Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mikor vagyok kevésbé r0hadék?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikor vagyok kevésbé r0hadék? Ha az igazat mondom, vagy ha kitalálok valami "kegyes hazugságot"?

Figyelt kérdés

A történet röviden annyi lenne, hogy nagyon jó és mély barátságba keveredtem egy egyénnel. Sokat e-maileztünk, aztán Skypeon is beszéltünk. A lényeg, hogy ő kezdett többet érezni a barátságnál, belém szeretett, és nekem is többet jelentett, mint barát. Talán most is több annál. (?)

Arcra még nem is láttuk egymást, de persze most hogy bevallottuk egymásnak az érzéseinket bekapcsoltuk a webkamerát.

A PROBLÉMA: Szerinte én aranyos vagyok, egész végig dicsérgetett. Nekem viszont a legkevésbé sem tetszik, sőt taszít...

Lehet mondani, hogy felszínes vagyok, én barátként továbbra is rendelkezésére állnék, de egy romantikus kapcsolathoz kell a testi vonzalom is bizonyos fokon!! Leblokkoltam, és csak mosolyogtam, fogalma sincs arról, hogy mit gondolok. A mosolygással csak rontottam a helyzeten, mert azt mondta hogy rég volt ilyen boldog és magabiztos.

Próbáltam meggyőzni magamat, hogy tetszik, de képtelenség.


Szerintetek mi legyen? Mondjam meg neki konkrétan, hogy nagyon nem egyezik a külseje az ízlésemmel? (ezzel tönkretenném az amúgy is labilis önbecsülését! Barátként ezt nem akarom..)

Találjak ki valamit, hogy miért nem lehetünk együtt? Hivatkozhatnék a távolságra, de ezzel is becsapnám, és magamat is meggyűlölném. Már most is gyűlölöm magam a felszínességem miatt...

Esetleg mindennek ellenére adjak egy esélyt a dolognak?


Bocsi, elég hosszú lett, de tényleg rövidített verzió..


2011. szept. 18. 11:36
 1/10 napietus ***** válasza:
ott rontottátok el, hogy el lett kapkodva ez az érzelmi kitárulkozás. szerintem találj ki valami hihetőt, nem lenne jó, ha a csalódás mellett még az önbecsülése is romokban heverne emiatt a hiba miatt.
2011. szept. 18. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Én azt nem értem, miért nem lehet egy képet küldeni mielőtt elkezdődnek az ilyen dolgok. Nem fér a fejembe hogy lehet valakinek ilyen jó barátja lenni úgy hogy még nem is látták egymást... Én általában őszinte vagyok de ebben az esetben nem mondanám meg, hogy nem tetszik mert előtte már felelőtlen kijelentéseket tettem.
2011. szept. 18. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Azt mondják, hogy a nőknél a vonzalom kialakulásában a külső megjelenés nem túl nagy szerepet tölt be. A személyiség és a -- divatos szóval élve -- kisugárzás sokkal többet számít. Éppen ezért volt hiba a webkamera, bár ezt nem lehetett előre megjósolni. Nem érzed a közelségét, a gesztusait, csak arcforma alapján ítélsz. Talán érdemes lenne egyszer találkozni vele, ha megoldható anélkül, hogy félreértse.


Ha belegondolsz, fordítva is lehetne. Képen, kamerán keresztül tetszett volna, élőben meg nem tudnád elviselni. Az talán még rosszabb, legalábbis a te szemszögedből nézve.


Sokan éppen ezért szidják az internetes ismerkedést. Pedig jó dolog, csak ésszel kell csinálni, és nem élni bele magad túlzottan már akkor, amikor még nem is ismered az illetőt igazán, és persze személyesen.

2011. szept. 18. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Kegyes hazugság lenne, ha mondjuk azt mondanád, hogy újra összejöttél az exeddel. Te nagyon kedveled őt, dehát az exeddel már ugye mégiscsak volt személyes kapcsolat is, a skype meg ugye egy virtuális világ, és nem szabad elkapkodni a dolgokat.

