Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek mennyire "normális" dolgok egy kapcsolatban?

Figyelt kérdés

2,5 Éve vagyunk együtt, együtt is élünk 2 éve. Párom 33, én 26 éves vagyok. (Én vagyok a lány).

Mostanában őrült sok a veszekedés olyan dolgok miatt, amik eddig is idegesítettek, de már egyre inkább fogy a türelmem. Viszonylag hosszabb ideje itthon van. Dec 23-án leálltak a munkával és még idén nem kezdtek el dolgozni (építőipar). Meg tudnám fojtani már. Túl sokat nézzük szerintem már egymás pofáját. Idegesít, hogy semmi mást nem csinál, csak a facebookon lóg, ott játszik, vagy fényes nappal lehúzott redőny mellett fekszik és sötétbe a gyilkolászós filmeket nézi, miközbe kint hétágra süt a nap. Mindezt megszakítja óránként egy cigizéssel, ami nekem szintén nagyon irritáló, hogy úgy szívja azt a büdös sz.art, mintha az élete függne tőle. Még a tévéműsorokon is veszekszünk, mert csak az unalmas horgász műsorokat kell nézni, ha épp nem öldöklős akciófilmek vannak porondon. Én aggódok a vállalkozásom miatt, ami nem úgy megy ahogy kéne, valószínű ezért is idegesebb vagyok, meg ő is aggodalmaskodik a pénz miatt, hogy még nem kezdtek el melózni. Szexuális életünk is uncsi már. Nemrég ugyan megkérte a kezem, de abszolút nem tudott meghatni a dolog, bár igent mondtam. Mondjuk ez semmit nem jelent. Kint lakunk a város szélén egy paneldzsungelbe, kocsink épp nincs, szóval elég elszeparáltan élünk. Gyalog minden legalább fél óra, még egy bevásárlás is gondot okoz autó hiányában. Ezen is ki vagyok bukva már. Nem csinálunk semmit, nincs közös semmi. Tény, hogy jobban éreztem magam amikor jobbban éltünk anyagilag és nem volt összetörve a kocsi se. Olyan tehetetlen nullának érzem magunkat és csak idegeljük egymást. Főleg ő engem. Egyre jobban nem látom már benne a férfit. Gyereket szülni se akarok neki. Úgy érzem nem üti meg a mércémet már, tök más életre vágyom, mint amilyet élünk. Olyan mintha leragadtunk volna egymás mellett, de nem jutunk semerre.Azt gondolom fejlődnöm kell emberileg, meg mindenhogyan, hogy egy minőségibb kapcsolatom lehessen. Addig csak olyat érdemlek, amilyen én is vagyok. A.kérdés csak az, hogy együtt fejlődünk, vagy feladom és megyek tovább az utamon ~ideiglenesen~ egyedül.... tanács? Lehet ez komoly intő jel , vagy csak hullámvölgy?


2016. jan. 12. 13:51
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Szerintem teljesen érthető, hogy számodra taszító a jelenlegi viselkedése. Normális ember, amikor nincs munka, mértékkel pihen, mert talál magának elfoglaltságot. A párodnak ezek szerint nincs hobbija, társasági élete, és lusta, mint a szar. Nekem se kéne ilyen pasi, főleg nem családalapításra.
2016. jan. 12. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Szerintem ez csak rosszabb lesz,majd jön az hogy semmibe vesz,trágárul beszél veled,prostizni fog,részegen megver,soroljam?Offolj!
2016. jan. 12. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
51%

3 hete van otthon a barátod,és már ki vagy akadva,ott már komoly gondok vannak.

" hogy úgy szívja azt a büdös sz.art, mintha az élete függne tőle."

Hogyan kell úgy szívni?:D

Azt írod,olyan dolgokon veszekedtek,amik régóta zavarnak.

Ezt szóvá tetted neki?

Azt mondta változtat?

Ilyen butaságot,tv műsorokon összeveszni...kicsit több kompromisszum kéne,mindkét részről.

Az autótok rossz,felteszem nem ő tehet róla.

Nem tudom mióta laktok együtt,de nekem úgy tűnik,nem igazán fogadod el az embert,értékrendbeli különbségeket is látok.

Kommunikációval hogyan álltok?

Szex terén egy kicsit több kreativitást,egy kis szerepjáték,egy új fehérnemű,legyen fantáziád.

tudom xar idő van,de kicsit ki kellene mozdulnotok,egy kis közös program,ilyesmi.

Összességében egyébként azt gondolom,annyi dühvel,keserűséggel írsz erről a kapcsolatról,hogy veszett fejsze nyele...

