Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért én szúrtam el?

Figyelt kérdés

Tavaly fél füllel hallottam, hogy tetszem az egyik srácnak az osztályból. Aranyos fiú volt, tetszett nekem is, csak valamiért addig sosem gondoltam azt, hogy összeillenénk.

Mivel ő nem lépett felém, ezért úgy gondoltam, belefér részemről annyi, hogy szünetekben odaülök hozzájuk, amikor a barátaival beszélget, hülyéskedik, ilyesmik, de amúgy nem történt semmi, már azon kívül, hogy a barátoktól kaptam a "kedves" célzásokat, hogy *** vagyok, amikor pl. reggel egy másik sráccal jöttem suliba, mert egy városból járunk be, meg ilyenek.

Közben összejött az osztályból egy másik csajjal, én elfogadtam, eltelt a nyár, ők meg szét mentek, és azóta folyton célozgatnak, hogy hülye vagyok, meg szerencsétlen, meg ilyenek.

Szóval azt szeretném tudni, hogy miért az én hibám, hogy anno "nem jött össze"? Miért vagyok én a "rossz", mit kellett volna még csinálnom, hogy "legyen valami"?

Teljesen tanácstalan vagyok, és már kezd nagyon elegem lenni az egészből.

Köszi a válaszokat!

17/L


2012. okt. 8. 18:54
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem a te hibád, te nyitottál felé, ő ezt nem vette észre, vagy nagyon félénk
2012. okt. 8. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 TOMAtm ***** válasza:
hát erre most mit lehet mondani,vagy sz*rd le az egészet nagyívben,vagy .....ááá csak sz*rd le.
2012. okt. 8. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Pedig épp ez az, hogy ő olyan tipikus "nagymenő", én vagyok a félénkebb, ezért nem is (mertem) sosem arra gondolni, hogy lehetne köztünk valami.


Egyébként köszönöm a válaszokat!

2012. okt. 8. 18:58
 4/4 anonim ***** válasza:
zenelejátszódat üzemeld be, állítsd a kedvenc zenédre, teker fel a hangerőt, és szard le ezt az egészet!!!
2012. okt. 8. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!