Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért dobják el a nők olyan könnyen azt, aki udvarol?
Miért van az, hogy ha va negy kisebb nézeteltérés az ismerkedéskor, és ráadásul nem is a nőnek van igaza, még neki áll feljebb és ő az, aki meg akarja szakítani a dolgot?
Miért van, hogyha őszintén megmondom, h sz.r ember, akkor már egyből azzal jön, h ne zaklassam, és itt is nekem volt igazam?
Minket sem érdekelt a siránkozásod és az általánosítás sem, még is ide sz-rtad.
Ez van.
Ácsi, kérdező!
Először is, oké, azt elismerem, hogy az itteni kérdezőkről/válaszolókról hamar ítélkezem, de ez nem jelenti azt, hogy ha bárki is ír egy normális privit közülük, akkor ne lennék vevő egy értelmes diskurzusra. Meg tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet megismerni így senkit, ezért a véleményem az itteni produktumotoknak szól főleg.
Ismerkedésnél én mindig adtam sok esélyt a beszélgetésre, nem küldtem el senkit az első nézeteltérésnél. Ha pedig valaki lenéző volt, és kioktatni, kritizálni próbált, azt helyretettem, párnak pedig változatlanul azt állítom, hogy nem kellene az ilyen, és nem csodálom, ha másnak sem.
Azt pedig azért szögeztem le, hogy van kapcsolatom, mert tapasztalataim szerint az ilyen kérdéseknél, ha a kérdező ellen mertem szólni, mindig megkaptam, hogy biztos azért nem tetszik a kérdés, mert én is ilyen vagyok, meg próbáltak rugdosni, hogy úgysem kellek senkinek...stb. Hát, szeretném, ha tudnátok, hogy nem erről van szó, és igenis van olyan pasi, aki tökéletesen megfelel, attól, hogy titeket lekoptatnak. Van középút a bunkóság és a papucskodás között, és nemcsak az álomvilágunkban, hanem LÉTEZIK is. Ennyi.
Tessza, hajrá. :-)
Nyugodtan utálj, amiért belevertem verbálisan a fejed a saját hülyeségedbe, semmi gond. Majd ha érdemben tudsz reagálni, akkor beszélhetünk. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!