2016. jan. 12. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Hát én alapból nem értem miért jó cigizni. Büdös, undorító, viszi a pénzt, gyilkolja a szervezetet. Minek? Régebben jobban toleráltam, de még egy dohányos hapsim tuti nem lesz. Múltkor valami olyan dolgot csinált, amihez nagy figyelem kellett (szerelt valamit), és azért cseszte el, mert a cigi akkor is épp a szájába lógott és akkora volt már rajta a hamu, hogy kiesett a parázs, és majdnem megégette a kezét, el is dobta ami a kezébe volt, szóval nem sikerült a művelet. Akkor is megdicsértem,.hogy ügyes gyerek, kell a cigi lógjon a szájából állandóan, abból is veszekedés lett.

Őszintén nincs kedvem vele szerepjátékozni, nem kívánok vele semmit. És megint fel kell hozzam a cigiszagú lehelletet.....

2016. jan. 12. 14:18
 5/11 anonim ***** válasza:

Nem tudom mennyire lesz hasznodra, amit írok, de olvasd végig :)Ahogy elnézem, a kommunikáció nulla. Próbáltad esetleg kicsit kicsalogatni, elmenni valamerre? Ezt nem említetted, hogy próbáltad volna. Cigisek meg nem hiába "függők". Ők úgy érzik, muszáj szívniuk, remegnek, ha nem kapják meg.


Ha szerinted sokat látjátok egymást, miért nem mész például a barátnőiddel kicsit járkálni?


Tévéműsor... Mit kell az előtt a szar előtt veszekedni? Ott a net, ott is lehet nézni egy csomó mindent - nem csak neki, neked is.


Ahogy kiveszem, az autótok szervízben van, az hogy ott ba sszák megcsinálni, nem éppen ő tehet. Persze érthető, hogy ki vagy bukva.


Mindketten idegesek vagytok a munkátok miatt és ezt egymáson vezetitek le. Nem jó, nagyon nem! Menjetek, ha idegesek vagytok fussatok egyet, konditerem bármi, ne egymáson csattanjon minden. Mindenkit frusztrál, ha veszélyben érzi magát anyagilag, ez természetes.


Szerintem nem vele van a fő gond, hanem veled. Nem bántani akarlak, de engedd meg, hogy kifejtsem, miért gondolom így: nem hat meg hogy megkért ( jele hogy szeret), nem érzed hogy megüti a mércédet (el kéne gondolkodni, miért?) MINŐSÉGIBB KAPCSOLATÉRT PEDIG TENNI KELL. Mindkét félnek. Te tőle várod, hogy változzon. Ha nem beszélsz vele erről nem fogja tudni, nem gondolat olvasó.


Miért érzed nullának magad?


Természetes, hogy idegesít ha nem csinál semmit. Nem segít takarítani esetleg főzni vagy bármi? hiába kéred? Akkor ne szolgáld ki majd észbe kap. Ha meg nem kéred ne csodáld hogy nem mozdul, pasi, és ritka amelyiket arra nevelték, hogy kérés nélkül segítsen.


Szerintem csak egy hullámvölgy, amin (ha szeretitek egymást) kettőtöknek kell átjutnia, fejlődnie. Sok beszélgetéssel. Ha nem tudjátok mit vár a másik, akkor hiába várjátok a sült galambot... :)


19/L

2016. jan. 12. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Teljesen igazad van, nem lehet a lusta emberekkel semmire sem jutni. Viszont ahol most tartotok, az kettotokon mult, rajtad is. Ha nem jo igy neked, lepj tovabb, de masokat okolni a helyzeted miatt felesleges.
2016. jan. 12. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Minden csak nem szerelem,ahogy írsz a PÁRODRÓL.


Jobb lenne nélküle,nemde?

2016. jan. 12. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Nem vagyok szerelmes, ő ezt tudja is, megmondtam már sokszor. Azt is, hogy engedjen hazaköltözni, de nem. Meg elkezd balhézni üvölteni, ha el akarok menni. Mert hogy ő szeret. Mondtam az se szeretet, ha ráerőszakolja magát valakire, aki már elhagyta volna egy néhányszor szive szerint. Csak önzőség.
2016. jan. 12. 17:49
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Én ennyinél már hagynám a fenébe. 26 éves vagy, a környezetemben azt láttam, hogy sokan húzták ilyen kapcsolatban 30 éves korukig, aztán megunták és szakítottak. Minek? Én korábban jártam így, 5 évem ment rá egy jövőtlen kapcsolatra.

Nem kívánod, nem akarsz hozzámenni, nem akarsz vele családot alapítani. Akkor hagyd a fenébe. Ha szeret, majd összekapja magát és utánad megy. De valószínűbb, hogy csak azért ragaszkodik, mert kényelmes neki.

2016. jan. 12. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Te jó ég... Nem enged hazaköltözni, miért láncon tart téged?

Ennek tükrében jogos az amit ítál az elején, hogy fejlődnöd kéne emberileg mert ha nem csak olyat kapsz mint amilyen te is vagy.

2016. jan. 13. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!