Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egy részeg ember mennyire...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy részeg ember mennyire mond igazat?

Figyelt kérdés

Tegnap olyan dolog történt velem, mint amilyen eddig még sosem.

Leszálltam a villamosról, sétáltam tovább, aztán a megállóban ott ült egy srác, ahogy egy pillanatra összenéztünk, még helyesnek is találtam első benyomásra, azután kezdődött a baj.

Utánamszólt, hogy 'hú,dejóseggedvan', ezt nem tudtam szó nélkül hagyni, visszaszóltam, hogy mekkora egy bunkó, aztán mentem tovább.

Kb. 300 m-t mehettem, amikor hátranéztem, és ő meg jött utánam!

Szólt, hogy álljak már meg, ne haragudjak, de nagyon tetszek neki,meg akar ismerkedni velem.

Aztán nem tágított, jött velem, és csak beszélt.

Ez fél liter vodka hatása volt, ahogy elmondta, amint azt is, hogy mi történt, amiért ivott.

4 óra hosszáig volt velem, és a végére már egész jól elbeszélgettünk, elkérte a számom, meg találkozni is akar.

Szerintetek mennyire hihetőek a szavai?

Vagy mára már el is felejtett?



2014. máj. 18. 08:56
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

ha felhív, nem felejtett el

de azért ne éld bele magad

2014. máj. 18. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
tényleg tetszett neki a segged!
2014. máj. 18. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Szerintem ma Hong Kongban ébredt fel.
2014. máj. 18. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Hát, én általában pia hatása alatt sem hazudok, csak valamelyest torzul a józan mondanivalóm, szókimondóbb, lazább leszek, és a viselkedésem is. A memóriam az foltokban őrzi a részegség alatt történteket, de a legtöbb dologra emlékszem. Főleg mivel nagyon sokáigvolt veled, így én biztos emlékeznék legalább részletekben :D
2014. máj. 18. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Jár neki egy esély, szerintem:)
2014. máj. 18. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Hát lehet,hogy felhív.pia hatása alatt én igazat mondok,kicsit már túl sokat is...
2014. máj. 18. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem feltétlen, de a pia oldja a gátlásokat, így volt bátorsága "kezdeményezni". De ha 4 órát együtt voltatok, és nem nyomult rád, akkor lehet rendes srác. :) Szurkolok Nektek!
2014. máj. 18. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!