Miért azt bántjuk aki szeret? Megtanuljuk valaha értékelni a jót?

Azért, mert (és akkor, ha) egy önbecsülési blokkunk van. Ha egyszer valamikor valami hiba miatt elszégyelltük magunkat és elveszítettük valaki szeretetét (nem feltétlenül azét, akiről a kérdésben szó van), akkor ha ezen tudatosan nem emelkedünk felül, kialakul egy érzelmi igény a feloldozásra. De mivel ez nem tudatos, a feloldozást csak úgy kaphatjuk meg, ha megpróbáltatjuk azt, akit szeret, mert szükségünk van arra, hogy ő úgy is szeressen minket, ha "rosszak vagyunk".

Ez lényegében egy hangtalan sikoly. Csakhogy ez a "sikoltozás" nem működik, a vége előbb-utóbb egy szakítás, barátságmegszakadás, esetleg a bántás viszonzása. Mert a másik fél gyakorlatilag soha (kivéve néha egyesek, pl. én, aki pszichológusként most ezt elmagyarázom) nem érti a sikoly valódi értelmét, és így nem arra reagál, hanem magára a megnyilvánulására: a bántásra, árulásra.

Persze ez egy érzelmi éretlenség, ami ennek ellenére sok "felnőttre" is jellemző, lényegében a családi-párkapcsolati konfliktusok nagy részének hátterében ugyanez a mechanizmus áll. Fel kell nőni (érzelmileg, függetlenül attól, hogy biológiailag felnőttünk-e), és akkor ezek a viselkedésminták megszűnnek.

* megpróbáltatjuk azt, AKI szeret

Kardinális elírás volt... :)