Valóban normális ha egy kapcsolatban az egyik félnek érzései lesznek egy másik személy iránt?

Hát fiatal koromban én is lehetetlennek tartottam, hogy ez velem előfordul, mert nagyon erkölcsös vagyok. Férjhez mentem 26 évesen, (nem az első páromhoz) tök jó a házasságunk. Annyi volt a tény, hogy a férjem nem mondta el minden nap kb hogy szép vagyok, de azt, hogy szeret, időnként igen. De tényleg sok próbát, nem akár milyet kiállt a kapcsolatunk, és egy hatalmas meglepetés ért.

Közösen társaságban megismerkedtünk valakivel, akivel többször is találkoztunk, kölcsönös szimpátia alakult ki közte és köztünk. És képzeld, az egyik találkozó alkalmával, mikor inkább én beszéltem a férfivel, - de a férjem is ott volt- nagyon érdekes módon, totál egymásra hangolódtunk.

Hazaértem, és azt éreztem, hogy kész, pillangók a gyomromban, gyomorgöcs, se enni, se aludni, alig vártam, hogy mikor láthatom.

Pár nap múlva találkoztunk, ugyan ez volt, hogy férjem is ott volt, és láttam, hogy ő is határtalan örömmel köszöntött engem. És ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Semmi szexualitás, csak egy nagyon egy hullámhosszon lévő intellektuálisan és érzelmekben is nagyon izgalmas, vibráló beszélgetés.

És azóta is el vagyok veszve. Utána kerültem őt, már több, mint egy hónapja, a férjemnek is elmondtam részben, azért nem teljesen, hogy mit érzek, hogy annyira nem bántsam meg őt.

De azt, hogy érzem, hogy bejövünk egymásnak az illetővel, azt igen, és hogy egy hullámhosszon vagyunk, de hogy pont ezért én nem akarok vele többet találkozni.

Önkorlátozás. No, stop.

Nem úgy mentem oda aznap, hogy én szerelmes akarok lenni, nem tetszett a pasi külsőre sem, semmi, érted semmi.

Csak annyira egység jött létre köztünk, mondjuk azt hiszem tudom miért, mert szakmailag, meg beállítódásra egyek vagyunk, míg a férjem meg egy teljesen más területen erős. hogy begyulladt a szikra.

szóval most már úgy gondolom, ítélkezni könnyű volt nekem, addig, míg bele nem kerültem egy ilyen helyzetbe.

És eltelt egy hónap, és még mindig nem felejtettem el őt, bár már picit halványulnak az érzéseim, ugye a hormonok gondolom apadnak el.

Pedig ha úgy vesszük, max. egy szexualitástól ártatlan flörtölés történt köztünk, vagy még az sem.

A 2-es válszoló jól összefoglalta ennek a lényegét. Ilyen bármikor megtörténhet, nem azért mert direkt keresi az ember, csak jön váratlanul és kész.

Engem egy ilyen eset eléggé elgondolkoztatott az eddigi kapcsolatom működéséről, erkölcsről, őszinteségről, szabadságról, önmegvalósításról, önzőségről és még sorolhatnám. Szóval felbolygatott tetőtől talpig, dolgok amikre edig nem is gondoltam előtérbe kerültek.

Hogy mi lesz a vége nem tudom, mert még tart, de én is kerülöm az illetőt, ahogy ő is engem.

Szia!

Az egy pillanatra sem volt kérdés, hogy maradok-e a párommal vagy nem. Ő nekem az igazi, Őt akarom, Őt szeretem, ragaszkodom hozzá és vele akarom leélni az életemet. Ez a férfi eléggé tepert, de nem viszonoztam. Lehetett volna belőle valami, ha én is úgy állok hozzá. Érdekes dolog ez...teljesen biztos voltam/vagyok magamban, tudom, hogy kivel passzolunk össze teljesen, ki az igazi, ez az új érzés meg csak a hormonok játéka volt, játszott velem az agyam és a testem. Tudtam, hogy csak idő kérdése hogy elmúljon, mindig csak egy átmeneti elmezavarként gondoltam erre az érzésre, amiből minél hamarabb ki kell jönni. Nehéz volt.