Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Én vagyok túlérzékeny? Kívülál...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én vagyok túlérzékeny? Kívülállók véleménye érdekelne.

Figyelt kérdés

A barátomnak én vagyok az első barátnője, ezért a kapcsolatunk elején olyan hibákat ejtett, hogy a pofám leszakadt tőle: lányok után forgott, velem próbálta megbeszélni, hogy ennek-annak milyen segge van sötöbö. Párszor türelmesen elmondtam neki, hogy nem a haverja vagyok, szóval ha egy mód van rá ezt ne velem beszélje meg. Elmondtam, hogy nem zavar engem, hogyha másokat is észrevesz, mert emberből van ő is, de ne úgy, hogy engem megbántson vele.


Azóta is van ezzel gond néha, szúrkálódik vele. Múltkor például egy szalagavatón voltunk, ahol az egyik táncnál, mikor egy szebb lány spárgázott, elismerő hümmögésbe kezdett. Aztán (erkélyről néztük) közölte, hogy azért jók ezek a ruhák, mert felülről bele lehet látni a dekoltázsba. Kiakadtam, bocsánatot kért. Állítása szerint csak cukkolni akart.


Ma beköltözött koliba. Felhívott telefonon, és elmesélte nekem, hogy csupa csupa ronda lány van, kivéve egyet, ő egész szép. Bennem olyan elemi erővel lángolt fel a harag, hogy nem is igaz.... Nem azért, mert szép lányt látott, hanem mert ezek szerint vagy ennyire szarik rá, hogy ez nekem rosszul esik (sokszor kértem és nem egy lassú felfogású ember), vagy direkt bántani akar és ez szerinte vicces.


Mikor válaszoltam neki, hogy én is elkezdhetem neki mesélni, hogy az edzőteremben milyen pasikat láttam akik tetszettek, akkor bezzeg rögtön jött a "jaj de rossz, ne már" stb...


Most pedig immáron 4 órája nyeldeklem a haragomat, szeretném a fejéhez vagdosni, hogy a kisfaxom ki van vele, hogy direkt megbánt ezekkel - de nem fogom, mert szerintem sokkal előrébb jutok ha hűvös és távolság tartó leszek. Nagyon szeretem ezt a fiút, sok mindent megtettem és megteszek érte, ki is mutatom, hogy fontos nekem. Lehetséges, hogy azért csinálja ezt mert túlságosan nyeregben érzi magát? Szerintem ha elmondom neki, hogy mi fáj, azzal megint azt mutatom, hogy függök tőle.


Én vagyok a túlérzékeny, hogy ezekre így ugrom? Lehetnek ennyire bárgyú hülyék a férfiak? Ti hogyan reagálnátok le a dolgot, ha amúgy tisztában lennétek vele, hogy egy nagyon is jóravaló, értelmes és szerető férfiről van szó? Csak néha valami bekattan nála, vagy nem is értem... :(


2011. dec. 5. 15:40
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Ismét csak bebizonyítottad, hogy mennyire is túlérzékeny vagy.


"A puding próbája az evésben van, a tudomány próbája a gyakorlatban".

Hála a Sorsnak hogy nem vagyok a barátod!

2011. dec. 5. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Ámen ;)
2011. dec. 5. 17:21
 13/17 anonim ***** válasza:
vicces a baratod es cukkol:)
2011. dec. 5. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Én nem ennyire nehéz helyzetben voltam, "csak" rendszeresen nézett meg nőket úgy az utcán, hogy csak kerekedett a szemem, pedig nem azt figyeltem, amit ő csinál, de nem lehetett nem észrevenni a fejrándulásait... Nos, nem érdekel, tartsatok hisztisnek vagy túlérzékenynek, én közöltem vele, ha nem hagyja abba, fel is út, le is út. Kb 2 vagy 3 hatalmas balhé kellett hozzá, hogy leszokjon róla. Számomra ez megalázó és sértő volt.

Szóval megértelek, és én szerintem még nálad jobban is ki lennék akadva. Nem tudom mennyire ültél le vele komolyan átbeszélni a dolgot, ha nem, azt kellene. Ha már meg volt - nagyon csúnya dolog -, de sajnos meg kellene fenyegetned a szakítással. Néha nem lehet elérni másképp a dolgokat. Ha nem ért a szép szóból, akkor durvább eszközökhöz kell folyamodni. Csak jobb ez, vagy a szakítás, minthogy te tök boldogtalanságban élj mellette.

2011. dec. 5. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
Érdekesség, hogy ti csajok halálos sértésnek vennétek ha a fiú folyton érzelmileg zsarolna, de fordítva már szabad? Hogy van ez? Nincs joga a csajnak zsarolni a pasit, még szép hogy még vannak lányok akik tudják hol a helyük és nem teszik ezt!
2011. dec. 6. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Utolsó!

Ha valaki nem ért semmiből, te mit csinálnál vele? Szakítanál, csak ezért? Mert ez a viselkedés annyira bántó és szívet tépő, hogy nem bírod elviselni hosszútávon! Pedig ő az igazi!

2011. dec. 6. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Nekem is majdnem ugyanettől rándul görcsbe a gyomrom kb fél éve. Elolvastam a történetedet, nálad is ugyanaz a helyzet, hogy Te egy jó csak vagy (írtad, hogy érdeklődnek utánad a fiúk), ő meg valószínűleg egy nyomi, és megalázónak tartja, hogy nagyságrendekkel jobb a nője, mint ő. És egy ilyen gyermeteg viselkedéssel akarja Neked bebizonyítani, hogy ő is férfi. Nem bántani akar téged, hanem az önbizalmát helyre tenni, hogy neked megmutassa, hogy férfi...

Én annyit mondok még neked, hogy mondd meg neki, hogy Te úgy gondolod, aki igazán szereti a másikat, nem foglalkozik ilyen szinten más nőkkel..

20/l

2011. dec. 23. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!