Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Teljesen összetörtem. Hogyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Teljesen összetörtem. Hogyan felejtsem el?

Figyelt kérdés

Párommal 5 évig voltunk együtt.Nem költöztünk össze. Egy hete minden megváltozott. Eltűnt 2 napra, azt sem tudtam él-e vagy hal. Majd kiderült, hogy "csak" bulizott. Hozzáteszem csinált ilyet már máskor is. Az utolsó ilyen alkalomnál megmondtam neki, hogy még egy ilyen, és vége, mert már nem bírom. Mondtam is, hogy vége. Erre Ő azt mondta, várjak még, mert van egy dolog ami fontos, és este leírja nekem e-mailbe. Mondom, mondjad most, mert este nem leszek rá kiváncsi. Aztán ezen is jól összevesztünk. Eljött az este. Felhívtam, nem vette fel. Kerestem már mindenhogyan. Tudtam, hogy labilis az idegrendszere most mondtak fel neki, aztán van egy veleszületett betegsége is, szülei korán meghaltak. Nem volt neki senkije. Csak én.

Arra gondoltam valami nagy baj van, miért nem jelentkezik? Megkértem másnap egy haverját, hogy segítsen megkeresni. Elmentünk, rá 4 órára meglett. Egy kocsmában ült lerészegedve egyedül. Hazavittük, én meg kértem a haverját jöjjön el velem valahova meginni valamit, mert k vagyok készülve.

Beültünk egy helyre, majd megittunk egy két italt, erre kinyögi a "haverja", hogy jobb ha ott hagyom végleg a párom. Kértem, hogy mondja el miért gondolja így (bár én is tudtam, hogy haldoklik a kapcsolatunk). Erre elmesélte, hogy az én drága párom előző este (amikor úgy nagyon kerestem) night klubba volt. Ez a srác is ott volt vele, meg még páran. És megcsalt. Majdnem leestem a székről. Utána még kiderült, hogy pár hónappal ezelőtt, a szomszédjával feküdt le. (aki megjegyzem nem egy szép látvány). És még mennyi minden lehet amiről nem tudok?

Én nagyon szerettem, szeretem még mindig. Nem tudom, hogy felejtsem el. Olyan nehéz Ő az első kapcsolatom. Valahol természetesen én is hibás vagyok, pl. mostanában a kelleténél idegesebb voltam, de őt próbáltam nem megbántani.

Az is még a probléma, hogy nagyon aggódom mi lesz vele, ha egyedül marad. Nincs neki senkije, és sajnos tényleg nagyon labilis ember. Nem szeretném, ha elhagyná magát.

Mit tegyek? (elnézést, ha nem érthető a levelem, de nagyon remegek, és ideges vagyok)


2010. jan. 26. 09:44
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%

ne törődj vele, az idő szépen elfeledteti majd veled.

keress új hobbit, költözz el a környékről, ha teheted, ne emlékeztessen rá semmi.

a számodat is megváltoztathatod esetleg.


nem érdemli meg egy ilyen ember, hogy foglalkozz vele, nem a te feladatod még őt pátyolgatni, hogy mi lesz vele.

nincs családja? ez még nem ok arra, hogy szemét módon viselkedjen. nem kell őt sajnálni, sok más embernek szintén nincs családja, van, akinek azért, mert élnek ugyan a rokonok, de hiába, mert teljesen szét van esve a családjuk.

2010. jan. 26. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
69%

Szia! Azt javaslom, bármi is történjék (lehet, hogy keresni fog...stb), magadban próbálj rendbetenni egy dolgot: mindegy, mi volt, hogy nagy vagy nem nagy hiba, elfogadható vagy nem az, ha megcsalt, ETTŐL FÜGGETLENÜL van egy fontos dolog: egy tartós kapcsolat nem épülhet szánalomra!! Milyen kapcsolatot akarsz? Hogy képzeled el a felnőtt életed? Szerintem az egymás iránti tiszteletre, egymás emberi értékeire és az alaptulajdonságaira (pl. érzelmes ember, munkaszerető...stb) érdemes alapozni. Ezek a nagy szerelem elmúltával is megmaradnak (valószínűleg).


(Szinte minden fiatalkori kapcsolatomban ez volt a meghatározó: valamiért sajnáltam, segíteni akartam nekik. Már az első perctől fogva tudtam, hogy nem mennék hozzá feleségül, mégis rájuk vesztegettem az időmet... Majd a férjemet megismertem, aki teljesen más, és most már úgy látom, milyen jó lett volna, ha előbb ismerem meg, ill. előbb alakul ilyen jól az életem. Lehetne sok-sok gyerekünk, oda épül a házunk, ahová mindkettőnknek jó...stb.)

2010. jan. 26. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
én azért megkérdezném tőle, hogy mégis mért csalt meg. persze nem sokat változtat a dolgon, de ha elmondja őszintén abból te is tanulhatsz. ilyen bizonytalan embereknél megesik, hogy azért csalják meg a párjukat, mert nem érzik magukat elégnek, és maguknak akarnak bizonyítani, ami sajnos elég nagy ellentmondás. de ha nem ez volt az oka akkor ismétlem, csak tanulhatsz a dologból, ha meg ez a gond, akkor megnyugodhatsz, hogy te mindent megtettél érte, és ennél többet már nem tudsz.
2010. jan. 26. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Csapj le egy napra, mert szükséged lesz rá! Töltsd el ezt a napot elmélkedéssel, olvasással, irogatással, telefonálással, festéssel, stb. Ez a nap arra is kiváló lesz, hogy elolvass egy könyvet, amely egy klasszikus, de a te problémád szinte egy és ugyanaz a főszereplőével! Tényleg olvasd el, pl. vedd ki a könyvtárból: Wildfell asszonya, írta: Anne Bronte. Ebben a könyvben megoldást találsz a gondodra, de ehhez ki kell kapcsolódnod, hidd el! :)
2010. jan. 26. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!