Egyszerűen nem bírom ezt már elviselni, nagyon el vagyok keseredve. Mit tegyek? Adjatok valami tanácsot.

No igen, értem én. Mondjuk én nem tudom, milyen 8 hónapig éjszaka dolgozni, mert csak pár hétig csináltam ilyet és az sem volt leányálom.

És ő mit mondott, amikor felvetetted ezt neki?

A hobbijára, kérlek, ne légy féltékeny! Kemény meló az éjszakai. Vannak egy embernek alapvető igényei: evés, alvás, pihenés, társas kapcsolatok, amiket ki kell elégíteni az életben, persze ezek különböző mértékűek lehetnek. Amíg hévégén ennyire odafigyel rád, és érzed, hogy szeret, én nem kételkednék a kapcsolatotokban! Ne hallgass azokra, akik azt tanácsolják, hogy dobd el és keresd a következőt!

tarts ki! Ötleteljetek, hogy hogy lehet több időt eltölteni együtt. Nem akar majd a későbbiekben munkát váltani?

Támogasd a terveiben, és ne sürgesd! Megérik benne is a változ(tat)ás igénye! ;)

Gondolkoztam rajtad. Én a következőt tenném, mondom ezt úgy, hogy csak annyit tudok, hétközben alig beszéltek, hétvégén viszont minden nagyszerű.

1. " beletörődnék" abba, hogy hétközben alig beszélünk. Megbeszélném magammal, hogy ez egy ilyen ciklusa a kapcsolatunknak, ami idővel változhat. Hét közben csajos programokat csinálnék, hobbimnak szentelném az időt, találnék újakat...közben persze ápolnám a kapcsolatunkat, amennyi közös idő jut, annyi alatt. Bíznék a szebb jövőben és figyelném, hogy alakul a kapcsolat.

2. Leülnék, először magammal, és tudatosulna, hogy nekem ez a hétközbeni apró beszélgetések, egymásra figyelés is rettenet hiányzik, annyira, hogy így tovább nem működtethető a kapcsolat. Ha így van, ezt elmondanám neki, kérném a változást, majd, ha heteken belül nem történik semmi változás, szakítanék.

Azért 1/1, mert beleéltem magam, nyilván lehet másképp is, csak azokkal nem értek egyet.