Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Porig aláztam azt a lányt,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Porig aláztam azt a lányt, akit mindenkinél jobban szeretek – mert porig alázott Ő is. Miért van mégis lelkiismeretfurdalásom?

Figyelt kérdés

Igazából már magam sem tudom, hogy érez-e egyáltalán valamit irántam, már nem tudok kiigazodni Rajta, mikor beszélgettünk (és tudja, hogy mennyire szeretem, nyomulok is rá rendesen), hirtelen találkozott egyik ismerősével, és szemem láttára megcsókolta, megölelte.

Ekkor csak néztem, de szólni nem bírtam, aztán elmentek együtt.

Végül 1 napra rá, mikor megint találkoztunk, majd szétvetett az ideg, próbált velem beszélni, de én porig aláztam, hülyének, sötétnek, sekélyesnek, marhának, baromnak, önzőnek, szemétnek, és még ki tudja, minek neveztem, rohadt durva hangnemben, az összes hibáját előkaptam a kalapból, és olyan szinten kegyetlenül szemébe köptem, hogy hogy volt pofája ehhez, mikor tudja, mennyit jelent, és mennyire szeretem. Aztán elmentem, rá sem néztem. Tudni kell róla, hogy nincs sok önbizalma, én már hónapok óta nyomulok rá, szeretem, gyakran konkrétan bántott, sértegetett, de ezzel a lesmárolom előtted a másik srácot dologgal eltört a mécses, soha nem beszéltem így vele, és olyan szinten ledöngöltem a sárga földig, hogy igazából nem hittem volna, hogy ezt megteszem. Őrülten szeretem, de nekem ez már több volt a soknál. Jól tettem, vajon? Helyesen cselekedtem? Megjegyzem, azóta (1 nap) nem kerestem, nem keresett, nem is nagyon volt neten sem fent... Most mit tegyek? Egyáltalán tehetek valamit? Átkozottul lelkiismeretfurdalásom van, hogy bántottam.


2010. márc. 6. 19:40
1 2 3 4
 21/33 A kérdező kommentje:
Hát, figyelj, én sosem kezdek vitát Vele, mindig elkezdi, és három variáció szokott lenni: elkezdek terelni, ez ritkán jön be, elköszönök Tőle, ez bejön, de nem old meg semmit, vagy veszekszünk egy oltári nagyot.
2010. márc. 6. 20:20
 22/33 anonim ***** válasza:

Szerintem valahol jól tetted. Az oké hogy nem a barátnőd, de ez nekem is sok lenne, ha az a csávó nem volt a pasija.

BÁr lehet nem üvöltöttem volna le, csak kb nrm álltam volna vele szóba, vagy akkor is ilyen közömbös hangnemben.

Szerintem megérdemelte, emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod, legalább van egy kis büszkeséged.

(Am ha észrevetted a legtöbb negatív válasz csajtól jött)

2010. márc. 6. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:

Először is, vonatkozó névmások és effélék kisbetű...


Aztán meg, szerintem hagyd a francba ezt a csajt, koplett hülye. Tőled sem volt korrekt dolog amit csináltál, de a csaj a leírás alapján nem normális. Ismertem már én is ilyet, most nincs kedvem kifejteni, lényeg az, hogy hagyd a francba, csak az idegeidet tépné.


20f

2010. márc. 6. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:

Szerintem jogosan tetted, amit tettél, és lány létemre mondom ezt. Ha velem ilyen történne, hogy tudnám, hogy van egy fiú, akinek sokat jelentek, szerelmes belém, nem csak nyomul, mert tetszek neki, hanem tényleg szeret, de én nem akarnék vele járni, megmondanám neki kerek-perec, persze szépen, udvariasan, finoman megfogalmazva, úgy hogy ne bántsam meg. Kérdező, ő mondott neked valami ilyesmit, erre utalót?

