Belefáradtam a várakozásba. Mit lehet ilyenkor kezdeni? Csak a szakítás lehet megoldás?!

2 és fél éve vagyok a párommal, 1 éve együtt élünk. Nagyon aranyos, kedves, jóravaló, viszont állandóan várnom kell mindenben rá. Pl. nyár elején megbeszéljük, hogy szabadságot vesz, ki hogy elmenjünk valahová ketten. Nyár végén még mindig ott tartunk, hogy nem voltunk sehol és nem azért mert nem lehet kivenni szabadságot. Megígéri aztán meg halogatja. A legtöbb dologban ez van. Körülbelül másfél éve kérdeztem meg, hogy nem-e csinálhatnánk mégis egy azaz egy darab közös képet - tudom hogy annyira nem kedveli a fényképezés tényét-. Azt válaszolta, hogy csinálunk. Mondtam neki azt is, hogy nem muszáj,ha annyira nem akarja, de azt mondta, hogy csináljunk. Azóta eltelt egy év és semmi változás én meg már megemlíteni sem merem. Semennyi időt nem töltünk normálisan kettesben egymással, hiába könyörgök. Fogadjam ezt el hogy ő ilyen? Én még mindig szeretem és ha véletlenül tanúsít valamennyi figyelmességet úgy érzem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Rendesen dolgozik,sportol,nem egy naplopó emberről beszélünk. Ismerem a szüleit és számomra egy döbbenet még az is, hogy ennyire normális felnőtt lett belőle, az apja mai napig mást sem csinál mint lehordja és üvölt,hogy milyen hülye a gyerek (25 éves és nem él otthon..)anyukáról meg ne is beszéljünk..szereti az italt. Már megszokta és nem foglalkozik vele, úgy gondolom, hogy ebből ered, hogy egyszerűen elengedi a dolgokat a füle mellett,így nevelkedett. Nem akarom könnyen elintézni a dolgot,hogy akkor szakítunk és csókolom...bár bevallom megfordult már a fejemben, de nem akarom feladni. Olyan legyen szíves ne írjon, aki nem tud érdemleges hozzászólást megfogalmazni.Előre is köszönöm!