Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egyszerűen nem tudok felejteni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyszerűen nem tudok felejteni. Szerintetek mi lenne a megoldás? (bocsi, kicsit hosszú)

Figyelt kérdés
2 éve ismerek egy lányt, nagyon jó barátok lettünk már kezdettől fogva. Hívtuk egymást hétvégén, esténként kollégiumban, sms-ek, minden délutánt együtt töltöttünk. (szó szerint visszasírom ezt az időszakot) Én többet akartam, volt úgy, hogy ő is. Már többen tudták, hogy mi együtt vagyunk, amikor nekem még nem is mondta, tanárok is. Persze aztán nem jöttünk össze, soha nem volt köztünk fizikailag semmi. Egyszer én elé álltam és elmondtam, hogy szeretem. Amikor ez történt ő már több mint 2 hete találkozgatott egy sráccal amiről én nem tudtam. Ezalatt az idő alatt nekem már kevesebb óráim voltak és kollégiumban sem voltam. Összejött a sráccal, boldog, és ezt iszonyat jó látni, de ugyanakkor megőrülök érte és minden percben vele lennék. Történt az életünkben olyan dolog ami miatt mi egész biztosan mindig számíthatunk egymásra, ezt nem részletezném. Természetesen tiszteltben tartottam és tartom is, hogy barátja van, nem keverek neki meg semmi, de nagyon hiányzik. 4 hónapja láttam utoljára, de a mai napig beszélünk legalább hetente. Most ő egy nehéz időn megy keresztül, otthoni dolgok... Ő a legjobb barátjának tart és én is őt, mert ugye nem akarok keverni.... Minden percben ő jár a fejemben mióta ismerem. Volt úgy, hogy azt hittem túl vagyok rajta, de aztán pár nap múlva újra jött az érzés. Ismerkedek, csajozgatok, bulizgatok, de nem tudom elfelejteni őt. Nem tudom elképzelni úgy az életem, hogy ő nem játszik szerepet benne, még, ha csak legjobb barátomként is. Azt hiszem ezt hívják reménytelen szerelemnek. Szerintetek mi lenne a legokosabb? Mit tegyek?
2011. szept. 11. 23:14
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:
Persze köszönöm az eddigi hozzászólásokat, mindegyikben van igazság és éppen ezért szar a helyzet :S
2011. szept. 12. 00:19
 22/23 greeen ***** válasza:
okok.de azt ajánlom építsd le magadban az egész szitut,és tartsd magadtól távol azokat a dolgokat ill. tárgyakat amik folyton őrá emlékeztetnek.
2011. szept. 12. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:
Erre csak ez az egyetlen megoldás, hogy MINDEN kommunikációt megszakítasz vele és őt is megkéred, hogy semmiképp ne keressen, mert neked ez nagyon fájdalmas. Hidd, el ez az egyetlen módszer. Ismerek ilyen sztorikat, hogy évekig tartották a kapcsolatot és az illető egész életében nem tudott túllépni, így öregedett meg, soha nem tudott senki mással boldog lenni. Gondolom, te szeretnél még olyanba szerelmes lenni, aki viszonozza az érzéseidet. Nos, akkor tényleg ki kell őt iktatni, nincs más megoldás. Még annyi, hogy mindig tudatosítsd magadban, hogy ez a lány nem viszonozta az érzéseidet és nem is fogja soha. Olyanra pedig semmi értelme éveket pazarolni az életünkből. Ne a lányra haragudj, nyilván te sem lennél képes akárkibe beleszeretni. Fogadd el ezt, és szépen lassan megnyugszol. Elfelejteni pedig nem fogod és nem is kell: évek múlva egy szép, kedves emlék lesz ez a lány és valaki mással leszel nagyon boldog.
2011. szept. 12. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!