Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most mit csináljak? Elvesztett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit csináljak? Elvesztettem a legjobb barátnőmet, és a pasimat is! Bővebben lent!

Figyelt kérdés
19 éves lány vagyok. A volt barátommal első óta jártunk. Most ötödikesek vagyunk. Júniusban szakítottunk, tulajdonképpen közös megegyezés alapján...én mondtam neki hogy nem érzek már szerelmet iránta, csak megszokást...legalábbis akkor így éreztem. Ő meg tudom hogy még szeretett, de elfogadta, így közös megegyezéssel szakítottunk. A legjobb barátnőm tőlünk 60 km-re lakott. Idén költöztek le ide a családjával, és a mi sulinkban kezdte az utolsó évét. Mivel távolság volt köztünk, nem találkozott soha a barátommal. Igazából bármikor meséltem neki róla, azt éreztem hogy nem érdekli, ezért nem gyakran fárasztottam vele. Csütörtök óta tart a suli...és a legjobb barátnőmnek persze hogy pont az én volt pasimat kellett kiszúrnia, elsőre. Egész nap együtt voltak, segítette a suliban kiigazodni meg minden. Amikor meg mondtam neki, hogy mi van, akkor annyit mondott hogy jajj bocsánat, nem tudtam. Azt hittem hogy akkor majd onnantól hagyja a fenébe. Másnap is az egész napot együtt töltötték, délután meg láttam őket a városban. Tegnap a plázában. Telefonon beszéltünk délelőtt, és elmondtam neki hogy ez nekem mennyire fáj, meg miegymás, és közölte velem, hogy ne az ő magánéletével legyek elfoglalva, meg hogy engem miért zavar hogy ő boldog...(hát nem tudom, lehet nem hallotta meg amit mondtam...?)És hogyha én ilyen vagyok, akkor ne is keressük egymást többet. Nagyjából így zárta a sorait.Fáj a volt barátomat vele látni(igazából szerintem mindegy lenne kivel, nem kimondottan vele, csak rossz másik lánnyal látni), mert tudom hogy én akartam véget vetni ennek az egésznek, és lehet hogy azért ilyen rossz most nekem mert még mindig szeretem...vagy nem tudom. És a legrosszabb, hogy csomóan odajöttek suliban megkérdezni, hogy jajj na mi van veletek, meg ki az a másik lány mesélj mi történt...egyszer elviselhető, de ha még a tanárok is ezzel jönnek már nem az...nem tudom mit csináljak, visszacsinálni gondolom már nem tudom ezt. Amúgy a volt barátommal minden nap beszélünk, rámír, sms-t ír vagy felhív, de még egyszer sem említette meg a barátnőmet. Nem tudom mit csináljak...most elveszítettem egy lendülettel a legjobb barátnőmet is...lenne ebből kiút? Előre is köszönöm!
2011. szept. 4. 16:22
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
68%

Tehát nem szereted a srácot, csak birtokolni akarod..


Gratulálok, magadnak főzted, edd is meg..

2011. szept. 4. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
70%

az a véleményem h egy hisztis pics@ vagy.

te akartál vele szakítani, és szakítottatok is. onnantól kezdve nem szólhatsz már semmit...

de ha szereted akk hajts rá, és szerezd vissza.

2011. szept. 4. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Bármennyire is hisztis vagyok...szerintem amúgy nem, de ez most nem téma...azért a barátnőmnek csak nem az én volt pasimmal kéne kavarnia, úgy, hogy el is mondtam neki, hogy ez nekem fáj. Tulajdonképpen jobban fáj az, amit a barátnőm csinál..sokkal de sokkal jobban.
2011. szept. 4. 16:28
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
Kiút annyi lenne, hogy a barátnőddel való kapcsolatod megmentsd, hogy elfogadod a helyzetet /mást már úgysem nagyon tudsz../ Aztán majd lesz valami..
2011. szept. 4. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
40%

a csajt rosszul ismerted meg.lépj tovább és ne azon siránkozz h hátba döftek.

hagyd a f@szba v szerezd vissza a pasid.

2011. szept. 4. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Engem például rohadtul nem érdekelne, hogy kivel volt együtt a barátnőm elöttem, ha szeretem és boldogok vagyunk együtt..
2011. szept. 4. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
40%

az ilyen barát nem barát.. őt hagyd a fenébe

a sráccal viszont beszélhetnél, mond el neki h mit érzel h fáj a barátnőddel látni őt stb.

2011. szept. 4. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
96%
Ha már szakítottál a sráccal,akkor nyilván nem szereted már. Most csak féltékeny lettél,hogy más lánnyal látod. Mondjuk az már más tészta hogy az egyik legjobb barátnődet az se érdekli,hogy téged ez zavar..szerintem felejtsd el az egészet és keress mást..minden téren. Mások véleményével ne foglalkozz! puszi.
2011. szept. 4. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
89%
uccsóval egyetértek.Én valahogy áttudom érezni amit érzel , biztos nagyon nagyon rossz ez így :( nem lennék most a helyedbe ...Tudom mennyire szar lehet ez msot neked ..Főleg gondolom az hogy hiába mondod el a "legjobb barátnődnek" az érzéseidet, ő leszarja...És még te érzed magad kellemetlenül emiatt...Sajnos tovább kell lépned, hozzá se szólj többet ehhez a kis szemét döghöz...Fontosabb neki egy pasi (ráadásul a te volt pasid) mint az elvileg legjobb barátnője ? áhh ...felejtős...ez a lány nem értékel téged mint barátnőt...Énis inkább a fiú felé nyitnék...Elmondanám neki hogy ez mennyire rosszul esik neked, és hogy bárki mással kavarjon inkább csak ezzel a lánnyal ne...vagy valami :/...
2011. szept. 4. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Persze, lehet vele többre jutnék!:)

Köszönöm nektek!:)

2011. szept. 4. 16:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!