Ha nem, jogosan tetted amit tettél, nálam is betelt volna a pohár, ez szemétség, aljasság, és gyávaság volt. Most, hogy végre megmondtad neki a magadét, már nem lesz fönn a magas lovon, és rájött, hogy nem vagy egy lúzer, akit össze-vissza hülyíthet. Én a helyedben nem keresném többet. Ha ő keres, akkor azt jelenti, hogy talán rájött arra, hogy neked mennyit jelentett, és megbánta a dolgokat. Ha nem keres, azt jelenti "lánynyelven", hogy volt egy pasi, akivel szórakozott, poénkodtak róla a háta mögött a barátnőivel, és volt egy "csicskása" úgymond, és most rájött, hogy átlátsz a szitán, és nem vagy papucs.

Ne legyen lelkiismeret furdalásod! Attól, hogy lány, még nyugodtan kioszthatod, ha megérdemli! Mi sem vagyunk ám "törékenyek", sőt sokkal szemetebbek tudunk lenni, mint a pasik! Kitartást, és keress egy olyan lányt, aki megérdemel!

18/L

2010. márc. 7. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
02:19-es lány vagyok: Ha megbántott párszor (valóban) ok nélkül, akkor nem hiszem, hogy szerelmes beléd. Talán igen, és csak össze van zavarodva, de ha én szeretek valakit, akkor nem bántom, ellenkezőleg. (tudom, hogy az emberek ennél bonyolultabbak, úgy látszik én túl egyszerű vagyok:D) Viszont, ha nem vagyok belé szerelmes, akkor nem mondok neki olyanokat, hogy veled álmodok, stb... Vagy tényleg hülyíteni akar, vagy ennyire össze van zavarodva, de akkor addig ne foglalkozz vele, amíg nem rak magában rendet.
2010. márc. 7. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 A kérdező kommentje:

Még itt vagyok. :)

02:19 - Már azt sem tudom, miket mondott, hogy mondott, annyira labilis ez a lány, hogy idegeimre megy. Mármint, nem hiszem, hogy Ő direkt kínozna, egyszerűen ilyen. Például volt nagyon régen, még szeptemberben, amikor azt mondta, bejövök neki. Majd beszéltek rólam tesójával, utána azt mondta, hogy nem jövök be neki, hagyjam békén, akkor azt mondtam, jó, eltűnök. Elkezdett keresni, nem hagyta, hogy lelépjek. Én mondtam, hogy de ha nem vonzalak, akkor felesleges. Ő meg azt mondta, hogy de maga sem érti, de "szeret". Kérdeztem hogy szeret? Nem válaszolt.

Aztán másnap utlraflegmán viselkedett, és végülis október óta ilyen káoszos az egész. Néha tényleg már lemondok róla, és akkor elkezd keresni.

Úgy érzem nagyon sokan befolyásolják, barátnői, meg a tesója. Összezavarják. Felvázolok egy hetet: hétfő, találkozás, beszélgetés, puszipajtás effektus. kedd, flegma. szerda, alázós, hisztizős, ilyenkor felkapom a vizet, és mondja "most miért bántasz??? minek kell mindig bántani???". csütörtök, már alázva kezdi a dolgot. pénteken eltűnik. szombaton vicces kedvű. vasárnap konkrétan úgy tesz, mintha egész héten nyomultam volna rá nagyon durván. Persze nem minden nap találkozunk, és az sem biztos, hogy minden nap beszélünk neten. Csak hogy bemutassam a kontrasztot a napok között.

És Ó, ne félj, ha egy lány elfelejti, hogy lány, szoktam én "verbális pofonokat" adni. Csak mivel Őt szeretem nem annyira szokásom.

