Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti megbocsátanátok a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti megbocsátanátok a helyemben?

Figyelt kérdés

A volt barátommal 4 évig voltunk együtt. Több mint 1 éve szakítottunk. Nagyon jó volt a kapcsolatunk, a végére romlott meg. Többek között azért, mert kezdett eldurvulni velem szemben. Volt hogy egyszer egy apróságon annyira felkapta a vizet, hogy ellökött és úgy estem, hogy a kezem eltört. A kirohanásait azzal magyarázta, hogy valamilyen gyógyszert kell szednie (nem drog, meg is mutatta, de a nevére már nem emlékszem) és az vált ki belőle agressziót. Nem volt semmi megcsalás, vagy ilyesmi, mielőtt jönnének a negatív kommentek. A lényeg, hogy nekem ő volt az első szerelmem, az első komolyabb kapcsolatom az életemben, az első férfi. A szakítást talán mindmáig nem tudtam feldolgozni. Bele kezdtem egy másik kapcsolatba, annak pedig 2 hónapja lett vége a volt pasim miatt. (nem csinált semmit, csak nem tudtam egyszerűen elfelejteni). Az utóbbi időben pedig újra találkozgatunk...legbelül talán akkor is őt szerettem, amikor az utána lévő barátommal voltam együtt. Tudom, hogy ez nem volt fair vele szemben, de egyszerűen nem tudtam akkor sem kiverni a fejemből. A kérdésem igazából az lenne, hogy ti adnátok-e neki még egy esélyt? Vagy ez a "durvulás" megismétlődhet? Amikor a közelemben van ambivalens érzéseim vannak. Érzem az iránta való szerelmet ismét, de ugyanakkor nem akarom, hogy a korábbi szakításunk oka megismétlődjön...1 év eltelt, az mellékes.


23/L, a férfi 35



2015. máj. 1. 22:23
 1/5 anonim ***** válasza:

Hmm, gondolom téged nem zavar, de nekem 12 év sok lenne.

Nem kellene szednie a gyógyszert.

2015. máj. 1. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Szerintem teljesen mindegy, hogy mások adnának-e esélyt vagy sem. Nyilván csak így olvasva, kívülről nézve mindenki racionális választ fog adni ami ugye az, hogy ne menj vissza.

Ám te elfogult vagy tehát úgyis visszamész. Én csak azt mondom dobj fel egy érmét, amíg a levegőben pörög észreveszed melyik oldalnak szurkolsz jobban.

2015. máj. 1. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
A kor szerintem nem minden...az én korosztályomban pedig nem mintha találnék értelmes "férfit". Elég ránézni a mai világra. Próbálkoztam, de valahogy mindenki csak a szexre hajtott. A gyógyszert azóta meg elvileg nem szedi.
2015. máj. 1. 22:29
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem ne. 12 év sok, fiatal vagy, nincs szükséged arra, hogy bántsanak, hogy agresszívak legyenek veled, hogy becsapjanak. Éld az életed úgy, ahogyan szeretnéd, de ne tedd tönkre magad. A durvulás folytatódni fog, erősödni. A legtöbb nő tt szúrja el, hogy megbocsájt, és megbocsájt. Szerintem keress, és találsz valakit, aki annyira szeretni fog, tisztelni, hogy eszébe sem fog jutni hogy megbántson.
2015. máj. 1. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Megértem, hogy az első szerelmedet nehéz elengedni.

Én mondjuk nem fognám a gyógyszerre az agressziót.

Szelíd bárányból nem csinálhat egy mellékhatás farkast!

Nem bocsátanék meg egy kéztörést! Próbálnék erősebb lenni és nem visszaesni a karjaiba.

2015. máj. 2. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!