Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Idősebb a barátnőm, komolyabba...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Idősebb a barátnőm, komolyabban is gondolja, elbizonytalanodtam, mit csináljak?

Figyelt kérdés
A barátnőm 25 éves. Én 24. Mire végzem az egyetemmel, 26 leszek. A barátnőm 22 éves kora óta dolgozik. Szeretem nagyon, jól kijövünk, le tudnám vele élni az egész életemet. Csak egy dolog aggaszt. A fejébe vette, hogy 27 évesen már gyereket akar szülni, mert hogy nem akar a 30-as éveiben anyává válni, mert akkor már öreg lesz, és biztosan beteg gyereke fog születni, vagy egyáltalán nem is tud szülni. Én pedig mondtam neki, hogy szeretnék az egyetem után normális munkahelyet találni, nem egyből gyereket csinálni. Egyszerűen úgy érzem, hogy a suli befejezte után nekem még kell legalább 4 év, hogy a szakmában kellőképpen el tudjak helyezkedni, és csak ez után szeretnék családalapítósat játszani. Egyszerűen nem is érzem érettnek magam arra, hogy családom legyen. Mit gondoltok erről? Történt már veletek hasonló?

2013. aug. 6. 02:52
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
nekem is idősebb a barátnőm, igaz csak 3 hónappal, így 9 hónapig egy idősek vagyunk :D szerintem az 1 év nem komoly korkülönbség, itt az alapvető gond az hogy te még javában tanulsz ő pedig már dolgozik és neked később indul be a karriered, de az nem jelenti azt hogy nem te leszel a család fenntartó. A barátnőmmel mindketten úgy gondoljuk hogy az a jó ha a nő 30 alatt szül, ezért a legjobb lenne ha 27 és 29 évesen szülne gyereket, persze ezt így nem lehet belőni, hiszen kitudja hogy mikor jön össze a gyerek stb.. Megértem hogy 24 évesen nem érzed magadat érettnek egy gyerekhez, de 2-3 év múlva már jóval érettebb leszel és másként fogod látni a dolgokat. 20-on éves korban 2-3 év is sokat számít érettség szempontjából! Kössetek kompromisszumot, a barátnőd ne 27 hanem mondjuk 28 évesen szüljön és akkor még 30 alatt lesz.
2013. aug. 28. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Idősebb... Basszus 1 év, majdnem egykorúak! Az a fő probléma neki, a kérdezőnek, hogy a pénzt magára szeretné fordítani pár évig és nem gyerekre, mert még ki akarja magát élni, venni ezt azt magának stb. Karriert igen, építhetne aközben is mert nem ő lenne otthon valószínűleg. De az, hogy a nő mit akar egy dolog. Úgyis közös döntés lesz! Most aggódik, de lehet másként látja majd pár év múlva. Sosem lehet tudni. De szerintem ezen most jelen pillanatban kár idegeskedni. De jó lenne azért megbeszélni, hogy egyeznek e a tervek a jövőre nézve. Ha nem, legalább közelítsenek.

Az baj, hogy a férfiak idézőjelben ebben a korban, mert nagyon sokára érnek meg agyilag. Azért a biológiai idők nem változtak!

2015. jún. 3. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!