Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ezt most hogy gondolta szerint...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt most hogy gondolta szerintetek? Noooormális? Mi a véleményetek?

Figyelt kérdés

Nincs kérdés valójában, illetve nagyon sok van, csak arra nem tudna senki válaszolni. Inkább megerősítés kellene, hogy nem én vagyok a hülye...

Expárom ma este fél nyolckor rakatott(!) ki egy nagy zsákkal, 80 forinttal, telefon nélkül úgy, hogy tudta, nem tudok hova menni (hálistennek kedves idegenek segítettek, és fel tudtam hívni apumat).

Már három napja nem álltunk szóba egymással, elmentünk egymás mellett mint a szellemek, ma beszélgettünk először. Kiderült, hogy az új albérlők (egy közös barátnőnk és a családja) a hátam mögött olyanokat mondott neki rólam, hogy terhes vagyok (nem vagyok, nem is mondtam ilyet), és kapaszkodjatok meg: szerintük én annyira dühös voltam amiért összevesztünk, hogy álmában le akartam szúrni...

Illetőleg szerintük én "nem csináltam semmit". Tény, hogy suliba nem járok és - sajnos - még munkát sem találtam, de amíg exemmel ketten voltunk, a lakás mindig fullosan tiszta volt, a meleg vacsorát elé raktam, megkapott mindent, amit emberileg, nőként és mindenféleképpen adni tudtam. Aztán megjelentek az új lakótársak, és megcsináltak mindent. Mire lementem volna vásárolni, ők már Gundel-színvonalú vacsorát adtak, mire reggel nyolckor felkeltem, már ki volt takarítva. Az én munkámat meg leszarozták...

Szóval ma leültünk megbeszélni a dolgokat. Mondtam neki, hogy ha nem tudjuk megoldani a dolgokat, vagy csak nem akarja, egy szavába kerül, pakolok és megyek, sajnálatból nem maradok nála. Azt mondta, döntsem el én. Majd megjelent nála két nagydarab csaj, elkezdtek helyettem pakolni, és a szó szoros értelmében kiraktak, porig alázva, a kedves exem meg némán végignézte... Igazi férfi.

Eleve kivoltam napok óta, mert a családom külföldre költözik és nem tudok velük menni, erre ez... Pár napja kiújult a pánikbetegségem, holnap megyek vele orvoshoz...

Ha valami nem érthető, kérdezzetek, elég nehezen állnak még össze a mondatok. Kb. mindenki döbbenten nézte a végig a helyzetet, még azok is, akik kedvesen bekavartak... Mielőtt odajöttek, olyan szép volt minden, tök jól megvoltunk, boldog voltam és szerintem ő is... Még szerencse, hogy nem volt egy hosszú kapcsolat.


2011. aug. 9. 23:18
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
Jézusom.. a pasi hány éves? Kicsit töketlen ha csak így tudta megoldani. Egy biztos, ha hív ne vedd fel a telefont neki, és ne is állj szóba vele.
2011. aug. 9. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 A kérdező kommentje:

Bonyolult, hogy miért nem járok suliba, mondhatni "szabadúszó" vagyok. Amint tudom, elkezdem, mert kell mindenképp érettségi + szakma, de most jelenleg köröznek konkrétan. (Nem bűnöző vagyok, csak "eltűntem".) Ennek ellenére nem vagyok hülye, beszélek két nyelvet és tudok helyesen írni, ami máris 1:0 ellene... Ő 21 éves egyébként.

Tuti, hogy nem állok vele szóba ezek után. De jön még kutyára dér, sokat panaszkodott, hogy neki sosem jön össze, és "végre egy normális csajt talált" (ez lettem volna én). Hát nem sokáig tartotta meg :)

2011. aug. 9. 23:38
 13/33 A kérdező kommentje:
Egyébként beszélgettünk itthon, és a család szerint az lehet a háttérben, hogy az új lakótársaknak ez megéri... Tulajdonképpen logikus, exem lakására pályáznak, és így, hogy engem kitúrtak, sokkal könnyebb lesz megszerezni; eleve most ők hárman bérlik a kisszobát, mi meg ketten voltunk a nagyban, de ahogy exemet ismerem, pár napon belül térfélcsere lesz, mert iszonyat befolyásolható... Szóval nekik ez jó, csak csöpöghetett volna beléjük emberség is. Eleve milyen bizarr lehet a pszichéjük, hogy ilyesmit képesek kitalálni :D Durva...
2011. aug. 9. 23:44
 14/33 anonim ***** válasza:
Aha, de negem ez az eltűntél érdekel :O WTF? Mi az h eltűntél????
2011. aug. 9. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
52%
Eltűnt otthonról, körözést adtak ki rá, most meg ment vissza sírva apucihoz.
2011. aug. 9. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 A kérdező kommentje:
Hát eltűntem :) Eltűnt személy vagyok. Röviden annyi, hogy anyám nem foglalkozott velem, úgyhogy elvittek intézetbe, ahol rövid úton kikészítettek, mert én nem így szocializálódtam, úgyhogy angolosan távoztam. De nem vagyok elveszve, mert az apai családom segít és támogat, hál'Istennek. :)
2011. aug. 9. 23:53
 17/33 anonim ***** válasza:

Nah mégis mit jelentene? Elszökött otthonról.. csellengő...

vagy éppen a szülei tudtával... De mivel kiskorú , így hivatalból eljárást kezdeményeznek. Gondolom a kisasszonyról a családgondozók is tudnának mesélni, mivel tanköteles korban van, így az iskola értesítette őket! :DDD

2011. aug. 9. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 A kérdező kommentje:
23:50: Ez most nem jött be, majd legközelebb :)
2011. aug. 9. 23:54
 19/33 anonim ***** válasza:
61%
Akkor az intézet adott ki ellened" körözést". Tök mindegy! Hát sajnos neked sem lesz sok esélyed arra, hogy valaha normális életet tudj élni.
2011. aug. 9. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 A kérdező kommentje:
Az ilyen jóslatokat azért szeretem, mert motivál, hogy bizonyítsak magamnak, hogy képes vagyok rá. Aztán lehet, hogy belebukok, ahogy lehet, hogy holnap elüt egy teherautó. Semmi sem biztos. De amíg vannak céljaim, terveim és segítségem, addig nem veszek el, mert csak a motiválatlan emberek vesznek bele az éjszakába. Tény, hogy az ilyen szökött gyerekek 90%-ban drogosok, prostik vagy bűnözők lesznek, velem is megtörténhetett volna, de nekem van családom és vannak barátaim, akik segítenek, ha kell. És nemsokára nagykorú leszek, onnantól már tényleg nem olyan nehéz. Jó, nehéz, de vannak jóval nehezebb helyzetek.
2011. aug. 10. 00:05
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!