Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak hogy ez ne legyen így? Hogy ne szenvedjek?

Figyelt kérdés

Volt egy barátnőm. Másfél éve szakított. És még mindig szerelmes vagyok belé. Rá gondolok, sokszor vele álmodok. Az agyam tudja, hogy nem lenne szabad, de mégse megy. Ő volt nekem az első, és én is neki így párkapcsolat terén.

Facebookra tett új képeket magáról és olyan szép! Amikor megláttam úgy elkezdett verni a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. És két képhez írt egy fiú (meg lányok - de az nem érdekes), hogy jó kép, meg h milyen csinibaba. És annyira rossz érzés.

Ami megtörtént megtörtént, nem tudom visszacsinálni, nem lenne szabad a múltra gondolni. De nem megy, szeretem Őt.

A félkaromat odaadnám csak azért hogy visszacsináljak mindent, hogy együtt legyünk. Minden reggel csak mellette ébrednék, életem végéig.

1-2 hónapja megjelöltem, de fel is hívott, hogy nem jelöl vissza, mert én tönkre akartam tenni az életét, meg hogy turkáltam az életében, mert láttam az üzenő falat és megkérdeztem valamit. Pedig nem igaz, az ember nem ellensége a szeretteinek, erre tuti, hogy én vagyok az első számú közellenség. Pedig az égadta világon semmi rosszat nem akartam, és ez annyira fáj, hogy ő ilyeneket feltételez rólam. Meg jóban akartam lenni vele, mert nagyon fontos a társasága, olyan jól megvoltunk.

Hogy tud így megromlani egy jó kapcsolat?

Amikor felhívott azt mondta, hogy nekem semmi közöm hozzá hogy az ő fb-jén mi van, a reményt is adjam fel, hogy tönkre akartam tenni az életét.

Szilveszterkor meg hogy ha nem bunkóztam volna, most nem itt tartanánk. De ha tényleg bunkó voltam, tényleg nem akartam megbántani.

Persze szakítás után (ami telefonon történt, mert azért olyan gyakran nem tudtunk találkozni, utána 1x találkoztunk, akkor úgy azért jó volt) rögtön bombáztam őt az sms-ekkel meg hívásokkal, meg így szeretlek-úgy szeretlek, bocsáss meg stb. És azt olvastam, hogy ezt valami ért nem lett volna szabad. De most már mindegy, tönkre ment minden, akit mindennél jobban szeretek, nem is érdeklem.

Küldtem neki sms-t, hogy azért néha adhatna magáról "életjelet" úgy viccesen próbáltam megfogalmazni, de nem válaszolt. Születésnapom - na nem azért mert önző lennék - utáni napon küldött köszöntő sms-t, de a névnapomat már teljesen elfelejtette. Pedig én mindig felköszöntöm őt, még nőnapra is küldtem neki sms-t.

Az a helyzet, hogy ő egy vallási csoport tagja, és biztos emiatt alakult ki a helyzet, meg az én ebből fakadó hülyeségem, intoleranciám miatt. Nagyon fáj, rossz, kicsit még mindig lelkifurdalásom van emiatt.

Szóval nehéz, nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, de szeretem őt. Már arra is gondoltam, hogy levelet írok, hogy "könnyítsek" magamon, de félek, hogy el se olvasná vagy kiröhögne.

Mondott olyat is még idén, hogy neki nem kell férfi, mert mi olyan hülyék vagyunk, de ki tudja, hogy igaz-e? Lehet csak nem akar megbántani, nem tudom.

Ősszel mondta, hogy ez nagy szerelem volt, hogy "itt hídégetés lett volna". Aztán, jóval később rákérdeztem, és azt mondta, hogy nem tudja hogy szerelmes-e. Erre már tudjuk a választ, hogy nem.

De miért ilyen velem. Pedig nagyon szeretem őt.

Szóval mit csináljak hogy jobb legyen? Nem tudom.


2011. márc. 28. 09:41
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

húh,ez hosszú volt.figyelj!

