Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejthetném ezt el?

Figyelt kérdés
A nyáron jöttünk össze a barátommal... és hát én jónak láttam bemutatni a barátaimnak is, bár ezt azóta milliószor megbántam. Volt ugyanis a baráti körömben egy lány akivel igazán jóban voltam. A párom is kedvelte... túlságosan is. Gyakran jártunk össze velük, egész délutánokat töltöttünk el. Furának tartottam már akkor is, hogy onnantól kezdve nem is igazán akart velem kettesben lenni :( Az egyik nap egy másik barátnőm szólt hogy megtudta hogy elég érdekes dolgokról levelezgetnek a drága barátnőm és a pasim. El is kértem a jelszavát a pasimnak. Arról beszélgettek ezek ketten hogy majd ha én nem leszek a barátomnak akkor össze jöhetnének ehhez képest nekem azt mondogatta hogy jajj örökké együtt leszünk... még találkozgattak is mivel az egyik nap a pasim minden áron azzal a a barátnőmmel akart jönni a találkozónkra. Azóta hónapok teltek el, de én még mindig haragszok rá pedig neki azt mondtam hogy megbocsátom. Voltak más dolgok is mielőtt azt írnátok hogy túl reagálom... hogyan bocsáthatnám ezt meg neki? azt állítja megváltozott. Bocsánat a regényért de aki elolvasta annak előre is köszönöm :)
2012. dec. 28. 11:32
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

hát tudod, ha ezek után még képes vagy vele lenni...

biztos, hogy nem bocsájtanám meg, mi az, hogy a barátnőmmel ilyeneket csinál?

a barátnőm vele együtt kerülne lapátra, aztán legyenek boldogok...

2012. dec. 28. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Persze a csaj már nem a barátnőm... sőt. A barátommal pedig próbáltam szakítani de valahogy nem ment :/ ezért jobbnak látom hogyha megpróbálom ezt elfelejteni. Köszönöm a válaszod! :)
2012. dec. 28. 11:40
 3/3 anonim ***** válasza:
Szerintem próbáld meg magukra hagyni őket, megérdemlik egymást....
2012. dec. 28. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!