Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, hogy ne akarjam...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy ne akarjam többé, hogy szeressen valaki?

Figyelt kérdés
Van egy fiú, akit szeretek, de ő nem figyel rám, még szex közben sem. Nem merem elmondani neki, hogy nem megyek el, mert félek, hogy megüt. Azt mondta, ha hazudok, megüt, de ha meg megmondtam régebben, h nem jó, akkor szomorú volt, és kétségbeesett, de semmi sem változott. Nem akarom látni, hogy én teszem szomorúvá. Már próbáltam otthagyni, de nem megy, nagyon szeretem, pedig ő engem nem. Nem járunk, csak szexelünk. Lehet, h ez szánalmas, de annyira szeretem, hogy akkor is boldog vagyok, ha csak hozzám ér.Mikor találkoztunk, 16 voltam, és beleszerettem, azonnal. Neki barátnője volt, de nem mondta el. Aztán már annyira szerettem, hogy nem tudtam azt mondani, h nem tehetem, egyszerűen akartam őt, és ő is akarta ezt, de persze, csak mint kaland. Ebből a kalandból évek lettek, és folyton visszautasította az érzéseimet, holott velem mindent megtehetett, amit "otthon" nem. Én tényleg szeretek vele lenni, nekem semmi sem rossz, vagy visszatetsző, amit tesz, mert élvezem, minden másodpercét annak, amit velem tölt. De tudom, hogy ebből semmi se lesz. Meg akarta kérni a lány kezét, de a lány szakított vele(nem tudott semmit, más volt az oka). Annak is én voltam az oka. Mindig róla beszél. Mikor szexelünk, olyankor is. De én ennek ellenére szeretem. Szerelmes vagyok belé, ő meg mindig azt mondja, hogy majd elmúlik, meg h nem érti, miért. Hát én sem. De szeretem őt. Nem tudok nélküle élni. Vágyom a szerelmére, arra, hogy átöleljen és úgy igazán magához húzzon. 3 év alatt egyszer sem tette ezt meg, hiába kértem. Olyan rossz volt mindig elmondani, hogy ezt akarom, de elmondtam milliószor. És ő csak azt mondta, milyen unalmas vagyok. Mert mindig ugyan azt mondom, hogy jó érzés, ha bennem van, hogy szeretek vele lenni, és szeretem. Ez tényleg olyan unalmas egy 16 éves kislánytól, aki kb mindent veled csinál először, és még nem tudja úgy kifejezni magát? Nem értem ezt. Szeretném elfelejteni. Az elmúlt 2-3 évet. Nem akarok élni ezekkel az emlékekkel. Amiket ő okozott, vagy amiket mások, akik csak ugyan úgy bántottak. Hogyan felejtsem ezt el? Hogyan ne akarjam azt, hogy szeressen valaki?

2016. jan. 25. 22:11
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
91%

Állj a sarkadra, és hagyd ott! Ez a legjobb módszer. Talán hónapokig szenvedsz és epekedsz majd utána, de akkor végre lehetőséget adsz magadnak a boldogságra egy normális férfi oldalán, aki viszontszeret majd.


23L

2016. jan. 25. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:

Ha nagyon nem megy, akkor hagyd ahogy van, törődj bele, hogy vágysz rá, hogy szeressen. De azt vedd tudomásul, hogy ha vele vagy akkor egy-két pillanattól eltekintve folyamatosan nyomorultul érzed magad. Ezért ne találkozz vele többet, hiába szereted.


Aztán keress mást.

2016. jan. 25. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 opened paradise ***** válasza:
100%

Kell a jó?

Nem.

Kell a rossz?

Két kézzel...


Növessz kicsi önbecsülést és agyat,aztan hagyd ott.

2016. jan. 25. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 A kérdező kommentje:
Már egyszer otthagytam.Miután elmondtam, h igazából rossz a szex, h rosszul érzem magam, h vmi nem oké, h nem jó, h van vkije, meg ilyenek, mérges lett, kiosztott, és otthagytam, vagy ő engem, mindegy is. Fél évig nem beszéltünk, nem is láttam, csak mikor "muszáj" volt. Akkoriban még egy helyen edzettünk. De ott se beszéltünk. Senki se vett észre semmit, felnőtt módjára intéztem. Viszont olyan volt, mintha halott lenne a lelkem. Nem akarok mást, őt szeretem, nem tudom, hogy engedjem el.
2016. jan. 25. 22:24
 5/35 anonim ***** válasza:
Legyél pesszimista: Mindenki utálni fog. Tapasztalat!
2016. jan. 25. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
Neked szakemberre van szükséged. Valószínűleg bántalmaztak a szüleid kicsi korodban, vagy egyszerűen csak rossz mintát láttál otthon, mert társfüggő vagy, de durván. Mi az, hogy hagyod, hogy megdugjon valaki, és még fenyeget is, hogy megüt? Légy szíves, keress fel egy mentort, szakembert, és barátokat is, akik leszedik rólad ezt az erőszakos tagot.
2016. jan. 25. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 A kérdező kommentje:
Én optimista vagyok, mert sok tervem van, mindenre, ezért megengedhetem magamnak :D
2016. jan. 25. 22:31
 8/35 anonim ***** válasza:
ez kell a nőknek ez!!!!! ma már ez a 10 edik kérdés ahol bántalmaznak 1 nőt .....
2016. jan. 25. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 A kérdező kommentje:
Nem bántalmaztak. Az apám kb 1 éve molesztált, meg az elsőm se úgy volt, ahogy akartam. A pszichológusokat meg rühellem, szóval nem, nem tudom milyen az a társfüggő, nem is akarom, és nem is megyek ezzel senki olyanhoz, aki azt hiszi, h majd megmondja nekem. Csak attól függ, ki a beteg, h az asztal melyik oldalán ül...
2016. jan. 25. 22:33
 10/35 A kérdező kommentje:

Lakatos Hozéármándó!


Azért találsz sok ilyen kérdést, mert erre keresel rá, alatta meg a hasonló kulcs- ill keresőszavú kérdések sorakoznak -.-"

2016. jan. 25. 22:35
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!