Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gondoltam felteszem ide a kérdést, hátha volt már valaki hasonló helyzetben, mert fogalmam sincs, hogy mit csináljak?

Figyelt kérdés
Még szeptemberben találkozgattam többször egy lánnyal. Azt tudni kell, hogy elég határozott ember vagyok, megmondom amit gondolok, nem nagyon szoktam mellé beszélni, azt nem szeretem. Végül nem lett a lánnyal semmi több, hiába volt kedve találkozni. Állítólag nem azért nem lett semmi, mert külsőre nem jövök be neki, meg rendes normálisnak tart, tanulok, sportolok sokat mellette, ezek nagyon tetszettek neki. Csak, ő elég álmodozó, kialakított magában egy ideális képet, hogy milyen lenne a hozzá való fiú: szinte ugyan olyan mint ő, kissé elvont, álmodozó, olvasson az emberek gondolatában stb. Na ez elég röhejesen hangzott sztem, mondtam is neki, nem ettől lesz jó vagy rossz a párkapcsolat, bár igaz, hogy én a földön járok, de sztem ez nem visszautasító ok. Én ezt megértettem, megpróbáltam elfelejteni, sikerült, közben összejött egy fiúval, aki tökre ugyan olyan mint ő, de őt félreismerte, így szétmentek. 2 hónapig hozzá sem szóltam, nem írtam neki stb, már kezdtem elfelejteni, erre váratlanul rám írt karácsony előtt, és érdeklődött irántam, elkezdtünk dumálni. Írta, sokat gondolkozott, hogy megbánta-e a döntését amikor visszautasított(konkrétan nem utasított vissza, csak nem tudta eldönteni h mi legyen és így én mondtam ki h akkor hagyjuk). Amikor rákérdeztem, megbánta-e, so-so ez volt a válasz, de ez semmilyen. Sokat beszélgettünk, megbeszéltünk még egy találkozót, elmegyünk sportolni, na de arra, hogy lehetne-e vmi köztünk nem tudott értelmes választ adni. Szerinte volt értelme ennek a 2 hónapos szünetnek, mert sok mindent átgondolt, de ha rákérdezek hogy miket gondolt át akkor szokás szerint arra sem tud konkrét választ adni. Azt mondta, arra rájött, hogy még régebben mikor találkoztunk túlságosan akartam őt, túlságosan akartam, hogy legyen vmi és ez megriasztotta.(Ez mondjuk igaz, de nehogymár az baj legyen hogy a nap végén este rákérdezek h hogy van meg beszélgetni akarok vele). Szerintetek lehet vmi még köztünk? Van ilyen, hogy ha nem keresed, meg nem mutatsz érdeklődést iránta, akkor ő keres, meg akkor érdekled a lányt? Mert nála ezt vettem észre, talán ezvolt a hibám, hogy egyből "oda akartam adni magamat", míg ő szereti a titokzatosságot. Mert akkor taktikát váltok, és nem fogom keresni csak néha-néha, keressen ő, mást már nem tudok. Ezt a bizonytalanságot mondjuk akkor sem értem nála, tényleg az olyan srácok kellenek a lányoknak akiket nehezebben tudnának megkapni? Akármennyit is beszélünk a dologról, hogy mi legyen, egyszerűen döntésképtelen, de közben meg gondolkodik h mi lenne ha összejönnénk stb. Lehet h sodródnom kéne az árral, eljárogatni vele, azt ha lesz valami akkor lesz. Én mondjuk eddig is ezt tettem, csak ő mindig annyira előre gondolkozik, mintha nem a jelenben élne.
2012. jan. 2. 18:27
 1/7 anonim ***** válasza:

Végigolvastam :D


Egy tuti: ne fuss utána, akkor betesz a ,,mégegysrácakinekakinekkellek" kategóriába- Én is így vagyok most egy csajjal, akivel szívesen összejönnék, mert minden téren 10/20-as... de nem nagyon keresem, ill. hetente max. egyszer, hogy akkor megyünk-e valahova. Persze ilyenkor szerintem dacból ő sem ír rám, de tegnap pl. tök random írt, hogy mi van vele,hogy vagyok, milyen volt a szilveszterem, stb. Szóval tartsd meg a méltóságod, és hagyd egy kicsit ,,bizonytalanságban". Ne feledd: a csajok a titokzatos, nehezen megkapható srácokra buknak ;)

2012. jan. 2. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim válasza:

Szerintem nagyon erőltetett a dolog,ha nincs senkije megkeres,lehet hogy csak egy kis törődést kis bókolást akart kapni valakitől,hisz vége lett a kapcsolatának.

Kérdzezd meg tőle amit szeretnél,ne kertelj szerintem,habozik a lány,ha akarna valamit,vagy ha a jelét is látná,hogy lehet a dologból valami akkor találkozna veled és megismerne jobban,de csak halogat és félrebeszél,húzza az agyad.

Ui:aki akar keresni az megkeres!


23L

2012. jan. 2. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Köszi mind a kettő hozzászólást. Az elsőnek sztem igaza van, én is most már így látom a dolgot. Ezt meg a másodiknak mondom: Én konkrétan rákérdeztem, meg megmondtam neki a dolgokat, és kedve is van találkozni. Jól érzi magát velem, találkozni is szeretne, de mégsem tud dönteni, ezért gondolom hogy bizonytalan. De valóban, utána futni nem fogok, érezze kicsit azt amit én éreztem :) Felhívni felfogom, de csak éppen annyira, megbeszéljük h mikor hova megyünk, mert már megbeszéltük a programot is csak azt nem h melyik nap mikor. Elég érdekes a gondolkodása, de ez lehet azért van mert 16 éves, nem tudom.
2012. jan. 2. 19:50
 4/7 anonim ***** válasza:

Akárhogy is tesó, egyet ne feledj: te vagy a férfi, te irányítasz! Hajrá!


(Első)

2012. jan. 2. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 orikon ***** válasza:
huh, jó hosszú.... én 23/L vagyok..... hagyd a francba... csak azt akarja hallani egy szakítás után, hogy ő még mindig kell valakinek, hogy attól hogy valakivel nem jött össze még más akarhatja, ő már barát kategóriába rakott... Légy férfi. Bitang rosszul tud ám esni, ha nem kerestek minket, és egy idő után nem hogy teperni nem fogunk, de a dac dühbe csap át, és leírunk titeket...
2012. jan. 2. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Hát.. nemtom. Általában én simán hagynék egy ilyen helyzetet, csak ez nem egy sima helyzet ,amennyit mi erről beszélgettünk, könyvet lehetne róla írni xd. Megkísérlem sztem, hogy a hét közepén váratlanul felhívom, hogy van-e kedve eljönni velem, ha egyből rávágja hogy van, akkor látok lehetőséget, ha viszont habozik, akkor hagyni fogom, és konkrétan megmondom neki, döntsön vagy ennyi volt, mert ez már kihasználás, és ezek szerint arra vagyok neki jó h a szakítása után lássa h törődik vele vki. Lehet, hogy csak észhez kell téríteni :D.
2012. jan. 2. 22:14
 7/7 orikon ***** válasza:
ez egy jó ötlet, próba szerencse:)
2012. jan. 7. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!