Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lányok, Asszonyok! Hogy lehet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, Asszonyok! Hogy lehet ezt jól kezelni? (párkapcsolat)

Figyelt kérdés

Párom nagyon nehéz természet. Elvárásai vannak, amiket keményen megkövetel. Emiatt szoktak is vitáink lenni. Ami minden esetben ugyanúgy zajlik. Ő egyszercsak bevágja a durcit. Nem szól hozzám, kerül, ha kérdezek valamit akkor fél szavakban mormog valamit. Mikor kérdezem mi baja, akkor a válasz mindig: Semmi. Ezt eljátszuk egy párszor, miután pedig már az én agyam is begőzöl. Pár óra némaság után végül mégis én vagyok az, aki újra kezdeményez, megkérdezem, hogy mi baja, ismét újra és újra, míg végül csak kibújik a szög a zsákból. Persze ilyenkor mindig kiderül, hogy valamit én rontottam el, mert bunkó a természetem, vagy nem hallom a telefont, ha csörög. Viszont az is kiderül, hogy annyira apró dolog (számomra legalábbis), hogy a pár órás duzzogást lelehetne tudni fél óra szitkozódással és kész. Persze ellenkező esetben, ha ő bánt meg engem és ezt szóvá teszem, akkor hisztis vagyok.


Számtalanszor elhatároztam már, hogy ha legközelebb látom, hogy valami baja van, akkor hagyom a fenébe, majd megbékél. Ez mégis mindig meghiúsul, tartom magam egy ideig, de nem tudom elviselni, ha ilyen, főleg az idő előre haladtával, főleg, hogy tudom az ilyen viselkedés mindig miattam történik. Ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy már megint mégis mit rontottam el.

Már számtalanszor mondtam neki, hogy ha baja van, akkor inkább azonnal mondja meg, mert csak feleslegesen idegesítem, őrlöm magam.

Mit tehetnék, hogy tudjam ezt kezelni és ne a saját idegeim és önbecsülésem tegyem tönkre?

Van még valaki, aki hasonló helyzetben van? Hogy kezeled? Hogy tudsz magadon uralkodni?



2013. jan. 11. 11:42
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Mint már írtam, azért vagyok vele még mindig, mert szeretem és mert mindenben számíthatok rá, mikor baj van mellettem van. Mikor éppen duzzog akkor sem hagy cserben.
2013. jan. 11. 12:06
 12/18 anonim ***** válasza:
Na jó,azért ne essünk túlzásokba,ez még nem az a szint szerintem,ami nagyon durva,családon belüli erőszak,de lehet,tényleg valaminek a kezdete.Beszélj erről a pároddal és ha beismeri,hogy hibázik és hajlandó változtatni,akkor van esélye a kapcsolatnak.
2013. jan. 11. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk én vagyok a durcis,Apróságokon kapom fel a vizet és morgolódok.Próbáltam ezen változtatni de egyedül nem nagyon ment.

Párom is igy reagált mint te,faggatott faggatott de semmi,volt hogy 2napig is durcáztam.Aztán egyszercsak hiába durcáztam nem kérdezett semmit,azt mondta pukkadjak meg.Na ezt sziven ütött mert ugyebár a durci igazából a másik félnek szól,és nincs szinház közönség nélkül.Most az van ha felkapom a vizet megkérdezi mi bajom és szépen elmondom neki,mert tudom mégegyszer nem fog rákérdezni.99% ék hogy nagy ölelkezés a dolog vége.Neki is nekem is jó igy.

Nem ismerem a párod hogy nála bevállna e az hogy egyszer megkérdezed és ráhagyod nekünk működik csak hosszú idő átállni erre és nem kell elgyengülni.

2013. jan. 11. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:
12:10-es "exdurcizó". Nagyon jó amit írtál, nekem is megfordult már a fejemben, hogy azt teszem, amit a te párod. Csak annyira nem tudom mit tegyek. Egyébként épp most is durciban vagyunk, ezúttal mondjuk már kiderítettem mi volt a baja, de nem adtam neki igazat. Most mind a ketten durcizunk egymásra. Ma még nem is beszéltünk, én már megenyhültem, de ha hazajön és még mindig durcizik akkor biztos, hogy megjátszom ezt. Már fel is készültem könyvvel, filmmel, mindennel ami csak leköti a figyelmem, nehogy megint bepöccenjek. Elhatároztam, hogy addig durcizik ameddig akar, nem érdekel.
2013. jan. 11. 12:19
 15/18 anonim ***** válasza:

Kitartás,és próbálj meg ne elgyengülni,ha közeledik nyiss felé.Ez a probléma nem oldódik meg egyik napról a másikra és az is lehet hogy nem is fog de próbáld meg.Öcsémék vannak ilyen helyzetben de öcsém folyton elgyengül és engesztelgeti a barátnőjét, a helyzet odáig fajult már hogy a csaj óránként bevágja a durcát.

A slusszpoén hogy a lányunk dettó ilyen lett mint én.:)már most alkalmazzuk a férjem módszerét hogy később a párjának már ne legyen ezzel gondja.

2013. jan. 11. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Elképzelem, hogy milyen szívmelengető helyzet lehet. Anya ül a kocsiban, csendben, fájdalom tükröződik az arcán, mert alig bír felegyenesedni a derekától, mellette a kedvese, aki már harmadik napja nem szólal meg, csak mormog a bajsza altta. "B'meg, megint vihetlek az ügyeletre, mert kiújult a lumbágód, de azt a k.va telefont nem bírtad felvenni a múlt héten"....


No comment. ilyenkor örülök, hogy nincs pasim, mert ilyen nem kéne :)

2013. jan. 11. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

Szia!

A párkapcsolatomban én voltam a durcis. Mondjuk én nem napokig durciztam mert bele pusztultam a hiányában.

De nálunk az lett a megoldás, hogy mikor bevágtam a durcit, akkor ő csinált velem mint egy kisgyerekkel. "Igen, nem állsz velem szóba? Jó, akkor most szabad téged csikizni, úgysem állsz velem szóba!" És nekem ugrott. Én meg csak nevettem meg könyörögtem kegyelemért... és utána nem volt sok értelme a durcázásnak, mikor épp az előtt "játszottunk".


Az is a becenevem, hogy "pukkancs". :D

De rájöttem vele nem érek célt ilyen módszerekkel és végül is egyszerűbb elmondanom mi a bajom.

2013. jan. 11. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Kérdezp ha velem ezt játszanák,a 2. alkalom után már azt mondanám, hogy akkor dugd fel magadnak a hisztidet, ha úgy viselkedsz, mint egy óvodás és ott hagynám a fenébe, majd jön puncsolni. Ez személyiségbeli probléma, ahogy írták, de MINDENKI képes változni. Nyilván könnyebb azt mondani, hogy neki nem megy, jellemgyenge emberek kedvenc kifogása. Még ha szét is cseszi az ideg már az agyam, inkább elvonulok kicsit, kidühöngöm magam aztán lehet megbeszélni, nem napokig felfújom magam, mint egy pisis hülyegyerek...

Itt neked kéne már összeszedni magad és nem töketlenkedni, ha ennyire fafejű a drága pasid, akkor elküldeni már egy melegebb éghajlatra, hogy érdeklődik a franc róla akkor, te ezt meguntad. Állj már ki magadért ASSZONY!! Ne legyél már ennyire mimóza. A szerelem nem arról szól, hogy hülyén-vakon minden szirszart elnézünk a másiknak...

2013. jan. 11. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!