Normális az, ha magamat, és csakis magamat okolom a megromlott párkapcsolatom miatt?

Mind a ketten hibáztunk a kapcsolatunkban. Nemrég átbeszéltünk minden problémát, őszintén, amit talán először tettünk a kapcsolatunk ideje alatt, de a barátom eddig valahogy minden probléma elől homokba dugta a fejét, nem lehetett vele megbeszélni semmit nyugodtan, mert mindent veszekedésnek vesz. Még most sem biztos, hogy ez a kapcsolat menthető, bár reménykedem benne. Ám még mindig zavar pár dolog: ő ugyanis folyton azt taglalta, hogy az egészben én vagyok hibásabb, én vétettem nagyobb hibákat. Arról nem szólt semmit, hogyha már mindent átbeszélünk, mennyi jót is tettem. Oké, hisztis voltam, ezt be is látom, de minden erőmmel azon voltam, és vagyok is, hogy ne hisztizzek, ha valami nem tetszik, akkor vagy már nem is mondom neki, vagy csak nagyon óvatosan. Ezután a beszélgetés után nagyon sokáig magamat okoltam, mert elhittem azt, hogy csak és kizárólag én tehetek arról, hogy hullámvölgyben vagyunk. Viszont úgy egy hete rájöttem, hogy a ő természete is baromi nehéz, és nagyon sok mindent elviseltem tőle. Ennek ellenére még most is sokat sírok, mert magamat okolom nagyrészt, holott barátaim is mondták, hogy pl mikor közösen szórakoztunk akkor is bunkón viselkedett, beszólogatott nekem. Az én önbizalmam viszont annyira lecsökkent ebben a kapcsolatban, hogy néha ezt gondolom, néha azt...Lehetséges, hogy mindent én rontottam el? Ő is olyan sokszor megbántott...Ennek ellenére mégis ragaszkodom hozzá, de azt sem tudom, miért. Össze vagyok zavarodva.