Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítsak vele? Teljesen tanácstalan vagyok, van ennek értelme?

Figyelt kérdés
Nagyon kétségbe vagyok esve a kapcsolatom miatt. Sajnos a környezetemben nincs kivel megbeszélnem, ezért kérem a ti tanácsaitokat. Van egy barátom lassan fél éve, akit nagyon szerettem. Minden nagyon jó volt, jól éreztük magunkat, komoly terveink voltak. Viszont mióta elkezdődött a suli keveset tudunk találkozni (csak hétvégéken), amik általában jól telnek, de a hétköznapokon alig keres, egy nap 2-3 percet ha beszélünk telefonon, azt is rezignált hangon, semleges témákról. Az hogy azt mondja telefonba, hogy szeret szinte elképzelhetetlen. Sms-t sosem ír. Mikor együtt vagyunk, akkor elég jó vele, mondja is, hogy szeret. De úgy érzem, nem kötődik hozzám eléggé, ha azt mondanám, ne találkozzunk egy hónapig, azt mondaná, ok. Azt sosem mondta, hogy hiányzom neki. Úgy érzem, már csak én adok bele ebbe a kapcsolatba, én szervezem a dolgokat, én teszek meg mindent, hogy működjön. Kezdek belefáradni nagyon. A napi 2-3 perc beszélgetés nekem nem elég. Próbálta már vele beszélni erről, akkor írt egy-két sms-t, aztán minden ment tovább a régiben. Előre is köszi, ha elolvastad és válaszolsz!
2010. dec. 3. 15:33
 1/10 anonim ***** válasza:
Neked kell eldontened, hogy van-e èrtelme igy. Ha nem èrzed, hogy elèg fontos vagy neki, akkor ne folytasd. Hàny èvesek vagytok? Mert az is fontos ez ugyben. De semmikèpp ne maradj egy kapcsolatban, ha ugy èzred, hogy csak te "evezel".
2010. dec. 3. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
a nem találkozás megöli a kapcsolatokat. főleg manapság.
2010. dec. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Én 20 éves vagyok, ő 34 (Légyszi ne szóljátok le a korkülönbséget, mert az semmit nem befolyásol). 260 km.re lakunk egymástól. Azt ígéri, jövő év elején felköltözik Pestre, kíváncsi vagyok, akkor változna-e a helyzet valamit. De nem lehet, hogy ő csak ilyen típus, hogy hogyismondjam, egyedül is jól megvan? Azt tudni kell, hogy én vagyok az első komoly kapcsolata.
2010. dec. 3. 15:44
 4/10 anonim ***** válasza:

Úhh. Annyira egyezik a sztorink, teljesen, hogy ezt a kérdést így akár én is kiírhattam volna. (Azzal a különbséggel, hogy nekem élőben sem mond semmit az érzéseiről, és nem is beszél velem minden nap sem.)


Teljesen érthető, ha kevés neked napi 2-3 perc beszélgetés, ha abban nincsen semmi tartalom. Én azt javaslom, komolyan beszélj vele erről, és mindenképpen személyesen!


Próbáljatok kompromisszumot kötni valahogyan. Plédául: ha a nap végére fáradt, vagy nincsen túl sok mesélni valója, akkor inkább hívjon két naponta, de akkor beszéljetek többet, tartalmasabban. Vagy ha telefonon nem megy, beszéljetek msn-en, vagy írjon ímélt. Bármennyire fáradt, napi 10-20 percet akkor is szánhatna rád az estéjéből.

Próbáljatok gyakrabban beszélni úgy, hogy az jó kompromisszum legyen mind a kettőtöknek.


Ha nem hajlandó változtatni ezen, szerintem hagyd el, mert ki fognak hűlni úgyis a vele kapcsolatos érzéseid, ha huzamosan nem foglalkozik veled, és a dolgaiddal érdemben.


Én L/23 vagyok. Velem ezen a héten 5! napig semmit nem beszélt, mert zűrös a hete, és angyon fáradt munka után. Na ez már az a szint, hogy ha ezt így még egyszer megteszi, mehet, amerre lát.


