Ha a párommal kapcsolatban túl erős bizonytalanságot érzek, akkor fel kellene adnom?

A jogsi... nyilván én hibám is, hogy minden vizsgám túlizgultam, 19 éves voltam, amikor a 93. órámon megbuktam 5. alkalommal. 4. alkalommal voltam a 73. órámon. Több ismerősömmel is beszéltem, ők mind azt mondták, hogy ez nem is volt sok óra, ha ennyire nem éreztem a tolatást, parkolást, és én ezt tudtam, az oktató mondta, hogy de-de menjek vizsgázni, akkor sajnos tényleg rossz oktatót fogtam ki, mert ahogy elköltöztem az egyetemvárosomba, egyre több olyan sztorit hallottam, hogy 60-70 óra előtt nem is engedték vizsgázni, engem meg a 34. órán kb. kötelezett az oktatóm, hogy de-de próbáljam meg. Holott egyértelmű volt, hogy bele fogok bukni a parkolásba. 2 alkalommal is tolatás miatt buktam sajnos. 1 alkalommal mert sose vezettem hóban, elvesztettem az irányítást fékezéskor, mert sose próbáltam hosszabb féktávot. 5. alkalommal sajnos szüttyögtem, nem volt idő végrehajtani a megmaradt feladatokat, az oktató belátta, hogy rosszul ütemezte a parkolásaimat és elnézést kért miatta. És volt még egy alkalom, ahol esett az eső, de iszonyatosan, emiatt is borzalmasan szorongtam majd benéztem egy jobbkézszabályt egy olyan kereszteződésnél, ahol sose jártam, egyszerűen rossz tételt húztam és pont azt az útvonalat sose vettük végig.

Nagyon sok szitut el lehet bénázni, gyerek voltam fejben, nem mertem megmondani, hogy nagyon nem érzem a parkolást. Sokat segített volna valóban.

Nem tudtam még vele beszelni a szüleiről, de szereti őket és állitólag normálisak is... szóval csak velem van a gond, vagy neki ez túl nagy lépés... :/

Volt egy kisebb nehézségünk eleinte. Egy barátnőm, kb. Pont akkor hogy összejöttünk, megkért, hogy hadd költözzön be hozzám szeptemberben. Én meg már a hátam közepére se kívántam ezt a lakótárs dolgot, szegénnyel meg kellett beszélnem 1 hónappal a szakdoga leadása előtt màrciusban, hogy én már nem szeretnék többé lakótársat, nem vele van a baj, a barátnőm lesz ezután is, de nekem sok volt az ő nagydumás extravertált személyisége ekkora mennyiségben, nem értette a társas magányt, és mindketten túl sokat vagyunk a lakásban stb... Én is büszke voltam magamra, a pszichológusom is, mert meghúztam egy határt, nem tudunk mindenkivel együtt lakni, és én amúgy is introvertaltként az introvertàlt lakótársaimat bírtam jobban, mert ők nem igényelték mind az 5 ètkezéskor a velem való trécselest. Kiborított, ezt elég sokat ecseteltem a páromnak is, tök megértő volt, ő is egyedül él.

A párom emiatt nem is nagyon jött fel hozzám, mert zavaró volt a baràtnőm jelenléte neki. Nyilván így nem lehetett volna felszabadultnak sem lenni úgy igazán. Engem zavart hogy így nekem kell menni mindig hozzá, viszont a csaj kiköltözésével ez megoldódott!

A következő probléma amit ez felvet hogy szóba se jött az összeköltözés, vagy a vágy iránta. En magam baromi álszentnek tartanám magam, ha most kiraktam a csaj, mert egyedül akartam lenni, de közben meg "veled azert laknék, drágám". Meg hát szemét is voltam, mert kellett a kapcsolatomnak úgy érzem, hogy ne legyen lakótársam! És a következő már csak a párom lehessen, csak hát nagyon nem tart itt a dolog.

