A páromat kikészítem, féltem magamtól, mit tegyek?!

Nem is tudom hogy kezdjek bele ebbe az egészbe. .. Nos, nem tudom mi bajom, de hogy van valami az biztos. Több mint egy évig mély depresszióba éltem, és felfedezett ő. Akkor is az voltam, csak kicsit , egy egészen icipicit láttam fényt " is. Érdekes érthetetlen lélek vagyok... Tavaly nyáron vettem magamon észre, hogy valamiféle rohamaim vannak. Az érzéseim és a gondolataim megerősödnek és nagyon hirtelen változnak. Egyszer nagyon ideges vagyok, olyankor rendkívül agresszív is, aztán másik pillanatba sírok és féltékenykedek, durcizok, a harmadikba meg majd ki csattanok az örömtől. Akárhogy próbáltam .. nem tudom megállni. Nem tudom magamba fojtani az érzéseket és a szavakat, mert ilyenkor nagyon felerősödnek bennem, mintha a lelkemet valamiféle kis gonosz lény csócsálná. Még csak 1 éve vagyunk együtt, neki is és nekem is ő az első szerelem. Hihetetlenül szeretem, már-már beteges rajongója lettem. Ezért is bánt engem nagyon hogy így viselkedek vele sokszor, mert én nem akarok! -de mégsem tudom megállni./ Most volt egy hónap, hogy teljesen normálisan éreztem magam, az érzéseim nyugodtan pihentek, boldog voltam, átlagos ember lehettem. Azt hittem végre vége a bolondságomnak.. erre ezen a héten megint visszajött. Gyűlölöm magamat. Félek magamtól, mikor közelébe vagyok, nehogy megint bántsam. Elegem van ebből, véget szeretnék már ennek vetni! Borzasztó érzés. Emellett sokszor bekattanok, és minden áron véget akarok vetni az életemnek. Amikor egy gyönyörű életet élhetnék ha nem lenne ez velem. Ennyi idő elteltével nem jöttem rá hogy mitől van ez, és mi csillapítja az érzést, mivel tarthatom magam kordában. Mindenképpen meg szeretnék változni, a párom miatt.

Ez a kérdést nem igen régen tettem fel, s most kiegészítem egy pár mondattal.Hozzáteszem hogy én egy nagyon önbizalom hiányos leány vagyok,és ezek a rohamaim legtöbbnyire valamiféle féltékenykedési dolog. Röhögök is magamon, hiszen nem igazán van miért, minden szabadidejét velem tölti, nem mással, s előttem sem volt neki senkije, bár nagyon próbálta hajszolni a lányokat. Ilyeneket emlegetek fel neki... Rám jön ez az érzés, megöl a féltékenység szinte ok nélkül. Olyankor úgy gondolok rá mint egy tipikus pasi, akinek csak a nők kellenek, mert régen afféle volt. És hát kitudja, a kutyából nem lesz szalonna. Nem szándékosan csinálom, az ő érdekében mindenképp abba szeretném hagyni, de ehhez túl kevés a saját erőm, akármennyire is akarom. Talán én szenvedek miatta a legtöbbet...