Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Titeket ez zavarna, ha ebben...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Titeket ez zavarna, ha ebben a helyzetben lennétek?

Figyelt kérdés

Nemrég jöttem össze egy csajjal, ő 29 én 27 vagyok, mesélte eddig kapcsolatait, hát mit mondjak... Két dolog van, ami nagyon szúrja a szemem, az egyik, hogy volt, hogy egy évben 3 pasija is volt, mindegyikkel 2 hónapig volt együtt. A másik, ami kicsit jobban bánt, vagy nem tudom hogy fejezzem ki magam, 19 évesen volt egy 38 éves pasija, akivel egy kiránduláson ismerekedett meg, ezután kb 1 hónapon keresztül találkozgattak, nagyon sokat beszéltek telefonon, majd randizni kezdek, miután összejöttek két héttel később /4 randi után/ nála aludt, ekkor nem történt semmi, a következő héten feküdt le vele, összesen 6-szor aludt nála, ebből 3-szor szexeltek a 3 hónap alatt. A férfi elvált volt, állítólag fiatalosan nézett ki, nem lehetett róla megmondani mennyi idős, volt két gyereke is, ez is szúrta párom szemét, akik az édesanyjukkal laktak, a párom sosem találkozott velük, a korkülönbség miatt lett vége a 3. hónapban, mindketten mást akartak. Ez nagyon gáz, vagy csak én vagyok érzékeny és engem érint szarul, engem nagyon zavar, de sajnos már beleszerettem... tudom, hogy akkor még fiatal volt és szerette, de 20 év korkülönbség, ha most 29 évesen jött volna össze vele, sztem most is öreg lenne hozzá.

AZ ilyenen, hogy lehet túltenni magam? Vagy mit tegyek, hogy ne rágódjak rajta? Van amikor csak úgy beugrik egy kép, hogy a kis 19 éves testén egy öreg élvezkedik stb... kezdek beleőrülni lehet.



2013. ápr. 14. 18:34
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Kamuzik a nőd:D
2013. ápr. 14. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem rég összejöttetek,de te máris a rosszat látod benne és a múltján rágódsz. Semmi olyat nem tett a múltban amivel bárkinek is ártott volna, akkor meg mit foglalkozol vele. Miért te a szentek életét élted eddig?
2013. ápr. 14. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Ki a francot érdekel egy nő multja. Engem a jelene és a jövöje foglalkoztat mindig.

Senki sem tökéletes. Te sem vagy az... :)

2013. ápr. 14. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
mindenkinek van múltja. elmesélte, érezd magad megtisztelve, ez annak a jele, hogy megbízik benned. az én múltam sem 1 sétagalopp, meg szerintem senkié sem az. azért múlt, mert már megtörtént. előtted. ennél mélyebb szinten nincs közöd hozzá.
2013. ápr. 14. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
neked kisebbségi komplexusod van. adott egy képzeletbeli 38 éves pasi, akinek gondolom annyi idős korában már fejlett egzisztenciája volt, ami a fiatalos külseje mellett gondolom erősen imponált az akkor még fruska barátnődnek....ez pedig frusztrál téged. jobb lesz, ha túlteszed magad ezen a gondolaton, mert a múlton nem tudsz változtatni. most veled van, téged választott, biztosan oka van.
2013. ápr. 14. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Ezt neked kell eldöntened! Neked kell tudnod melyik erősebb érzés benned. Ha most azt mondják gáz, akkor inkább dobod a szerelmed? Ha meg azt mondják nem gáz, akkor is inkább szenvedsz?
2013. ápr. 14. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Nem, nem dobnám,ha azt írnák, hogy gáz, csak kíváncsi vagyok rajtam kívül ez zavarna-e még valakit.
2013. ápr. 14. 19:01
 8/11 anonim ***** válasza:
Lépj túl a múltján, 19 évesen boldog boldogtalanba beleszeretnek, most már nyilván más a felfogása, ezt fogadd el és szeresd Őt. Egyébként 9,5 év van köztem és a párom között szóval ez egy ideális kor különbség. Én 22 vagyok a párom pedig 31 :)
2013. ápr. 14. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Engem nagyon zavarna! Komoly párkapcsolatnál ezeket a dolgokat nem tudnám és nem is karnám tolerálni..hidd el haver..aztán jön a kétely..bizalmatlanság..veszekedések..féltékenykedés..végül tönkre vágod magad! Csak akkor vágj bele, ha totálisan túl tudod magad tenni ezeken a dolgokon! Ha nem inkább hagyd!

Mert sajnos a bizalomnak lőttek részedről ha ez nagyon zavar téged..márpedig ha nem zavarna most nem írtad volna ki a kérdést! 29/F

2013. ápr. 14. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Igen, nagyon zavar, de már beleszerettem a csajba... Nem is értem, okos, szép, normális nő, mit gondolhatott akkor.. :S
2013. ápr. 15. 07:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!