Ami részemről bajos volt, hogy januàr-március között, amíg kérdéses volt lakótársamról a döntés, ő szinte semmilyen programot nem szervezett velem. Ami volt, azt én találtam ki és én ettől eléggé kiakadtam, de ezt sem mertem megmondani neki. :/ aztán jött a szép idő, kicsit lelkesebb lett minden téren és most már a nyaralást szervezzük, szóval valami csak átfordult benne a jó irányba.

Ami gond: semmilyen programot nem szeret, ami engem őszintén kikapcsol, megtudta hogy mik a hobbijaim (pl: sétálás, természetnézés) én elhiszem, hogy eleget van kinn a munkája miatt, meg uncsi lehet a természet, meg ilyen ingertelen dolgok egy gamer pasinak, mint a közös főzés, meg ilyesmik, amik engem érdekelnek, csak így kicsit hiányzok a sztoriból, hogy beavassam rendesen magamról. Én mindenféle programjára, hobbijára nyitott voltam, világossá vált, hogy a konditerem engem nagyon frusztrál, videójátékokhoz béna vagyok, ebben nem nagyon lesz kompromisszum, így szinte az egyetlen közös hobbink a film/mozi lett, néha haverokkal elmegyünk helyekre, de ettől maganyosnak érzem magam, mert a game és az edzés az mindig van neki, heti többször a baràtaival, de velem alapesetben 2-3 alkalomnál többet nem találkozik hetente, és olyan se volt, hogy egy napot velem lett volna, egyszerűen nem èr rá. Soha semmire se ér rá, úgy igazán, az első 5-6 hónapban ez markánsan kikészített lelkileg, hogy tényleg csak ennyi fér bele neki, nem lehetek ennél több, vagy fontosabb? Meg emellett kéthetente 1 napot a családjánál van segíteni (ez mondjuk szimpi benne).

Részben javult a helyzet amióta nem itt lakik barátnőm, azóta többet látom és határozottan lelkesebb. Nem tudom mi ütött belé?

A legnagyobb bajom az az, hogy nem tud beszélni úgy igazán a vágyairól, meg az érzéseiről. A múltról abszolúte, de az ambícióiról, jövöröl... a munkája kötött pályás, tudjuk mikor léphet feljebb stb., de nem is szereti ezt az állást, de nem is gondolkodik másikon, de ezt rahagyom. Csak ja, hát semmi ilyen dolgot nem tudok, hogy 40 evesen akar-e csak gyereket, vagy belàtja, hogy 28 évesen én nem szeretnék 40 éves koromig várni, akkor fiatalabb csaj kellene neki, aki tud rá várni. Szóval semmit.

A fejemben lévő gondolatok őrjítenek meg, h bárkit megkaphatna, jó pasi, ráér kiélni magát, miért kösse le magát egy ilyen csajjal mint én, akivel közös hobbi alig van, amit én főzök ő nem eszi, nem egyezik ebben sem az ízlesünk, pedig én főztem neki eleinte. XD

Cuki, mert elvisz kocsival bárhová, magától fel szokta ajánlani. Ha eszünk valahol, ő fizet.

Szex... hát emberek vagyunk, én nekem más tapasztalatom nincs, de sokszor nem tudtam hangolódni, sokszor ő konyult le, utáljuk az óvszert, de más megoldás nincs, van hogy nekem túl rövid egy menet és nincs 2. De annyira tipikus problémak ezek, hogy egy nőt se ismerek, akinek kirívóan pozitív élmény lenne a szex, baromi nehéz jól csinálni illetve fejben is ott kell lenni, vagy lazának lenni, van mit tanulnom...

Részben ez is bajom volt az elején, hogy a szexen kìvül nem sok minden érdekelte velem kapcsolatban, de úgy voltam vele ez az állapot normális, azóta ő is lejjebb vett a szexuális lelkesedésből és nincs heti 5 aktus. Bár amikoe heti 2 van az nekem már kevés.