Továbbra is barátkozz vele, de ettől semmiképpen ne legyen több. Soha nem szabad vele találkoznod. Egy városban laktok? Ha távol vagy tőle, hivatkozhatsz arra is, hogy távkapcsolat úgysem működne stb.

A webkamera meg ugye meg is hibásodhat, ezek a fránya műszaki kütyük, egy nő meg amúgy sem ért annyira hozzá, hogy hogy kéne megcsinálni, lehet szoftveres probléma is, újra meg nincs pénz...

2011. szept. 18. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Ha valaki még tud valami okosat hozzáfűzni, akkor csak tessék. Köszönöm az eddigi válaszolóknak! Még meditálok kicsit a tanácsokon.


11:45 - Igen igen.. nulla fizikai kontaktus mellett hogy lehet valaki barát, már megkaptam mástól is. Inkább azt mondanám, hogy lelki társ, rengeteg dolgot meg tudok vele beszélni. Régebben is kértem tőle fényképet, de nem mert küldeni, szóval nem erőltettem. Talán már akkor szeretett, mert ha csak barátként tekintett volna rám, nem érdekelte volna, hogy tetszik-e nekem.


Felelőtlen kijelentések, ezt elismerem. Álomvilágban éltünk a másik külsejével kapcsolatban, neki bejött, nekem nem. De még egy ilyen hülye helyzetet nem kreálok magamnak, ebből tanultam. :/


Nem lakunk egy városban, ez ténylegesen távkapcsolat lenne.

2011. szept. 18. 12:04
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos szerencsétlennek most nagyon fontos pozíciót töltesz be az életében jelenleg! Próbáld finoman hanyagolni, mert Ő úgy érzi van valakije aki távol van, d eközben meg... A fizikai vonzalom pedig igen is szükséges. Nem azt mondom teljesen, de minden lánynak van valamiféle "ideálja" akit tudna szeretni sokkal jobban már az elejétől! Szóval fel a fejjel ez úgy sem működne, de azért fényképet küldhetett volna meg Te is neki!
2011. szept. 18. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Nem a netes ismerkedést nem értem. Én is találtam neten barátokat. De én mindig tudtam hogy néznek ki. Azt nem értem hogy hagyhattad, hogy ne tudd milyen a külleme.
2011. szept. 18. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen megértem a helyzeted, velem is előfordult sajnos. Mondjuk az én esetem annyiban volt rosszabb, hogy a találkozónál derült ki a zavaró tényező.. msnen jól megértettük egymást, kamerában is minden oké volt, de mikor találkoztunk és megszólalt.. magas vékony hangja volt a srácnak, motyogott és hadart egyszerre. Nagyon zavart, de nem tudtam vele mit kezdeni, mert mindig vissza kellett kérdeznem, hogy mit mondott. Kétszer háromszor találkoztunk, utána viszont kezdtem lemondani a találkozókat. Később már msnen sem tudtam olyan jókat beszélgetni vele, mint az elején, valami változott.


Szerintem szép lassan építsd le a kapcsolatot, úgy nem lehet barátkozni, hogy ő már "szeret" téged. Neki is jobb lesz, ha nem mondod meg miért, csak egyre kevesebbet legyél otthon, találkozgass másokkal. Egy idő után találni fog valakit, aki majd pótol.

2011. szept. 18. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Többet ilyet nem csinálok, elhihetitek. Továbbra sem értem, hogy fajulhatott idáig, nem tudok mit válaszolni 12:16 hozzászólására. Ezzel az egésszel mostantól nagyon óvatosan kell bánnom, Vele is, meg az internetes barátságokkal, párkereséssel.

Nem ásom el a netes ismerkedést emiatt, de az fix, hogy hanyagolom egy ideig. Ahogy Őt is egy kicsit. Finoman leépítem a kapcsolatot.

Köszönöm mindenkinek, sokat segítettetek!

2011. szept. 18. 12:36
 10/10 anonim ***** válasza:
Ha nem vallottál szerelmet neki, semmi gond.
2011. szept. 18. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!