Ti szoktatok külön aludni?

# 13: két dolog.

Az egyik, hogy neked van egy működésmódod, és neki is van egy. Te nem szereted a tévét, ő igen. Neked nem fér bele a külön alvás, neki igen. A párkapcsolatok nem úgy működnek, hogy keresek egy random embert, és elvárom, hogy úgy működjön, ahogy nekem tetszik. Egyrészt célszerű olyan társat keresni, akivel egyezik az értékrendünk, életmódunk, mert nagyon nagy különbségekkel nem fog működni a kapcsolat. Meg kell tudni határozni a prioritásokat, hogy mi fontos számomra egy kapcsolatban és mi nem, és ha számomra fontos tényezőkben nem passzolunk, akkor nem jövök vele össze, vagy ha kapcsolatban derül ki, akkor tudomásul veszem, hogy nem fog működni, és keresek olyat, akivel összeillünk. Ez a FONTOS tényezőkre vonatkozik. Ha amúgy a párommal 80%-ban passzolunk, akkor még mindig van egy 20%-nyi tényező, ami toleranciát, csiszolódást igényel. Ha ŐT választottam, akkor elfogadom a tulajdonságait, a működésmódját, tiszteletben tartom az igényeit, összecsiszolódunk, konszenzust keresünk, vagy kompromisszumokat kötünk.

Az én páromnak is vannak olyan dolgai, amik tőlem idegenek, de nem annyira, hogy ne tudnám tolerálni. Elfogadom, hogy neki ez fontos, mert én ŐT választottam, őt szeretem. Egy "csomag". Nem lehet kiválogatni belőle, hogy ez tetszik, ez meg nem. Az egész csomagot választottam.

A másik dolog pedig, hogy játszmázással, manipulációval, passzív agresszióval nem lehet egy párkapcsolatot működtetni. Ha nekem fontos, és tényleg fontos, hogy a párommal aludjak, akkor nem kívánok a szoba végéből neki jó éjszakát, aztán meg puffogok magamban, hogy miért nem jön utánam. Azt mondod, sokszor mondtad neki, csak épp akkor nem mondod, amikor ténylegesen igényed van rá! A viselkedésed teljesen ellentmond az elvárásaidnak. Ha nekem a párom jó éjszakát kívánna jó távolról, bennem fel sem merülne, hogy velem akar aludni, össze akar bújni. Nem vagyok gondolatolvasó! Mondja meg, hogy mit szeretne, akkor, ott!

És igen, volt már olyan is, hogy megmondta, hogy mit szeretne, és én közöltem, hogy én mást szeretnék. Megértette, elfogadta. Fordítva is volt ilyen. Mi tiszteletben tartjuk egymás igényeit, hangulatát, a mi kapcsolatunkban lehet NEM-et is mondani, szemrehányás nélkül. Ez ad biztonságot. Mert milyen kapcsolat az, ahol mindenben alkalmazkodni kell a másikhoz? Ha a saját igényeim kielégítése után a párom érzelmi zsarolással, hisztivel, szemrehányással büntet? Éltem ilyen kapcsolatban, és borzalmas!

Egy párkapcsolat az EGYMÁSHOZ való alkalmazkodásról szól. Ha a párom úgy tud elaludni, hogy előtte néz egy kis tévét, akkor tiszteletben tartom ezt az igényét. Amikor én összejöttem a párommal, akkor egyáltalán nem néztem tévét. Amióta együtt vagyunk, gyakran nézünk meg egy-egy filmet összebújva, sőt, én is rákaptam, hogy néha megnézek egy filmet, akár egyedül is. Én is csiszolódtam hozzá, nem csak tőle várom egyoldalúan, hogy hozzám idomuljon. Ha nem kölcsönös, akkor megette a fene! Azt viszont egyértelműsítettem, hogy én nem tudok úgy aludni, hogy közben megy a tévé, ezt meg ő vette tudomásul és tartja tiszteletben.

Valamilyen szinten érthető...

Én például sokáig éltem egyedül, megszoktam, hogy azt csinálok, amit akarok, akkor vonulok el a saját kis világomba, amikor akarok. Az összeköltözés után megszűnt ez a privát szférám, és sokszor bevallom, a tévé jelenti számomra is a kikapcsolódást. Úgy, hogy a párkapcsolatom előtt EGYÁLTALÁN NEM néztem tévét. Mondjuk nem viszem túlzásba, napi egy-két órát nézem maximum, és vannak napok, amikor egyáltalán nem. Nekünk a párommal mindkettőnknek kell egy kis külön töltött idő, amikor együtt vagyunk, akkor is. Mindketten évek óta egyedül élünk, és még sok hónap után is nehéz megszokni, hogy valaki folyamatosan ott van mellettem és minden percem meg kell vele osztani. Mondjuk egy hétvégi napon a nap felét töltjük együtt beszélgetéssel, közös időtöltéssel, a másik felében pedig mindenki azt csinál, amit akar, és nem zavarjuk egymás köreit. Nekünk ez szerencsére bevált.