Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lányok, ti elmondanátok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti elmondanátok a barátotoknak, hogy megcsaltátok annak ellenére, hogy folytatni szeretnétek?

Figyelt kérdés

Egy barátnőmmel hasonló helyzetbe kerültünk nemrégen. Mindkettőnknek van kapcsolata, mindkettőnk kapcsolata hullámvölgybe érkezett. Az enyém főként a barátom miatt, az övét inkább maga generálta a sok hisztivel. Sajnos ennek következtében mindketten elcsábultunk és ágyba bújtunk mással. Szemét, aljas dolog volt, de megtörtént, nem lehet már mit tenni.


Megbántuk mindketten, folytatni akartuk a partnerünkkel.

Beszélgettünk erről, hogy ki mit tenne ezek után. Szerintem ha valaki megcsal valakit, de megbánta és folytatni szeretné, akkor felesleges elmondani egy egyszeri alkalmat. Veszekedés, szakítás lenne a vége, ráadásul a másikat is bántaná csak vele.

Barátnőm szerint el kell mondani, mert így korrekt.


Barátnőm elmondta a barátjának, hatalmas hiszti, veszekedés lett belőle, és vége lett a több éves kapcsolatának.

Én magamban tartottam, megbeszéltem a problémákat a barátommal és azóta is vígan együtt vagyunk, boldogan, egy sokkal jobb kapcsolatban. Lehet velem van a baj, de nem érzek lelkiismeretfurdalást, ha barátnőm nem hozza szóba, eszembe sem jut az egész. Nem érzem emiatt hazugnak a kapcsolatomat. A megcsalás csak egy tünet volt, aminek sajnos én engedtem utat, de ez már a múlt. Ha a barátom lépne félre, de csak egyszeri alkalommal, én sem akarnék tudni róla.


Ti hogy döntöttetek volna hasonló helyzetben?


2014. dec. 28. 10:52
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
Sunyi egy r**banc vagy,nem feltetlenül azert mert megcsaltad hanem annyi lelkierőd nincs hogy vállald a tettedert a következmenyeket. Egy 14 eves szintjen allsz lelkileg.
2014. dec. 28. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
Biztos elmondanám, mert nem bírnám a bűntudatom. Inkább nem keveredek ilyenbe.
2014. dec. 28. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 A kérdező kommentje:
Köszönöm, de ítélkezni mindenki tud :) Tapasztalatokra vagyok kíváncsi, nem minősítésre.
2014. dec. 28. 10:58
 4/31 anonim ***** válasza:
Én speciel, ha szeretek valakit, mégha éppen rossz passzban is van a kapcsolatunk nem csalnám meg, ha meg már nem szeretem, nem kéne....ergó akkor sem csalnám meg de mind1...fiatal vagy gondolom, nem követted el az év hibáját bár csúnya dolog. megértem az aggodalmad mondjuk, hogy félsz, ha elmondod elveszíted... rajtad áll a dolog hogy mit csinálsz, én ha mégis ilyet tennék, a lelkiismeretem biztos nem hagyná, hogy eltitkoljam. Ha nem derül ki a dolog, nem lesz semmi gáz, de ha a srác megtudja valahogy mástól, annak még csúnyább vége lenne, mintha elmondtad volna neki sztem. 22/N
2014. dec. 28. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
Szerintem ne titkolózz előtte!
2014. dec. 28. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:

Mondok én neked tapasztalatot... Aki egyszer megteszi máskor is megfogja... Illetőleg bocsánat, nem tette meg az exem nem csalt meg többé, viszont elhagyott...

Bolond voltam nagy szerelem, nekem elmondta, viták után megbocsájtottam neki, azt mondta főnyeremény vagyok soha nem hagy el blablabla... Utána még a szex is jobb volt vele (Én se értem miért)

De néhány hónap múlva örökre lelépett, mondván már nem érzi ugyan azt, van egy srác aki...

Szóval ha egyszer félrementél, akkor ott nincs igazi szerelem, mert akkor nincs az a mélypont ami mellett elcsábulnál... Így pedig nincs értelme folytatni, nem lenne olyan nő, akinek megbocsájtanám bármennyire szeressem... Hisz tapasztalat...

2014. dec. 28. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:

Az a te szegénységi bizonyítványod, ha nem érzel lelkiismeret-furdalást. Szegény pasid, remélem nem eg ilyen félrebaszó gerinctelen riban.ccal kell leélnie az életét...:(

Mondd el neki, hadd döntse el ő, akarja-e ezek után is folytatni, vagy nem.

2014. dec. 28. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Nem kell sajnálni a barátomat, van neki is elég hibája. Hisz senki se tökéletes.
2014. dec. 28. 11:06
 9/31 anonim ***** válasza:

Én amikor félreléptem, hallgattam róla. Viszont később rájöttem, hogy a megcsalásnak oka van, vagyis ha megtörténik, akkor baj van a kapcsolatommal, és az előbb-utóbb tönkre is fog menni.

Közted és a barátnőd közt, pontosabban a kapcsolatotok közt, az lehet az egyik legnagyobb különbség, hogy ti szépen le tudtatok ülni, megbeszélni az egészet, és helyrehozni azt a hibát, ami miatt ez egyáltalán megtörtént. A bnőd vagy nem is akarta már igazán menteni a kapcsolatot, vagy a párja nem volt képes meghallgatni, kielemezni h miért történt ez (sok esetben mindkét fél hibás), s ennek következtében megbocsájtani se tudott. A ti kapcsolatotok erősebb volt, és ha ezentúl is mindent meg tudtom beszélni, akkir az is marad.

2014. dec. 28. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:

Van hibája elég! Ez egyenlő egy félredugásssl?

Felelelősséggel tartozol egy kapcsolatban!

Ne alibizz! Legyen vér a pucádban eléállni!

2014. dec. 28. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!