A barátom szerelmes belém, de én nem vagyok az, viszont nagyonnagyon szeretem. Volt már valaki ilyen helyzetben? Akkor mi lett a vége? Van olyan, aki esetleg így házasodott össze valakivel? (huszonéves lány)

Nem vagy szerelmes, és megtaláltad életed párját!

Basszus, te nem érzed, hogy ez a kettő kizárja magát??

Könyörgöm, minden nő agyilag hulla?

Egy nagy csalódás után ismertem meg a srácot, nem akartam először kötődni hozzá...nagyon kedves volt jól éreztük magunk együtt és ennek örültem. Szerettem, meg minden de nem azzal a heves szerelemmel...

igazából nálunk az idő segített. Nem volt robbanásszerű tűz, de ahogy egyre jobban megismerkedtünk egyre jobban kötődtem, lebontottam a saját falaimat és ma már szeretem. (ehhez kellett a türelem) Talán nem őrült lángoló szerelem, hanem mély szeretet de nem is baj...

kicsit van benne ellentmondás ..

ha szereted akkor mi a baj ?

ha vonzódsz is hozzá :O ? akkor meg miről beszélünk.

1.vel nem értek egyet.

Voltam már nagyon szerelmes, és pl nem is tett jót a kapcsolatnak...a lángoló szerelem olyan volt min a függőség, és belőlem pl a rosszat hozta ki. (féltékenység, hiszti stb) Utálatos dög voltam.

Mostani kapcsolatban nem őrülten vagyok szerelmes, de szeretem a másikat, és tudom h vele akarok élni...igazából ebben az állapotban sokkal tisztábban és józanabbul tudok gondolkodni, mint az "őrült" szerelem fázisban.

Előttem szóló félreértett...nagyon szeretem a párom és szerelmes vagyok bele.

Csak ez a szeretem nem úgy jött h BUMM nagy lángoló szerelem. Az elején szimpátia volt, utána meg az h jól éreztük magunk együtt...a többi meg szép lassan alakult ki...napról napra közelebb kerültem hozzá, és több év után most is még tudunk újat mutatni a másiknak és egyre csak jobb a kapcsolatunk. És a szerelem egyre csak nő... Ez nem megszokás. (szerintem ez jobb mint a hirtelen nagy lángolás majd nagy kihúnyás)