Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak szexre kellek neki?

Figyelt kérdés

Egy kis előzménynek: lehet nem fontos infó, de szerintem tudni kell ezt is, hogy az előző kapcsolatom 4 évig tartott, és a jelenlegi párommal elég jól ismerik egymást. Talán nem zártam még le teljesen magamban, mert ott megvoltam győződve róla, hogy nem a szex miatt vannak velem, hanem azért mert valóban szeretnek. Az utolsó hónapokban romlott meg az a párkapcsolat, volt egy kisebb-nagyobb durvulás, és akkor döntöttem úgy, hogy elég volt belőle, azonban néha mégis hiányzik, noha nem ez a része miatt...olyan mást éreztem, amikor vele voltam, nem azt, amit most...érdekes is lenne..igaz, hogy ő volt az első meg minden...

A mostani párommal pedig olyan 4 éve ismerjük egymást, és lassan fél éve járunk. Ezelőtt nekem is és neki is egy hosszabb kapcsolata volt, és részben egymás miatt zártuk le őket, mert amikor megromlott az én párkapcsolatom, akkor azt kihasználva rám mászott meg ilyenek. A legjobb barátom volt 3 évig, aztán fordult a kocka. Az a lényeg, hogy sokszor akar szeretkezni, mindig csókolgat meg stb, még ha nem is szeretném, szóval emiatt olykor lekoptatom csúnyán fogalmazva, olyankor meg az van, hogy én miért haragszom rá...többször volt már vitánk ebből a dologból, de kitart az ő igaza mellett, hogy szeret, és nemcsak a szexre kellek neki, hanem hosszútávra tervez. Ő 32 éves...


22/L



2014. júl. 20. 23:52
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Szerinted nem mondom neki? Csak éppen amikor odakerül a sor, elfeledkezik magáról, és nem izgatja...hidd el, hogy örülök neki, hogy velem szexel, és nem mással, de szerintem mindenkinél van egy határ...mondjuk ez is fura, hogy én nem bírom annyira a szexet, amikor én vagyok a fiatalabb.
2014. júl. 21. 13:17
 12/13 anonim ***** válasza:
Akkor többször mondjad neki, hogy fáj. Akkor is, amikor arra kerül a sor, hogy vegye észre magát.
2014. júl. 21. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Ha meg mondod neki, es nem foglalkozik vele akkor ez egyertelmu......

Egy p9cs es nem foglalkozik azzal, h fajdalmat okoz, akkor igen, csak a szexre kellesz neki... De ez szamomra eleg egyertelmu lenne

18l !

2014. júl. 22. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!