Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek ebben a helyzetben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ebben a helyzetben? 16/L

Figyelt kérdés

Szeretnék leszögezni néhány dolgot.

1. szeretem a páromat, ha (mostmár) nem is szerelemből, de szeretem őt.

2. NEM vagyok r.ibanc.


A párommal másfél éve vagyunk együtt. Elkezdtem beszélgetni egy sráccal, nagyon kedves, 18 éves, helyes pasiról van szó.

Nos, ő nem tudja hogy van barátom. Találkoztunk, kávéztunk, és a találka végén megcsókolt, amit én viszonoztam is. Vonzódom hozzá, de nem tudnám úgy elképzelni vele az életem, mint a jelenlegi párommal.

Szerintem csak azért "kavarok" vele, mert ő udvarol, kedves, és nem olyan mint a párom volt a kapcsoltunk elején.

Neki én vagyok az első komoly kapcsolata (18 éves) de nem udvarolt, csak megcsókolt, és közölte hogy szerinte megpróbálhatnánk a dolgot. Kis lány voltam, belementem, de azóta sem bánom, csak azt, hogy nem udvarolt. Mikor 3-4 hónap körül járt a kapcsolatunk, elmondtam neki hogy mi a bajom, mire kitalált mindenfélét, este romantikáztunk, pezsgőztünk a szobájában, elvitt vacsorázni, ilyenek.

De az mégsem ugyanaz...

Mit lehet tenni? NEM fogok szakítani a párommal.


2013. dec. 27. 23:09
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Hé! ne foglalkozz azzal amit itt ír pár "befásult" ember :) nem azt mondom hogy Qurjál mindenkivel, de ha nem vagy boldog a mostanival, és nem is vagy belé szerelmes akkor szakíts vele, mert könnyen ki alakulhat a társ függőség:) még fiatal vagy szóval hajrá :D
2013. dec. 27. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:

Azért mondják, hogy vége lesz, mert egyrészt kifele kacsingatsz a kapcsolatból (ha már egy másik sráccal a csókig is eljutottatok), másrészt mert azt írod, hogy "ha már nem is szerelemből, de szereted" a barátodat. Na ez a "ha már nem is szerelem" 16 évesen édes kevés ahhoz, hogy egész életre szóljon, és olyan kis félrelépésekhez vezet, amiről írtál. Ezek pedig előbb-utóbb kiderülnek és a asrác otthagy, vagy magadtól jössz rá, hogy így már nincs értelme az egész "kapcsolatnak".


Nem vagy r.ibanc, csak gyerek. És akármennyire próbálod bizonygatni, hogy felnőtt vagy, ez csak annál egyértelműbb lesz. Nem gond ez amúgy, csak el kell fogadni, hogy ez van.


23/N

2013. dec. 28. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
De boldog vagyok vele, minden percét élvezem amikor vele vagyok, hiányzik, féltékenykedek hacsak megemlít valaki mást, teszek érte, és a kapcsoltunkért, és szerelmesen szerettem, de ez "átalakult" szeretetté :) A szerelem nem tart örökké, de a szeret igen :) Csak jólesik, hogy valaki udvarol, hogy pártatlanul mondja hogy szerinte szép vagyok, etc :)
2013. dec. 28. 00:03
 14/17 anonim ***** válasza:
egyetértek a 12-es válaszadóval. ezért írtam azt,amit.
2013. dec. 28. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
ha szeretéd a párodat akkor nem hagytad volna másnak hogy megcsókoljon... maximum ragaszkodsz hozzá, megszoktad őt, mellett érzed magad biztonságban (nem arra gondolok h nélküle félsz kimenni az utcára) de már nem szereted
2013. dec. 28. 03:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Nem tudom hogyan tudnám elég lényegretörően megfogalmazni szóval pontokba szedem:

1. Igaz,hogy a szerelem nem tart örökké de nem is másfél év után kell elmúlnia(pláne ha vele akarsz lenni egész életedben)én már 2.5 éve járok a barátnőmmel és még szerelmes vagyok!


2.Van egy normális pasid akinek elmondtad a gondodat ,hogy nem bókolt eleget a kapcsolatotok elején és erre mindent megtett ,hogy ezt a hiányt pótolja de neked nem volt elég. Pedig alapvetően te engedtél neki a bókolás nélkül is annó szóval ha úgy vesszük a te hibád.Erre te sunyin titokban kavargatsz egy másik sráccal.(akinek szintén hazudozol de okos vagy (Y))


4.Azután ,hogy te megcsaltad még neked van képed féltékenykedni.


5.Csak azért mert a másik srác azt mondja ,hogy szép a szemed te kinyalod a torkát...mégis ,hogy akarod ezek után a jelenlegi pasiddal leélni az életed?


Gratulálok az érett viselkedésedhez, tudod pont emiatt mondják a többiek is ,hogy még kislány vagy és ez így is van. Ahelyett,hogy leültél volna vele megint megbeszélni és megoldani a dolgot egy másik pasi karjaiba menekültél. Alapvetően semmi nemű megbánást nem véltem felfedezni az irományodban és szerintem azt hiszed ,hogy ez rendben is van így és úgy adod elő mintha nem te tehetnél róla hanem a barátod. Ezek után indokold már meg nekem ,hogy miért is nem vagy r***c?! Valamiért belőled kimaradt a lelkiismeret mint olyan és ennek a pasid issza meg a levét mert a szeretett nőjében nincs annyi ,hogy őszinte legyen! Kegyetlen az élet...

2013. dec. 28. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Aha, ő a tökéletes, meg vele akarod leélni az életed, mi? Hát ha ez az állítás igaz lenne, akkor nem hagytad volna hogy a másik megcsókoljon, nemhogy még viszonozd is a csókot...

Szerintem nézzél kicsit magadba, és meglátod, hogy jobban jársz, ha szakítasz a barátoddal. Ha ennyire hiányzik az udvarlás, meg a bókolás, akkor kavarj, de ne mondjad, hogy a párom a életem szerelme... Ha az lenne, meg se fordulna a fejedben másokkal csókolózni.

2013. dec. 29. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!