Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagy dilemmában vagyok. Tegnap megláttam hogy a párom beszélget egy gyerekkori lány barátjával?

Figyelt kérdés
Eddig nem volt gond,azzal beszélget akivel szeretne,de megakadt a szemem az egyik mondaton. Azt írta neki hogy már nem szeret úgy és szerinte már nem is fog. A csaj írta neki,hogy ez így nem lehet mert boldogtalan. Erre a párom válasza az volt hogy hát kivel legyen akkor,megint egyedül?! Szíven ütött engem ez nagyon. Rá kérdeztem hogy szeret-e. Hogy mit érez,ha nem szeret az nem baj,mondja el nem lesz sértődés belőle de ne játszunk a másikkal. Azt mondta szeret,de már tudom hogy ez nem igaz. Azt is tudom hogy nem lett volna szabad elolvasnom de úgy érzem hogy ezt meg kellett tudjam,ha így akkor így,de legalább tudom. Én nagyon szeretem és fájna ha vége lenne de nem szeretném ha boldogtalan lenne velem. Azt is írta a csajnak hogy nem akar gyereket,nekem mégis azt mondta akarja. Nem érti hogy én azért szeretnék annyira anya lenni mert az elsőt elvesztettük. De még erről is lemondtam mikor láttam hogy mégsem akarja annyira. Mit tegyek?

2015. máj. 21. 14:50
1 2
 1/17 Mumusan ***** válasza:
Én nem mondanék le a gyerekről. Az más kérdés hogy akkor kivel őszinte? Veled vagy a csajjal? Lehet hogy csak sajnáltatni akarta magát mert rossz passzban volt. De lehet hogy tényleg boldogtalan. De ha így is van, akkor miért ne tenne ellene? Vagyis nem hiszem hogy nagyon boldogtalan, inkább csak ellaposodtatok kicsit. Rázd fel.
2015. máj. 21. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Mivel lehetne? Hiába mondom hogy menjünk valamerre,ő inkább a gép előtt ül. Miért hazudna a csajnak? Lehet tényleg azért van velem hogy legyen valakivel és én már megszokott vagyok,egy biztos pont. Azt hiszi hülyének nézhet vagy nem tudom. Ez ilyen,ha nincs ló jó a szamár is és én vagyok a szamár amíg nem jön valaki más.:(
2015. máj. 21. 15:02
 3/17 Mumusan ***** válasza:
64%
Akkor öntsd ki a bilit. Mondd meg kerek perec hogy elolvastad. Meglátjuk hogy mi sül ki belőle.
2015. máj. 21. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Lépj ki ebből a kapcsolatból, ezt az érzést felmelegíteni már nem lehet. Nem szeret és gyereket sem akar, neked mások a terveid. Fájó, de minél később léped meg annál rosszabb lesz mindkettőtöknek.
2015. máj. 21. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:

Én a helyedben nem gondolkodnék, egyértelműen otthagynám. Velem ne legyen senki csak azért, hogy ne legyen egyedül...

26/L

2015. máj. 21. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

jól mondja, aki azt írja, hogy valld be, hogy elolvastad.

ezt egyszerűen muszáj tisztázni, nem lehet annyiban hagyni, mert ilyen kétségekre nem lehet egy életet felépíteni. másrészt egy olyan valakiért mondanál le a gyerekről, aki nem is szeret téged....? ezt biztos, hogy nagyon meg fogod bánni.

mert ha nem szeret, előbb vagy utóbb úgyis fog valakit találni, addig meg jó leszel neki. de lehet, hogy neked akkor már késő a gyerekvállaláshoz.


azért még annyit elmondanék: én pár hónapja vagyok együtt a barátommal, és tudom, hogy ő 100%-ig odavan értem. viszont én ingadozok, és már sokszor mondtam embereknek, hogy bizonytalan vagyok, lehet, hogy nem is szeretem őt, stb. és éreztem úgy is, hogy csak jobb híján vagyok vele. de most, hogy telik az idő, érzem, hogy mennyire kialakult bennem a kötődés, és mennyire szeretem. szóval szerintem lehetnek olyan időszakok, hogy az ember ezt-azt mond, közben meg nem is úgy van igazából. szóval a lényeg, hogy mindenképpen tisztázd vele ŐSZINTÉN.

2015. máj. 21. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Elmondom Neki hogy láttam. Elmondom hogy nyugodtam mondja el mit érez,mert ez így egyikünknek sem jó és hogy én szeretem és éppen ezért elfogadom ha nem akar többet velem lenni. De ne játszom velem,legyen őszinte.
2015. máj. 21. 15:47
 8/17 anonim ***** válasza:
Es akkor most mi a helyzet? A "szembesites"utan mit mondott ?
2015. máj. 22. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Lekódolta a telefonját és azt mondta hogy mi közöm hozzá ha ő beszélget bárkivel is. Ő se nézegeti az én beszélgetéseimet. Ez eddig oké lenne de én nem is írok ilyeneket senkinek se.
2015. máj. 22. 18:15
 10/17 anonim ***** válasza:
Nem lehet hogy valamilyen erzelem fuzi ahoz a lanyhoz??
2015. máj. 23. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!