Ami tanácsot adtok, - azt a saját életetekben is úgy csinálnátok?

Kívülről nézve egy helyzetet mindig sokkal könnyebb objektíven elemezni, mint akkor, ha az ember saját maga van nyakig benne egy nehéz helyzetben. A saját problémáink esetében a saját, személyes érzelmeink, régi, rossz beidegződéseink, ilyen-olyan félelmeink mindig elhomályosítják a látásunkat. A saját kapcsolatainkat is a személyes szűrőnkön át látjuk. Akarva-akaratlanul is elfogultak lehetünk a másik emberrel. Pl. egy nehéz válás után, ha mondjuk megcsaltak, megaláztak bennünket, nem valószínű, hogy a szeretőt, vagy annak cselekedeteit képesek vagyunk pozitívan látni, még akkor sem, ha az adott helyzetben tényleg éppen jót akar. De ez fordítva is igaz. Ha nagyon szeretjük a fiunkat, nehezen hisszük el róla, hogy otthon, a négy fal között csúnya dolgokat tehet a családja ellen, hiszen mi nem ilyennek ismerjük őt, és "biztos a menyünk a hibás a történtekért"...

Ezért jó, ha vannak körülöttünk "tükrök". Tükrök, akiken át szembenézhetünk a valósággal, akik objektíven, befolyásoló érzelmektől mentesen láthatják át az életünk nehéz kérdéseit. Rajtuk keresztül jobban megismerhetjük önmagunkat, megláthatjuk a saját hibáinkat, erényeinket, feltéve, hogy van bátorságunk belenézni a képbe, amit elénk tárnak. Tükrök lehetnek a barátok, vagy az adott problémában nem érintett családtagok (ha épp nem elfogultak ők is a történet valamelyik szereplőjével), és minden olyan idegen, aki képes az adott szituációt ítélkezés nélkül látni. (Itt a GYIK-en sajnos sokan a saját életük tragédiáit is a kérdezőkön igyekeznek elverni, jól látszik ez pl. a válás témakörnél érkező válaszokon. Na ők sajnos torz tükrök, mert képtelenek elvonatkoztatni a saját életüktől...)

A magam tükre viszont éppen azért nem lehetek, mert a saját problémámat nem láthatom teljesen objektívan. Néha magam is meglepődök, amikor valakinek tanácsot adok, és pár hét, hónap múlva hasonló szituációban találom magam, mint a kérdező... És rájövök, hogy bár tudom, mit kellene tennem (hiszen én magam javasoltam ezt másnak akkor, amikor még nem játszott bele a történetbe semmilyen személyes érzelem), de megtenni mégis nagyon nehéz.

Objektív tanácsot szoktam adni.

Ha pedig én kerülök slamasztikába, és nem tudom objektívan megítélni a helyzetet, akkor vannak hozzám hasonlóan böszme barátaim, akik objektív tanácsot tudnak adni.

99,99%-ban.

A maradék a "merj lépni",ahhoz nekem is idő kell.

Igaz, hogy tanácsot adni könnyebb, mert egy kívülálló, vagy egy rendszerben gondolkodó ember jobban átlát dolgokat, mint az, aki benne van a szituban.

Ami tanácsot adok X-nek, Y-nak, az rendszerint az én életemben nem jelenik meg, vagy ha igen, akkor is csak nagyon ritkán. A tanácsaim olyanok, hogy - mivel hamar kiismerem a tanácsot kérőt - bizton merek neki olyan tippet adni, ami neki tuti bejön, de én nem merném megtenni a személyiségemből adódóan - de tudom, hogy az, akinek tanácsolom azt az X dolgot, az nyerni fog vele.