Helyesen cselekszem/cselekedtem?

Kb. fél évig voltunk együtt barátnőmmel, miután elkezdett romlani a kapcsolat, egyre többször éreztem úgy, hogy már nem szeret, de ezt így nem mertem neki mondani, bíztam benne, hogy csak "félreértem", és majd jobb lesz, hát nem lett...

MSN-en akart szakítani, végül kb. nekem kellett kiharcolni, hogy személyesen találkozzunk, legalább "adja meg a módját". De a szakítás se úgy ment, ahogy én azt gondoltam, elég lekezelő volt, mint akinek nyűg, hogy nem 1 gombnyomásra megy a szakítás, és többször is úgy éreztem, hogy még neki áll feljebb/még ő van megsértődve, hogy ilyet-olyat mondok neki.

Az "elválás" se úgy ment, ahogy én azt gondolom/gondoltam, hogy normális, ahogy észrevettem, már talán mérges is volt, és köszönés nélkül ott hagyott volna, de ezt azért nem hagytam, minek után szerettem volna vele jóban lenni, és jelezve, hogy azért még fontos nekem, és hogy azért jó volt az együtt töltött idő, megöleltem, ráadásul ott, ahol először is tettem (oh hát nem megható?).

Aztán elváltak útjaink ezzel, és azóta hozzám se szólt, én meg már elvből nem írok rá. Én úgy érzem, hogy én vagyok a "sértett fél", többszörösen is (az, hogy dobott, és ahogyan), szerintem nem nekem kéne a régi barátságot visszahozni, és mivel azóta se írt rám, úgy néz ki nem is kér a barátságomból, pedig - leg. ezt mondta - "nem akar elveszíteni". Viszont lehet ő is úgy gondolkodik, hogy mivel nem írok rá, biztos nem is kérek a barátságból...nem tudom.

Hibáztam azzal, hogy nem írtam rá, vagy teljesen ésszerű, hogy tőle várom - ink. csak vártam - a kezdeményezést?