Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szavo kérdése:

Azt hiszem szociopata a barátnőm kiderült, hogy nincs lelki ismeret fulladása semmi miatt sajnálkozni tud vagy tud szomorú is lenni együttérző is tud lenni csak semmi miatt nem érez lelki ismeret fulladást nem tudja az milyen. Hogy kéne ehhez állnom?

Figyelt kérdés
Azt hiszem szociopata a barátnőm nem tudom kérdeztem nem csalt e meg de azt mondta számára az undorító és, hogy minden más férfi közeledése undorító. Ja és én elég érzelgős vagyok emiatt már régebben is voltak vitáink. Azt mondta szakemberhez megy ezzel. Hogy álljak ehhez, mit tegyek most?Nem tudom mit tegyek most vagy inkább, hogy álljak ehhez. Tegnap meg tudtam h párom egy hetes munkája alatt nem is dolgozott és és fel is hívott azzal, hogy túlórázik így nem tud jönni aznap át hozzánk majd mikor kiderült számon kértem hosszú veszekedés után ki derült, hogy nincs lelki ismeret furdalása ő ezt az érzés nem ismeri és ahogy fogalmazott ehelyett csak undort szokott érezni. Nem tudom, hogy most mit tegyek azt mondta szeret és h, hogy nem akar elveszíteni volt már korábban egy stiklije akkor azt mondtam neki még egy ilyen és vége de közben teherbe is esett de szeretem nagyon azt mondta ő is szeret de ha pl azt mondom neki, hogy jöjjön velem valahova és neki nincs kedve vagy ha valamit meg ígér de nem tartja be nem érez e miatt semmit.

#kapcsolat #szociopata #megértés bűntudat hiánya
2015. dec. 1. 14:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

1. A diagnózist hagyd a szakemberekre. Majd ha ők megállapítják, hogy szociopata, akkor szociopata.

2. Az írásjelek (pont, vessző, felkiáltó- és kérdőjel)használata nagyban megkönnyítené a mondandód értelmezését.

3. Ne azzal foglalkozz, hogy szociopata vagy sem. KOnkrét problémákkal foglalkozz: miért hazudott neked, miért nem bánja, min kéne változtatni, akar vagy hajlandó-e változtatni stb.

2015. dec. 1. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Igen kicsit gyorsan írtam. . .Nos számára a hazugságnak nincs nagy súlya ,mivel nem érez közben semmit olyan kor üres a feje.Ahogy ő fogalmazott nem ismeri ezt az érzést nem tudja az milyen.
2015. dec. 1. 15:19
 3/11 anonim ***** válasza:

Kerdes, hogy szamodra mennyire alappillere egy parkapcsolatnak a bizalom? Tudsz e együtt lenni olyasvalakivel, aki nem öszinte veled. Marcangolnad e önmagad, hogy tenylegesen mit csinal, amikor tavol van?

A gyerek tema nagyon bonyolitja a dolgot! Ha az nem lenne, gondolkodas nelkül mondana, hogy hagyd a fenebe. Ebben öszinte volt? Biztos, hogy töled van? Felhasznalna e ezt a kesöbbiekben zsarolasnak? Szerintem szakember segitsegevel együtt beszeljetek meg a csaladtervezest. Mik a közös elvarasok? Hogyan müködhet köztetek illetve milyen ertekrenddel szeretnetek nevelni egy gyereket? Vele majd meg lehet csinalni, hogy elvarjuk töle az öszinteseget es megbizhatosagot, ha mas peldat mutatunk neki?


Volt mar szerencsem hasonlo csajjal. Szerencsere a gyermeke mar elöttem megvolt es elöször vad szenvedelyevel fogott meg. Mar en is ott tartottam, hogy teljesen belevagok, közösen neveljük gyermeket es összeköltözünk. De egyre jobban zavart megbizhatatlansaga valamint, hogy ö sem erzett egyaltalan semmit, ha igereteit nem tartotta be. Forditva persze voltak elvarasai. Ebben az egeszben gyermeket sajnalom a legjobban, akinek probal jo anya lenni, de szemelyisegeböl fakadoan szörnyü peldat mutat neki.

2015. dec. 1. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 BlackSword ***** válasza:
Mi az a lelkiismeret fulladás??? Mert nekem sincsen...
2015. dec. 1. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

hány évesek vagytok , mióta vagytok együtt?

Nekem személy szerint nem vmi bizalom gerjesztő, nem szeretnék iylen csajt magam mellé azt tuti,aki kamuzik összevissza esetleg h egy het itt volt meg ott és közben meg nem is...és semmi bűntudata nincs!

2015. dec. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 Mirk ***** válasza:

És ha szociopata akkor mi van? Túl sokat hallod ezt a szót a médiából és azt hiszed, hogy bármikor megölhet?

Egy szociopatának is lehet kapcsolata, családja...

2015. dec. 1. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Szó sincs ilyesmiről ,hogy attól félnék meg öl.És lehet furcsán hangzik de azt ,hogy nem csalt meg és enyém a gyerek ezt elhiszem neki. Apasági tesztet bármikor hajlandó csinálni ezt kijelentette. És tudom ,hogy szeret azt mondta még senki iránt nem érzett ilyet de ha elhagynám lehet nem is érezne soha többé. Azt is meg értené és a gyereket is ugyan úgy láthatnám nem próbálná meg el tiltani.
2015. dec. 1. 18:11
 8/11 A kérdező kommentje:
Ő maga mondta,hogy fel akar keresni egy szakembert pont e miatt ,hogy tegyen a kapcsolatunk ért.
2015. dec. 1. 18:23
 9/11 anonim ***** válasza:
és miért is vagy még ezzel a nővel kérdező?
2015. dec. 1. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Mert szeretem és úgy gondolom ő is szeret.
2015. dec. 1. 20:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!