Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Harcoljak az exemért vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Harcoljak az exemért vagy lépjek tovább?

Figyelt kérdés

A barátom szakított velem majdnem 5 év után. Sokat veszekedtünk, azt mondta neki betelt a pohár és beleszeretett egy másik lányba. Nagyon váratlanul ért engem. Az illető lányt nyár elején ismerte meg a munkahelyén. Mindkettőnknek ez volt az első komoly kapcsolata, így tapasztalatlan fejjel nem kezeltünk minden problémát helyesen. Szeretném vele újrakezdeni, én tanultam a saját és a kapcsolatunk hibáiból is. Úgy érzem ez az egész egy félreértés, hiszen minden baj forrása az, hogy nem beszéltük meg a problémákat és erre alapozza azt, hogy mi nem illünk össze. 1 hete megkerestem, akkor nagyon aranyos volt velem, mintha örült volna, hogy beszélünk, de azóta se keresett. Tudom, sokan azt tanácsolnák, hogy hagyjam, de úgy érzem, ha most nem teszek meg mindent, akkor örökké bánni fogom. Millió csodálatos emlékünk van, ezeket el lehet felejteni 1 perc alatt? Megkeressem és próbáljak neki bizonyítani? Vagy várjak még, hátha ő keres? De mégis meddig? Abba a lányba tényleg beleszerethetett ilyen gyorsan?

Volt már valaki hasonló helyzetben?

Előre is köszönök minden tanácsot és segítséget! 22/L (23/F)


2014. aug. 5. 14:39
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
5 év után szakított velem a barátnőm, millió csodálatos emlék és tervek után. Nem tett semmit hogy visszaszerezzen, helyette bepasizott. Én viszont szerettem továbbra is és visszaszereztem. Fél évig együtt voltunk, de az csak árnyéka volt a réginek. Minden régi probléma előjött, nagyon rondán viselkedtünk és beszéltünk egymással. Elromlott minden, még az is amivel sosem volt régen baj. Most szinte gyűlöljük egymást és sokkal több sebet hordozunk mindketten mint régen. Döntsd el, hogy ezt akarod-e.
2014. aug. 5. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Kb egy hónapja szakítottam párommal 6,5 év után. Nem akarom újrakezdeni, Ő viszont igen. Mi nem igazán veszekedtünk, viszont szóltam, hogy ha problémám volt valamivel, de Ő ezeket semmibe vette, mert azt hitte, hogy bármit csinálhat, akkor is szeretni fogom. Hát nem jött be. Betelt a pohár, ennyi volt. Most már hiába akar változni... ez a hajó már elúszott. Nagyon rendes srác stb... de nem most kellene észbe kapnia, volt rá elég ideje. Fáj nekem is... de már késő.

Szerintem lépj tovább.

22N ( 23F)

2014. aug. 5. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Szerintem csak bele szeretett a lányba és kellet valami kifogás,hogy szakithasson veled. 5 év nem kevés idő,szerintem,ha annyira szeretne akkor nem szakított volna,hanem megoldást keretek a problémákra.

Együtt tudnál lenni valakivel aki inkább egy másik személyt választ helyetted?


Ha már ki tudta mondani,hogy szakitsatok és ,hogy egy másik lányba szerelmes akkor,szerintem hagynod kéne.

2014. aug. 5. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
te azt várnád el, hogy azt mondjuk, küzdj érte. Én nem fogom. Hagyd őt, volt ilyen, lesz is ilyen. Vagy megunt, vagy fél hogy mindig veszekednétek. Keresni meg nem fog.
2014. aug. 5. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Igazatok van és a tények magukért beszélnek.. Elhagyott egy másik lányért és semmibe vett engem. De mindig ott van a "Mi lett volna ha megpróbálom?" Tudom, hogy tovább kellene lépnem, de a szívem mást mond és talán egy gyenge pillanatomban mégis elé állok, hogy kezdjük újra. De ezt nem tervezem.


#4: Jót derültem a nyers modorodon!:) Nem várom el, csak tanácsot kértem.

2014. aug. 5. 15:18
 6/14 anonim ***** válasza:

Önérzetes csaj nem bocsátja meg azt, ha 5 év után barátja eldobja egy friss csajért. Ha tepernél a visszaszerzésért, csak saját magadat aláznád meg.


Igen, simán lehet első látására is jobban vágyni egy új csajra, mint a mostanira.


Összesítve, ha jó csajnak érzed magad lépj tovább, ne alázkodj meg, ha viszont nem vagy ilyen szerencsés, akkor jobban érthető az, ha a srác visszaszerzése érdekében könyörögsz neki, hogy fogadjon vissza, ezentúl engedelmes (alárendelt) barátnője leszel.

2014. aug. 5. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Nem arra gondoltam, hogy rátapadok és állandóan könyörgök neki. Sose akarnám ráerőszakolni a kapcsolatot, csak kezdeményeztem volna beszélgetést, találkozót aztán vagy rájön, hogy én kellek neki vagy nem. Csupán csak éreztetni szerettem volna vele, hogy minden lehetne olyan jó, mint régen. Ezt értem a kérdésem alatt. Mivel nincs módunk csak úgy összefutni, így már ez is nagy lépés lenne.
2014. aug. 5. 15:26
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Ő már döntött, hogy nem kellettél, hisz vége lett ő meg

rohant egy másik puncihoz. Ez Tény. Ő ezzel aláírta,

mennyit is jelentett neki ez az 5 év... Ezek után te még

"utánamész"? Hidd el, találsz mást, sokkal jobb lesz

nélküle. Ennyi :)

2014. aug. 5. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm!

Szeretném hinni, hogy tényleg jobb lesz így és találok jobbat!

2014. aug. 5. 16:56
 10/14 anonim ***** válasza:
Fiatal vagy még, naná, hogy találsz jobbat :)
2014. aug. 5. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!