13 de a stílusod szakmailag is annyira bicskanyitogató hogy pszichológuskent és emberileg is utálom, kerülöm az ilyen stílusú embereket mint te, én értem, felfogom, miket mondasz, de egy akkora feljogosítottságérzés megmondóember sémád van, szülői énállapotból kioktató, lekezelő stílus, hogy az empàtia szikráját sem érzem egyik irányba sem.

Nem, nem tud többet adni a párom a saját korlàtai miatt. De ha egy kapcsolatban ÉN arra nem vagyok képes, hogy megmondjam neki, milyen korlàtokat látok, mert ezáltal amúgy fejlödhetne, akkor velem van a baj, mert nem azzal van a gond, hogy valami nem tetszik, hanem ha őszintén elmondani se tudom neki, akkor ÉN belölem nem hoz ki jót ez a dinamika, Én nem tudok megtenni dolgokat, amiket szerintem meg kéne, nem vagyok az a nő aki lenni szeretnék. Megmentenem nem kell, de érzem, hogy nem ez a nő akarok lenni valaki mellett.

Köszi 19, képzeld nem írta ki valamiért a gyakori hogy adtál új választ. Én sem érzem részéről azt az igazi, sülve-főve együtt akarok lenni életérzést. Tudom, milyen az amikor igazán be van indulva és amikor kvázi azért szexszel, mert én jobban akarom, hát van különbség. Azt viszont tudom, hogy ha az elején is csak ennyi, akkor később sem lesz több, max. kevesebb, szóval ő nem egy libidóhuszár ezek szerint, ha lehet így fogalmazni.

Szerintem inkább kiegyensúlyozott akar lenni és emiatt nem tud többet szánni erre az egészre. Bár sanszosan nem is erről van szó, mert ma végre meg tudtam kérdezni a családjáról, meg hogy miért nem őszinte velük velünk kapcsolatban.

Azt a választ kaptam, hogy ha tudnák, hogy velem van, akkor engem is elrángatnának mindenféle családi munkákra (kertrendezés többnyire) és ő nem hinné, hogy szeretném, ha beosztanák az időmet, mert hogy ő sem szereti, ha valaki más beosztja az ő idejét (de hát így is minden hétvégén szinte egy fél napot ott van)... az baj, hogy nem hiszem hogy túlgondolnám, hogy ez azért egy igen erős utalás arra vonatkozólag, hogy én se akarjam beosztani az ő idejét, meg hogy olyan dolgokat kellene csinálnia, amiket nem szeret. Csak én meg nem vagyok egy darab rongy, akivel port lehet törölni, amikor neki jó, de ha nekem kéne valami, az már nem. Tényleg így érzem magam.

januárban és februárban nagyon sokat sírtam amiatt, hogy úgy éreztem nem vagyok elég jó, ő ragaszkodik a függetlenségéhez én meg nem tudtam kihozni belőle az élettársi kapcsolatra való vágyat. Tudom, ez nem is a feladatom, de láttam olyan önismereti videót, ahol kerek-perec megmondta a pasi, hogy sajnos van az úgy, hogy nem Te vagy az a nő, aki miatt a pasi eldobna mindent. Csak akkor nem is kell benne maradni. XD Szerinte egy férfinak sincs elköteleződési problémája, legfeljebb nem a megfelelő nővel van együtt.

Nagyon sok videót megnéztem/hallgattam és úgy döntöttem, nem akarok sírni, csak lássuk meg hova visz ez az egész. Az egyetlen ötlete azóta is a kis nyaralás lett, de annyira ezzel se foglalkozik, ezt is én szervezem szinte... a konkrét dátumot se sikerült 2 hét alatt lefixálni. XD

Szóval szerintem nem a játék a baj, hanem az hogy velem úgy nagyon komolyat nem akar semmit. Lehet egy másik nő kihozná belőle de ezt sose fogom megtudni. Még mindig fáj a szívem, nem úgy, mint januárban, de továbbra is azt gondolom, hogy én komoly kapcsolatra vágyom, ő meg arra, hogy az legyen, ami neki kényelmes, csak akkor szakítani kell, mert én ezt nem fogom bírni.