Súlyos párkapcsolati krízis, vagy ez már a "vég"? Meddig lehet és érdemes harcolni?

Párommal 5 éve vagyunk és élünk is együtt, októberben lesz egy éve, hogy már külföldön.

Kiköltözésünk előtt is megvoltak a magunk kisebb-nagyobb problémái, de sosem engedtük el egymás kezét, nagyon szerettük/szeretjük(?) egymást.

Egy számára felajánlott karrierlehetőség miatt kerültünk Londonba, egy pillanatra sem vacilláltam, hiába volt otthon jó munkahelyem, egzisztenciám nekem is, nem volt kérdés, hogy belevágunk.

Utólag... borzasztóan bánom, hogy nem volt eszem, és nem mérlegeltem/tünk minden eshetőséget ezzel kapcsolatban. A történethez hozzátartozik, hogy párom édesanyja és testvére már kint éltek egy ideje, így mikor mi is idekerültünk egyértelműen szorosabb lett a kapcsolat. Ez természetesen nem probléma, csak éppen elfelejtettük, hogy annak idején miért nem éltünk a lehetőséggel és jöttünk velük együtt ki... Teljesen "ránktelepedett" az anyósom, bármit és bárhogyan csináltam sosem volt jó. Elvárta, hogy kizárólag a háztartást vezessem (nem együtt éltünk), mondván minek nekem munkahely, hiszen a fia eltart, én csak koncentráljak a női dolgomra és szüljek végre unokákat.

Világ életemben ambíciózus voltam,dolgoztam és megküzdöttem az elismerésért, mégis belementem... valószínűleg, mivel én is emberből vagyok, ezért hibázok is, elvakított a jólét, tettem a "dolgom" mostam, főztem, takarítottam..Kb 2 hónap után magamba szálltam és megszólalt a vészjelző, hogy ez így nagyon nem jó, a kiszolgáltatottság érzését én nem igazán tudom viselni. Mindeközben már éreztem, hogy a párom távolodik el tőlem, kevesebbet beszélgettünk, állandóan az anyjáékkal voltunk, nem voltak közös programjaink, kizárólagosan a munkájáról kommunikált velem. Rengetegszer próbáltam tudtára hozni, hogy elhanyagolva érzem magam és "megroppanok" a családja által támasztott elvárások alatt, illetve, hogy nekem ez így nem jó, mondja el ő is, ha valami zavarja velem kapcsolatban, beszéljük és oldjuk meg..Mindig el lett tussolva a próbálkozásom azzal, hogy hülyeségeket beszélek.

Ok, egy idő után nem szóltam már inkább semmit, továbbra is tettem a "dolgom" és elkezdtem munkát is keresni. Mivel folyékony angol nyelv hiányában (hiába beszélek társalgási szinten, a szakmámhoz szükséges lenne a felsőfokú) nem sikerült végzettségemnek megfelelő állást találnom, ezért a sok kudarc és csalódottság után elfogadtam egy olyan munkát, ami - természetesen nem lenézésből - nincs egyazon szinten, amivel még otthon foglalkoztam, illetve, amire képzettségem van.

Semmi gond, "nem foglalkoztam" vele, dolgoztam és az otthoni elvárásokat is teljesítettem maradéktalanul. Közben a párom hozzá állása nem változott, ő remekül elvolt, csak továbbra sem érdekeltem, semmit nem volt képes megbecsülni, bármit csináltam, továbbra sem kommunikált, úgy éreztem, már egyáltalán nem is szeret, hiába állította szavakkal az ellenkezőjét.

Közben a párom édesanyja hazaköltözött, de a kishugit itt hagyta "nekünk", ami azt jelenti, hogy a 19 éves lény és a párja beköltözött a házunkba. Ok, elfogadtam, belementem.

Azóta napi szinten kapom telefonon az instrukciókat a kedves anyósomtól, mit és hogyan kell csináljak, illetve kéne, mert ugye én "képtelen" vagyok erre...és amúgy is, miért nem otthon vagyok háztartásbeliként, így hogy tudom rendesen ellátni az "uramat" és már a testvérét, illetve annak barátját is?!

Kommunikálásra való próbálkozásaim továbbra is folyamatosan kudarcot vallottak, mígnem egy idő után egyik éjjel annyira rosszul lettem, hogy azonnal kórházba kellett mennem, azt hittem szó szerint, hogy meg fogok halni. Kiderült, hogy pánikrohamom volt és ez azóta van, hogy napi rendszerességgel ismétlődik is, nem akar megszűnni.

Egy életvidám,ambíciózus emberből lettem ez....

Kiszolgáltatottnak, magányosnak érzem magam, és rettenetesen félek. Nem tudom mitől...mindentől, a jövőtől.

Hiányzik a párom, hiányzik, hogy témogasson, hogy kiálljon mellettem és segítsen helyretenni az érzéseim.. Néha meghallgat, és azt mondja szeret, de semmi egyéb, mély, fontos társalgás nincs közöttünk, ami ezelőtt soha az életben nem jelentett problémát.

Már nem tudom meddig tudok küzdeni (?) ha egyáltalán ez a megfelelő szó...

Mit csináltam rosszul? Miért változott meg az életünk egyik hónapról a másikra,mióta kint élünk külföldön?

Fogalmam sincs..