Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl sokat várok?

Figyelt kérdés
A pàrommal 10 hónapja vagyunk együtt, de kezdettől fogva tàv kapcsolatban élünk. Az elején is legsűrűbben is csak hetente tudtunk találkozni, most meg mióta dolgozom, két vagy három hetente hétvégére. Ő nem egy romantikus típus, ezt azèrt tudni kell, de tud nagyon figyelmes lenni és sokszor úgy viselkedik, mintha az lenne. Alap járaton nagyon lelkis és szeretetre éhes típus vagyok, számomra az a természetes ha állandóan szeretgetnek és nagyon bújós vagyok. Ő nem szereti a "nyálas","csöpögős" dolgokat, ezzel magyaràzza azt is, hogy nem szeretget annyit, pedig sokszor szóvà tettem, hogy szükségem van erre, mégsem változott semmi. Tudom h nagyon szeret és én is ugyanígy érzek iránta! Nem megváltoztatni akarom, -bár ő ezt így gondolja- csak szeretnem ha többet foglalkozna velem! Most azt mondta, hogy megpróbál odafigyelni, de ugy gondolom, hogy ha eddig nem tette akkor ezután sem fog változni semmi. Nekem nagyok az elvárásaim? Mit tehetnék?
2013. nov. 6. 10:13
 1/4 anonim ***** válasza:

"Tudom h nagyon szeret "


álmaidban.

2013. nov. 6. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Egyáltalán nem nagyok az elvárásaid, csak szimplán nem passzolnak az igények szerintem. Nekem is volt szerencsém ilyen kapcsolathoz, én vagyok az érzelmesebb/bújósabb fél, és hasonló dolgokat éltem át, mint te. Rengeteget kínlódtam, rengeteget beszélgettünk erről, de sajnos fel kellett ismerni, hogy különbözőek az igényeink, így szakítás lett belőle. A dolog érdekessége, hogy mi is távkapcsolatban éltünk, habár mi többet tudtunk találkozni!

Nem azt mondom, hogy ne adj esélyt a kapcsolatnak, de ha nem változnak a dolgok, hosszútávon nem éri meg!! Nagyon nehéz megélni, mikortól tartja az ember menthetetlennek a dolgot és nagyon nehéz a szakítás...

2013. nov. 6. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
félre dug
2013. nov. 6. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Szerintem neked azért is nehezebb,mert távkapcsolatban vagytok.Ilyenkor jobban felerősödnek az érzelmek,ha találkoztok jobban igényled,mert ritkán látjátok egymást.Neked nem való távkapcsolat.
2013. nov. 6. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!