Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elkezdett velem durvulni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elkezdett velem durvulni a párom. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Nagy vonalakban a történetünk: idén volt 4. éve, hogy együtt vagyunk, mindig is szerettük egymást, de tavaly márciusban volt egy nagyon fontos esemény az életünkben, amiről most nem szeretnék írni, és azóta megváltozott minden, máshogy viszonyulunk egymáshoz, és ebből adódóan sok probléma volt, főleg a nyáron, akkor hosszú időre összevesztünk. 2 éve megkérte a kezemet, én pedig igent mondtam, de mivel sokáig távkapcsolatban éltünk, nem tartottam fontosnak, hogy összeházasodjunk, így még mindig nem tettük, és talán jobb is. 1 éve összeköltöztünk, és mostanság elkezdett velem durvulni. Nem tudom mi lehet a baja, még januárban volt egy olyan eset, hogy megszorította a karomat, nem akarta elengedni, már konkrétan könyörögtem neki, hogy tegye meg. Sosem csinált ilyet, sosem ivott vagy valami, hogy erőszakos legyen. Magyarázatot viszont nem tudott rá adni, hogy miért tette. 1 hónapja volt 4. éve, hogy együtt vagyunk, utána én mondtam, hogy tartsunk szünetet, mert tavaly óta nem azt érzem iránta, amit azelőtt, konkrétan szerintem elmúlt a szerelmem iránta, de mivel ő nekem az első pasim, és ő megbecsül, azért maradtam vele, és még mindig próbálkozunk, hogy újra lángoljon a szerelem. Lehet ez felejtős lesz...2 hét után amikor újra találkoztunk, akkor nekem esett, és hevesen csókolóztunk meg stb, de én nem akartam tovább menni, és elkezdett velem erőszakoskodni, utána pedig gondolt egyet, és ellökött. Az üvegasztalra estem, és szerencsére csak a kezemmel. Erre sem nagyon tudott választ adni, csak mentegetőzött. Szerintetek mi lehet a baja?! Gondolom ezt nem tűrnétek, és ott hagynátok, csak én még ha nem is szeretem már úgy mint régen, valahogy akkor sem megy, mert sok dolog köt hozzá.

2014. márc. 21. 22:01
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

"Nem basztam félre.."


Pedig a sarkallatos fogalmazásod erre engedett következtetni.


2. Nem illetek össze a korkülönbség miatt!

És ezt erre alapozom: " Az együttlakást és a házasságot és ő akarja jobban, mindig feljön a téma, hogy mikor megyek már hozzá..."


A 34 éves ezt akarná, te meg nem (még).

2014. márc. 21. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:

Egyáltalán nem megcsalásról van szó...


Más kérdés a korkülönbség, a gondolkodásmódban jelent csak gondot, és elég ritkán, sok esetben viszont jobb, mert nem csak a kihasználásra megy, hanem komolyan gondolja a dolgot. Másrészt ennyi a gond még vele, hogy sürgeti a házasságot, most egy jó időre elhalványult ez a téma a durvasága miatt...

2014. márc. 21. 22:29
 13/19 A kérdező kommentje:
Épp ezért nem tudok dönteni, a barátok is azt mondják, hogy csak megszokásból vagyok vele, meg ez már több a soknál, amit mostanság csinál. Nem vagyok vele olyan boldog, mint régen, és ezt ő is tudja, csak próbálkozik mindennel, hogy hátha, de nem...ott hagyni is nagyon nehéz lenne, főleg 4 év után, és rengeteg minden köt hozzá.
2014. márc. 21. 22:32
 14/19 anonim ***** válasza:

"a gondolkodásmódban jelent csak gondot, és elég ritkán, sok esetben viszont jobb, mert nem csak a kihasználásra megy, hanem komolyan gondolja a dolgot."


Viszont a gondolkodásmód jelenti a végét a dolognak!

2014. márc. 21. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Akkor szakítsak vele?
2014. márc. 21. 22:58
 16/19 anonim ***** válasza:
76%

"Akkor szakítsak vele?"


Nem egyértelmű?

Teljesen mást akartok.

2014. márc. 21. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Számomra valahogy nem, egy ideig még láttam jövőjét a kapcsolatnak, amíg nem kezdődtek a durvulások, de valóban, igazad van, biztosan nehéz lesz, de ha boldog akarok lenni, akkor nem vele kell maradnom.
2014. márc. 21. 23:08
 18/19 anonim ***** válasza:

" egy ideig még láttam jövőjét a kapcsolatnak, amíg nem kezdődtek a durvulások, de valóban, igazad van, biztosan nehéz lesz, de ha boldog akarok lenni, akkor nem vele kell maradnom."


Amiket leírtál abból csak az jön le, hogy ha azok akartok lenni akkor be kell fejeznetek.

2014. márc. 21. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Szerintem le kell zárni. Sajnálom:(
2014. márc. 21. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!