023. aug. 11. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
83%
Hűha, azért ez így meredek. Biztosan van egy szerethető oldala is, de ha férfi lennék, én nem hiszem, hogy járnék vele.
2023. aug. 11. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
81%

Nem biztos hogy veled is ezt fogja csinálni. De több mint 90% hogy mégis.

Nőként mondom, hogy inkább hagyjad.

2023. aug. 11. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
"Viszont felmerül bennem a kérdés: egyáltalán meg lehet bízni egy ilyen nőben? Én úgy érzem nem, hiába ölök bele energiát." - Jól gondolod, úgyhogy ne ismerkedj vele tovább.
2023. aug. 11. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Mivel senkinek nem kell, azert keres mindig másikat, hogy ne legyen egyedul.

A leirtakbol ugy tunik hogy egyik pasi se szerette egyiknek se kell.

Te meg csak vmi papucsszint lehetsz csak neki aki meg se fogja.

2023. aug. 11. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!