1.szerintem te nem lehetsz idős,sőt,még inkább fiatal is.az élet nem 1 vagy két emberről szól.életed során sok-sok embert kell megismerned és utána elfelejtened.ez az élet rendje.nem csak egy nőből áll a világ.gondolom,hogy szeretheted a lányt,mert ez is szerintem az elkeseredettségnek a jele,hogy itt kérsz tanácsot.igazából,én is azt mondom,hogy a lényeg abban a mondatodban van,hogy,,,egy vallási csoport tagja,,,,én is egy "vallási"csoport tagja vagyok.talán,ha tudnám,hogy melyiké,akkor tudnék neked mondani erről többet is.a másik,hogy egy férfi,,( esetedben,szerintem,csak fiú vagy gyerek...nem sértés..)azzal hibázik a legjobban,ha egy találkozás során,már egyből az sms-ek meg a levelek meg a telefonok.szeretlek,hiányzol,bocsájts meg és ezekhez hasonlók.ilyenkor egy nő nem azt látja,hogy ez-az ember nélkülem is jól elven és ilyenkor fel jön benne az,hogy te boldog vagy ő lehet nem,akkor nem benned volt a hiba,hanem benne és ő fog lépni.de,ha ellenkező,,sms,teló stb...akkor azt mutatod,hogy te voltál miatta boldog.ő volt,aki kezében tartotta a boldogságot a kapcsolatban.én ajánlom,hogy lépj tovább.szokták mondani,hogy egy nő elfelejtésére a legjobb egy másik nő..hidd el,tudom miről beszélek.:))ezeken a dolgokon szerintem sokan túl jutottunk már.nem halálos,ha te nem teszed azzá.ismertem 1 párt,akik szakítottak és a srác addig-addig erőltette a dolgot,amíg a lány beadta a derekát.de,semmi értelme nem volt.mivel később ugyan úgy külön mentek.mind kettőnek más van és így boldogok.csak elpazarolták az időt,mert előbb is boldogok lehettek volna,csak a srác makacssága miatt,elpazaroltak kb:.3 évet még az életükből.a vallásról,még annyit,hogy-ha az neki az oka,akkor nyugodtan hagyd,mert nem lesz sok értelme neki.csak valóban tönkre teszed a lányt,úgy,hogy közben nem is tudsz róla.no,ez is hosszúra sikeredett..:)))))))))

2011. márc. 31. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim válasza:
Nagyon sajnállak mert kevés az ilyen pasi és, hogy egy lány így eldobjon :/// én soha nem értettem :/ Tudom ez most rosszul fog esni, de felejtsd el. Ha az a lány ennyire nem értékeli azt, hogy te menyire szereted akkor nem is érdemel meg. Nekem is volt egy fiú és azt a hibát követtem el amit sok lány/nő megtesz én tettem meg az első lépést és nyomultam is és ő pattintott, de ez most nem számít tudom milyen rossz, hogy megtennél érte bármit csak, hogy a tiéd lehessen megint, de az a helyzet, hogy már elment ezt már nem változtathatod meg sajnálom valahogy lépj túl rajta és keres egy másik sokkal kedvesebb lányt aki még jobban megbecsül !
2011. márc. 31. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat. Most 23 vagyok. Tényleg küldözgettem az smseket, meg telefonok Úgy, ahogy leirta az egyik válaszoló), de soha nem zaklattam! De még soha nem voltam ilyen helyzetben és nagyon megijedtem, hogy mi lesz. Bizonygatni akartam h szeretem őt, de csak az ellenkezőjét értem el. Akkor úgy gondoltam, hogyha nem írok, eltűnök ,nem keresem, akkor azt fogja hinni h nem is szeretem, meg nem fontos számomra.


Szóval itt is jól elrontottam, a saját hülyeségem miatt távolodott el tőlem, pedig így visszagondolva lett volna esély.

2011. márc. 31. 22:09
 14/14 A kérdező kommentje:

De ne ez legyen az élet rendje... Ez nem lehet a élet rendje.

Bárcsak minden a régi lenne... nekem ő olyan biztos (és fontos) pont volt az életemben.


Meg lehet h ez ennyi idő után beteges, tudom, nem is siránkozni akarok, de nem megy! Nem tudok a helyzettel mit kezdeni. Szeretem, hiányzik, kész. Nem megy h úgy nézzek rá mint egy haverra, vagy ismerősre, sokat gondolok rá akaratomon kívül is.

2011. márc. 31. 22:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!