A leendő vőlegényem azt akarta, hogy adjam el/ajándékozzam el a kutyámat, ha összeköltözünk. Szakítottam vele emiatt. Más mit tett volna?

Egyetértek veled, bár ez a mérgezős sztori erős, ehhez már nagyon paranoiásnak kell lenni, de hozzám is van egy macska tartozékként. Én nem kutyás vagyok, hanem macskás, de a kérdés szempontjából ez mindegy is szerintem. Van egy 10 éves cicám, egyelőre a szüleimnél lakok, de nemsoká költözök a fővárosba és önálló életet kezdek. A cica jönni fog velem.

Bár én most szakítottam a barátommal, de ha lenne valakim, csak úgy költöznék össze vele, hogy maximálisan elfogadja a cicámat. Nagyon fontos a számomra, és soha senkiért nem mondanék le róla. Remélem még sokáig velem lehet, nagyon egészséges cica, és biztos vagyok benne, hogy akkor sem válnék meg tőle, ha gyerekem születne, és később is ugyanolyan fontos része lenne az életemnek a macska.

Volt már olyan barátom, aki már akkor is fintorgott, ha bejött a szobámban, és itt volt a macska. Nem is sokáig voltunk együtt, bár nem ez volt a konkrét oka a szakításnak, de nálam elvágta magát elég hamar ezzel. Szóval igen, szakítottam volna énis, mert ha én kellek valakinek, akkor annak macskástól kelljek. Ha így nem megy, jobb lesz külön.

Ebből sokmindenre lehet következtetni szerintem, hisz az állattartás hatalmas felelősség. Ha valaki ezt nem érzi át, és kivágna egy állatot otthonról, mert úgy tartja kedve, abban egy csepp emberség nincs szerintem. Nem tudnám magam a továbbiakban jól érezni magam, mert ismerném az álláspontját. Az ilyen ember talán (persze nem tudhatom) később ugyanígy lép ki a saját gyereke életéből is, ha jön egy jobb lehetőség.

Jól tetted, hogy szakítottál. A kutya hozzád tartozik, olyan, mint a kezed meg a lábad. A részed. Vagy vele együtt fogad el vagy sehogy.

Egyébként aki nem tud szeretni egy állatot, az egy nagyon primitív és mocskos "ember." Nem érdemli meg, hogy szeressék.