Egy párkapcsolatban az egyik félnek a másik a legfontosabb a világon, nem?

Az nem jó, ha a másik a legfontosabb a világon, szerintem. Mi van akkor, ha valamiért szétmentek? (nem mintha számítana rá bárki is, és ezt tudatosan előre megtervezné) Akkor egyedül maradsz a világban, célok és élni akarás nélkül? Vagy ha nem is szakítatok, de valamelyikőtök munka/tanulmányok miatt hosszabb időre elutazik külföldre, akkor a másik hónapokon át csak malmozik és a falat bámulva várja haza a másikat?

Szerintem ahhoz, hogy az embernek legyen egy egészséges lelkivilága és egy kiegyensúlyozott kapcsolata, nem szabad a másikat az első és legfontosabb, egyetlen célként kitűzni. Kell más is, hogy ne csak a mindennapok szürkesége vegyen körül, ha éppen Ő nincs melletted, mert különben ha nincs, abba igen hamar bele lehet makkanni.

Én sem tudnék egy fix, magabiztosan tartható fontossági sorrendet felállítani. A barátomon kívül fontos a magam önállósága, a munkám, a tanulmányaim, a barátaim, hobbim, társaságom, családom, még a macskám is. Nem érezném jól magam, ha ezek közül bármelyik hiányozna, nem mondhatom, hogy az egyik jelentősen fontosabb a másiknál.

Mondom mindezt úgy, hogy együtt élek a párommal, iszonyú ragaszkodó vagyok, és nagyon-nagyon szeretem őt.

Azon talan 'kevesek' koze tartozunk, akik bar eszmeletlenul imadjuk egymast, nem gondoljuk, hogy a masik fel a legfontosabb.

Onzo, tulelesre torekvo allatok vagyunk mind. Az "en" a legfontosabb. Utana jon csak a "mi".

Ezt mindketten igy gondoljuk.

Ha o lenne szamomra a legfontosabb, mint elobb irtak, onmagammal csesznek csak ki, mert mivan, ha neadjist' meghal, mi lesz velem? Vege az eletemnek mert eletem legfontosabbja odaveszett?

38N, 44F, 9 ev

Én egy picit kiegészíteném azt, amit az előttem szólók írtak, vagyis hogy mindenkinek önmagának kell a legfontosabbnak lenni a kapcsolatban. Ez így önzőnek hangozhat, de valójában a másik fél érdeke is ez!

Mert - tapasztalat - akkor tudok ideális társ lenni, ha jól érzem magam a bőrömben. Ha elfojtom a kapcsolatban a saját igényeimet, érdekeimet, akkor egy idő után megkeseredett, frusztrált leszek, és ez egyáltalán nem tesz jót a kapcsolatnak.

Azt tartom optimálisnak, ha a felek képesek érvényesíteni a SAJÁT igényeiket (mindkét fél), ettől lesznek ugyanis kiegyensúlyozottak, és ettől válik a kapcsolat is harmonikussá.

Sőt, továbbmegyek! Az összes emberi kapcsolat közül az anya-gyermek kapcsolatot tartják a leginkább önzetlennek. Nekem ezzel is az a tapasztalatom, hogy ha mártírt játszom, és alárendelem magam a gyermekem igényeinek, akkor annak (hosszú távon) ő issza meg a levét, mert türelmetlen, frusztrált leszek vele. Ha azonban a saját igényeimre koncentrálok, akkor sokkal türelmesebb, megértőbb, kiegyensúlyozottabb leszek a gyermekemmel.

Szóval szerintem minden kapcsolatban az a legfontosabb, hogy mindenki a saját boldogságát tartsa szem előtt, mert akkor tud mások számára is pozitívumokat nyújtani.