2010. márc. 7. 02:37
 27/33 A kérdező kommentje:
02:24 - Én már nem tudom. Néha mondja, konkrétan, hogy taszítom, máskor azt, hogy vonzom, és annyira lenyűgözöm. Ilyen dolgok történnek, hogy mindenkinek rólam mesél, a fő témája én vagyok barátnőinél, van egy becenevem spanyolul, és mindig "ott nyitja ki a szótárat". Szóval már mindenkinek mesél rólam. Azt érzi, hogy Vele vagyok, amikor nem, lát engem ott, ahol nem vagyok, ilyesmi. Nem értem Őt. Nem hiszem, hogy hülyíteni akarna, mert átkozottul megviseli a kapcsolatunk. Néha elvileg sír, hogy "tönkreteszem", közös ismerőstől hallva. Nem tud megmagyarázni semmit. Nem lehet Vele megmagyarázni semmit. Mintha menekülne ez elől az egész dolog elől. Múltkor mondott olyat, mert még régebben írtam Neki egy verset, hogy kitörölte egyből, el sem olvasta, kegyetlenül esett, később kiderült, hogy elvileg az összes levelem/dolgom, amit Neki csináltam, ajándék, meg ilyesmi, ki van nyomtatva, meg van őrizve. Nem értem.
2010. márc. 7. 02:45
 28/33 A kérdező kommentje:
Na és a lényeg, hogy csak lelkiismeretfurdalásom van, mert ilyen durván nem bántottam még meg Őt, szerintem, és ha tegyük fel, szeret, félek, hogy most meggyűlölt.
2010. márc. 7. 02:48
 29/33 anonim ***** válasza:

Az utolsó 2 komment írója vagyok (02:19 és 02:24):

Hát, ahogy ezt elolvastam, egyetlen dolgot tudok csak tanácsolni, ami nem lesz könnyű megfogadni egyáltalán de: felejtsd el. Hagyd ott. Ne foglakozz többet vele. Attól, hogy ő egy idegroncs, ne hagyd, hogy belőled is azt csináljon. Tudom, hogy ez elég keményen, egoistán hangzik, de sajnos az elmúlt 18 évem alatt MINDENKIBEN csalódtam valamilyen szinten: családtagok, barátok, stb. Ezek eléggé megviseltek de jópár éve rájöttem a megoldásra, és ezt tudom neked is ajánlani: ne félj egoistának lenni, és a saját érdekeidet nézni. Ez nem egy rossz dolog, hiszen ki más védjen meg a rossz dolgoktól, ha nem te magad? Ha nem így teszel, kevés ember kivételével mindenki áttapos rajtad (ahogy szerintem ez a lány is teszi). Merj nagyszájú lenni, és ne mások érzéseit nézd, hiszen a tiédet sem nézik ők. Amióta ezen az elven "működöm", nem bántott meg senki, nem gázolt át rajtam senki, mert nem hagytam, és végre átlátok az embereken. Persze vannak, kedvesek, jólelkűek is, csak sajnos kevesen. Őket kell kiszűrni, és magad köré "gyűjteni", az olyanokat, mint ez a lány is messziről kerüld el, amíg még nem tesz tönkre (hacsak ez be nem következett már). Ahogy te is írtad idegileg, lelkileg roppant labilis, és lehet, hogy lassan téged is azzá tesz. Az, hogy ő ennyire hagyja magát befolyásolni, és hagyja, hogy mások tönkretegyék az életét, a hülye tanácsaikkal, az az Ő karmája, nem pedig a Tiéd! Tudom, hogy ez piszok nehéz lesz neked, mivel szereted, de tudatosítsd magadban, hogy ő milyen ember is valójában, hogy bánik veled, és előbb utóbb rájössz, hogy neked igazából nincs is szükséged rá. Keress egy olyan lányt, aki megérdemel, és ne pazarold tovább rá az idődet, az energiádat és a szeretetedet, mert nem érdemli meg.

18/L voltam

2010. márc. 7. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 A kérdező kommentje:
Igen, úgy érzem, tönkretett. De tudod, én meg akarom menteni Őt. Úgy érzem, felelősséggel tartozom Iránta, úgy érzem, figyelnem kell rá, és védenem, nem szabad hagynom hogy elvesszen. Pont az olyasmi ellen küzdök.
2010. márc. 7. 22:37
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!