De remélem, nálatok nem így lesz. Magyarázd el neki, miért rossz ez neked, és kérd a változtatásra. Ha nem hajlandó, akkor keressél mást, mert hosszú távon nem leszel vele boldog, ha nem törődik veled.


Ott van a kérdés is, hogy ha változtat is ezen, az mennyire lesz tartós... ezt nem tudom sajnos.

2010. dec. 3. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Egyébként van olyan típus, igen, aki ugyan nagyon szeret valakit, de ha "élőben" nincs ott, nem igényli a napi szintű beszélgetést. Volt olyan barátom, aki tényleg szerelmes volt belém, tudtam és éreztem, mégis elég volt neki, ha 3-4 naponta beszélt velem többet.


De az, hogy ilyen típus, az nem kibúvó. Akkor nem illetek össze ebben a tekintetben, és hiába ilyen személyiség, de te a nem törődést hosszú távon meg fogod sínyleni.


Az előző, 23/L voltam.


És nem a kora a gond, nem is az, hogy első komolyabb kapcsolata. Van, aki már az első rendes kapcsolatában szeret a másikkal naponta beszélni.

2010. dec. 3. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
5 napig?! Huhh, te szegény, képzelem, milyen nehezen bírtad! Nos, msn-en elég jól elbeszélgetünk, de az érzéseiről ott sem mond semmit, hanem mintha csak egy jó barátommal beszélnék. Fáradt nemigen lehet, mert jelenleg munkanélküli, tehát nincs miben elfáradnia...
2010. dec. 3. 15:49
 7/10 A kérdező kommentje:
Igen, kedves 15:44-es, és egyúttal 48-as, igazad van. Az első szerelmem nap mint nap keresett, gyakran hajnali 6-ra lejött a ház elé, csak hogy fél órát talizzunk.
2010. dec. 3. 15:51
 8/10 anonim ***** válasza:

Ebben is dettó ugyanez van nálunk is. Ő se mond soha semmit az érzéseiről, olyan szinten, hogy azt se mondja, írja elköszönésnél, hogy "puszi". Se semmi mást. Ha hallanád a telefon beszélgetésünket, vagy látnád a levelezéseinket, abból - az ő részéről - semmi nem árulná el, hogy a barátnőjével beszél. Mintha csak egy baráttal beszélne.


És szerintem ez sem jó, Nálatok sem, mert nagyon szélsőséges. Nem kellene ömlenegeni, hogy szeret, de néha mondhatná, hogy hiányzol, vagy bármi mást...


Szerintem ha a Te párod alapból nem egy ilyen típus, akkor ez később is így marad. Az ilyen embereket lehet rá kérni, hogy változtassanak, de egy idő múlva ugyanúgy nem fognak érzelmet kommunikálni, szerintem. De ne így legyen. Nálatok, és nálunk sem. ...bár az én "kapcsolatomat" nem is érdemes így megtartani. De nálad még van remény, hajrá!

2010. dec. 3. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Szia.Hát hasonló kapcsolatom nekem is volt, de mi közel laktunk egymáshoz,és nálunk az volt,hogy ha én nem kerestem őt akár telefonon,akár msnen,akkor ő nem is írt meg nem keresett.De amikor találkoztunk,mindig mondta hogy szeret,meg azt is láttam rajta... Hát a végén kiderült,hogy nem is szeretett és csak a szex miatt volt velem!! de ez nem jelenti azt,hogy veled is ez van,csak leírtam hogy ilyen s van:) amugy én a helyedben megfigyelném,hogy 1. a szexért van e veled 2. próbáld felhozni mégegyszer ezt ami bánt téged. De szerintem nem sok jövője van a kapcsolatnak, és ezt nem a korkülönbség miatt mondom.
2010. dec. 3. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Köszi, hát az tuti, hogy nem a szex miatt van velem, ebben biztos vagyok, de lehet, hogy kihasznál más valamiben...:S
2010. dec. 3. 19:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!