Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért dobják el a nők olyan könnyen azt, aki udvarol?
Miért van az, hogy ha va negy kisebb nézeteltérés az ismerkedéskor, és ráadásul nem is a nőnek van igaza, még neki áll feljebb és ő az, aki meg akarja szakítani a dolgot?
Miért van, hogyha őszintén megmondom, h sz.r ember, akkor már egyből azzal jön, h ne zaklassam, és itt is nekem volt igazam?
Azért, mert van olyan, akivel tudjuk szeretni egymást, és nem vesszük a bátorságot ahhoz, hogy ilyen ostoba, kioktatós stílusban bíráljuk egymás gondolkodását, hanem lehet normálisan beszélgetni. Ő a barátom.
Ameddig nem találtam rá, akkor is tudtam, hogy erre vágyom, amit tőle kapok, a hozzád hasonló okostóniknak pedig esélyt nem adtam arra, hogy megpróbáljanak bármilyen szinten is minősíteni úgy, hogy azt komolyan is lehessen venni. Nem vagytok ti olyan helyzetben, hogy megtehessétek! ;)
"Gondoltam, ha megmondom, hogy nincs rendben az, ahogy gondolkodik, akkor normálisan megbeszélve mondjuk ráébred erre-arra"
Nem tudom, hány éves vagy, nyilván kicsit fiatal még. Később majd rájössz, hogy alap, hogy ismerkedést nem azzal kezdünk, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a másik gondolkozásmódját. Ez még akkor is nehéz, sőt van, hogy lehetetlen, ha már nagy a szerelem.
Ha másképp gondolkozunk dolgokról, arról lehet beszélni, aztán eldönteni, hogy ezt tudjuk-e egymásban tolerálni, vagy akarunk-e alkalmazkodni kölcsönösen egymáshoz, esetleg magától ráébred az ember, hogy van némi igazság abban, amit a másik mond. De ez semmiképp nem úgy működik, hogy "Márpedig te rosszul gondolkodsz és sz..r ember vagy" Még ha nem is szó szerint. Mert akkor azt gondolja a másik, hogy ha már ennyire az elején ennyire nem egyezünk, mi lesz később, és inkább feladja.
14-es. Ha-ha. Küzdés mi? Egyszer volt hogy fél évig futottam egy lány miatt. Tudod mi volt a hála? Még csak egy kib**zott esélyt sem kaptam holott ezerte ajadékabb alakoknak adatott meg, mert én voltam a kis barátja. A barát aki ott van jóban rosszban de ha kell már valami akkor b*szódjak meg. Küzdés mi? Folyamat mondjátok hogy ez kell az kell. MINEK? Logikátlanak vagytok, ez is csak az bizonyítja és megint ez a védekezés szánalmas. Ebből egyből annak kell lejönnie hogy utálom a nőket és pusztuljon az összes. Nem .. ez nincs így megnyugtatlak és nem is lesz, de ez nem változtat a valóságon:)
Nem nem vagyok lány nem abból a Női névből származik a Nickem. Többek között ragasztó márka, és a testvér->tesó->tesa>Tessa szlenges változata amit két s-el írok mert így tetszik :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!